Egy antik költő édes versének szavait
olvasom neked: szőlősben született
szavakat, szőttest a keleti folyók partjáról.
Ó, milyen gyászosan terül el most, milyen
vigasztalanul ezen a mélységesen mély
háborús éjjelen, amikor senki sem
járja szívesen a halál-angyalok égboltját,
és rombolva robog a szél szerte, rázza
az erkélyek vaslemez válaszfalait,
és felriadt kutyák panaszos vonítása
száll fel a kertekből; az elhagyatott
utakon haladó járőrök
puskalövéseire. Valaki él emitt?
Talán valaki él. De mi, itt,
bezárva a körbe, lessük a bűvös igét,
keresünk egy jelet, mely felülmúlja az életet:
várjuk, mikor villan rejtett intése a földnek,
hol még a romhalmaz-sírok között is
a mérges fű felemeli virágait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése