Október hatodika van

Gondolom, magyar ember számára a datálás is  bőven elég: vagy írjak - mit tudom én, hányadik - szózatot, iránybeszélyt?
Á, nem!
Október hatodika van!

 

Ormai Norbert, Kazinczy Lajos, Ludwig Hauk, Lenkey János
Knezic Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly,
Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos
Batthyány Lajos

A magyar Golgotán "Mily csekély az én áldozatom,
ha Krisztus urunkéhoz mérem."
Így szólt Láhner, aztán elnémult,
elhallgatott mindörökre, végleg.

Sötét volt az a hajnal, sötét és gonosz,
hideg, goromba szél fútt Pesten,
és ugyanaz süvített Aradon.
A Nap sűrű felhőkbe bújt.
Poeltenberg lett az első: haláltusája
szörnyű és hosszú volt,
kegyetlen, akár az őszi szél,
mely talpa alá hidegen fútt.
"Dühös bosszú juttatott ide."
- mielőtt a hurok kerekült, megfelelt.

És szorult aztán a hurok még nyolcszor:
ügyes volt a Bakó, hisz óriásokat veszejtett
- közben Pesten már a sortűz elpergett -:
lógott már Török Ignác, lógott Leiningen.
Lahner Györgynek meg születésnapja volt,
ötvennégy éves lett aznap éppen;
és soha többé nem lett idősebb.
Damjanich szenvedett legtöbbet:
őt csak megfojtani tudta a bakó,
mert túl magas volt, függni nem tudott -
földre ért le a lába -, nem lóghatott.
Nagysándor fütyürészve és szivarját szívva
állt a bitófa alá. De többé nem szivarozott.
Vécseynek már nem maradt társa,
nem volt kitől elbúcsúzhasson,
a halott Damjanich kezét csókolta.

Kisst, Lázárt, Dessewfyt és Schweidelt
puskagolyó röptette egy másik világba,
egy szebbikbe. Tudja az Isten.
"Az Úr adta a szívet, lelket nekem,
mely népem, hazám szolgálatáért lángolt."
- e szavakkal halt meg Vécsey Károly,
s ki merné kétségbe vonni szavait,
mit a halál pecsételt meg?
Míg Török Isten ítélőszéke elé állt,
parányi súlynak nevezte életét,
mit odatett az Úr trónusához mázsányi
súlyként. Nagysándor alázatos lélekkel
járult Istene elébe.