Lev Nyikolajevics Tolsztojét és Latinovits Zoltánét.
1828. szeptember kilencedikén született Lev Nyikolajevics Tolsztoj
Nem kétséges: ha nincs az emberi életmű, az a majdhogynem krisztusi világlátás, ha semmi mást nem írt volna, csak a Háború és békét, akkor is a világirodalom legnagyobbjaiként tarthatnánk Őt számon.
Dosztojevszkij a boldogságot a szabadság függvényeként ábrázolta. A szabadság paradoxonából következik, hogy a boldogság kétséges, vagy legalábbis paradox. Tolsztoj kikerüli a szabadság kérdését, az életfilozófiák csapdáját, hogy a boldogság kérdésére választ adhasson. Ehhez bölcseleti szinten vissza kell nyúlnia az evangéliumok, illetve Kant világához. Tolsztoj művészete sok tekintetben Kant sírfeliratának művészi értelmezése: “A csillagos ég fölöttem, az erkölcsi törvény bennem”. Tolsztoj szerint tudni lehet, mit kell tennie az embernek, ha meg akarja valósítani önmagát. Csak lelke erőfeszítésétől függ, hogy ne essen személyisége és a történelem csapdájába. Mivel alá van rendelve egy felsőbb akaratnak, fejlődésének iránya kiszabott, még ha ez az irány spirális is, ahol emelkedés és hanyatlás váltja egymást. Tolsztoj világa az előírtságtól formálódó ember világa, akinek léte jelentéssel bír. Valójában megtervezett lény, kinek e tervet fel kell ismernie önmagában, végrehajtania és keresztül vinnie a világban.
Tolsztojnál az emberben az általános emberi önteremtésként egy végső pontra irányulva jelentkezik.
Nagyon sok olvasó ember akadna – ebben majdnem bizonyos vagyok -, akit ha megkérdezünk, hogy melyiket tartja a világ legjobb, legszebb regényének, habozás nélkül vágja rá, hogy a Háború és békét. Kétségtelen, az elbeszélő prózának ezeréves távlatokban is ez az egyik legfőbb műve. Ahányszor olvassa az ember, annyiszor talál újat és újat benne. Történelmi regény egy korszakról, hanem abban az ábrázolt korban felvonul a társadalom minden rétege. Férfiak, nők élik életüket a veszélyes történelemben, szerencse és balszerencse váltakozik, érzelmek erősödnek, gyengülnek, indulatok törnek fel, meghitt szerelmes pillanatokat nagy távlatú csataképek váltanak. A férfi olvasó szerelmes lesz Natasába, személyes barátságot köt Andrej Bolkonszkijjal és Pierre Bezuhovval. Meggyászolja Andrejt, amikor elesik a csatatéren, és együtt örül Pierre-rel, amikor végre ő lesz Natasa férje. — Ez az a nagy terjedelmű könyv, amelyet nem lehet abbahagyni — mert Tolsztoj lebilincselő író —, és nem elegendő egyszer elolvasni, részleteiben is olyan gazdag mű, hogy az ember csak újra meg újra olvasva veheti birtokába. Ezen a művészi színvonalon nem lehet túlemelkedni, ez az írni tudás teljessége.
És Tolsztoj képes volt tartani a színvonalat. Az Anna Karenina, ha nem is olyan dúsgazdag, sokágazatú, és nem törekszik ilyen teljességre, talán még szebb regény. Egy tragikus szerelem körül kitárul a már polgárosodó orosz földesúri rend világa; különféle otthonok, családok és útlehetőségek kerülnek elemzésre. Anna férje, szerelme és jó barátja — Karenin, Vronszkij és Levin — a maguk egyszeriségében három magatartást is jelképeznek. Annába pedig ugyanúgy képes az ember belészeretni, mint korábban Natasába. Az Anna Kareninát jó olvasni, de hát melyik Tolsztoj művet nem?
Tolsztoj gondolkodásra készteti olvasóját, megmutatja a gyötrő gondokat, de nem gyötri az olvasót. Ennek az eszméi szerint oly zordon prófétának, ha regényt ír, olyan derűje van, mint magának a természetnek. Holott gyakran ír a lelkiismeret benső kínlódásairól, mint nagy regényében a Feltámadásban is, de számos kisebb terjedelmű elbeszélésében is. A halál is mindig jelen van. Szorongatóbb képe az emberi elmúlásnak aligha akad, mint amilyen az Ivan Iljics halála című nagyon szomorú elbeszélése.
1931. szeptember kilencedikén született LATINOVITS Zoltán.
Alig hiszem, hogy aki csak egyszer látta Őt színpadon vagy filmben, aki egyszer is hallotta Adyt, József Attilát vagy Petőfi naplóját mondani, annak számára ne lenne elegendő a Nevét leírni, hogy szépségek zengjenek föl.
Úgy is gondolom: elég!
Ez a név, míg színi-művészet, értelmező versmondás lesz a Világon – vagyis, reményeim szerint az idők végeztéig – mérték és majdnem ugorhatatlan magasság lesz!
”A színész rendkívül összetett ember. Sokféle én-gén rejtőzik benne, és szangvinikusabban, nagyobb lázzal, nagyobb hőfokon ég és él, mint a többi ember, hiszen foglalkozása folyton égést, folyton gondolkozást, földúsított érzelmi világot kíván tőle. Következésképpen kevésbé fegyelmezhető, rendszerezhető, kevésbé kollektivizálható. Akkor értékes, ha minél egyedibb, minél több "én" van benne.”
„Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi színeket. A régi szíveink. Régi szíveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad tizenöt év dobogó szíve.”
” Sohase nyertem, de amit magam megküzdöttem, meg is tartottam. Nem bántam meg semmit, igyekeztem szomorúságom fölött mindig egy darabka kék eget tartani. Megmaradtam embernek, szigetnek, csodálkozónak, reménykedőnek, győzelemre törőnek, gondolkodónak. Megmaradt szívem szeretete, gyűlöletem; és minden felett megmaradtam folyton-keresőnek, "terepfelverőnek", lázadónak, életmentőnek, értelmezőnek, lassan bölcsülőnek, igazságkeresőnek, nevetőnek.”
”Az egyszerűség csak az átélt bonyolultságból születhet. Az egyszerűség évtizedek alatt születik. Aki nem volt összetett, komplikált, alaktalan, sokszögű, sokízű, az nem lehet egyszerű, csak együgyű.”
” A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.”
” A SZENVEDÉS ÚJRASZÜLI A SZÉP LEHETETLENT!”
1552. szeptember kilencedikén a hatvanezer főre becsült török sereg megkezdte Eger vár ostromát.
1776. szeptember kilencedikén vált hivatalossá az Egyesült Államok elnevezés az Egyesült Kolóniák helyett.
1831. szeptember kilencedikén született Izsó Miklós, szobrász, a 19. századi magyar nemzeti szobrászat legnagyobb alakja. Első nagy sikerét a még Münchenben alkotott Búsuló juhász című szobrával aratta (máig is ez a legismertebb műve). A népéletet ábrázoló remek terrakotta-szobrok mellett számos híres kortársa mellszobrát is elkészítette. Köztéri szobrai is jelentősek, ő alkotta az ismert debreceni Csokonai-szobrot. Köztéri műveinek jelentős részét – elhatalmasodó tüdőbaja miatt – nem tudta befejezni. A Nemzeti Galéria 71 szobrát őrzi.
1873. szeptember kilencedikén született Max Reinhardt osztrák-amerikai rendező, színész. A korábbiakhoz képest hatalmas színházi technika, a színpadrendezés, a nyelv, a zene és a koreográfia összerendezésével új dimenziókat hozott a német színjátszásba.
1975-ben ezen a napon indult útnak a Viking-2 űrszonda a Marsra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése