498. szeptember huszonhetedikén zajlott le a veronai ütközet, ahol Odoaker germán hadvezér, itáliai király küzdött Theodorikkal a keleti ( osztro-) gótok királyával. (Theodorik a Kis-Balaton partján Valcum mellett született): az ütközet után, mely lényegileg döntetlen volt, Odoaker Ravennába futott, Theodorik pedig Milanóig előnyomult. Utóbb Theodorik két és fél évig tartotta ostromgyűrűben az Odoaker által védelmezett Ravennát, majd a Város püspökének közvetítésével kompromisszumot kötöttek, miszerint Theodorik és Odoaker közösen kormányozzák Itáliát. Ám tíz nappal a békekötés után Theodorik már egyeduralkodó volt: Odoakert Theodorik ravennai udvarába szállították (egyes források szerint ünnepségre hívták), és itt saját kardjával kivégezték.
1533. szeptember huszonhetedikén született Báthory István, ki utóbb Erdély fejedelme és Lengyelország királya lett. János Zsigmond halála után a speyeri egyezmény értelmében Erdélynek Miksa császár uralma alá kellett volna kerülnie, ugyanakkor II. Szelim szultán is kiállította azt az okmányt, amely megnevezte az új fejedelmet, Bekes Gáspár személyében. Az erdélyi rendek a kritikus helyzetben gyűlést hívtak össze, és 1571. májusában a gyulafehérvári országgyűlés egyhangúlag fejedelemmé választotta Báthory Istvánt.
A Jagello-dinasztia kihalása után pedig megindult a küzdelem az üresen maradt lengyel trónért: 1572. után vagyunk. E küzdelembe Habsburg Miksa császár és Rettegett Iván orosz cár mellett – a török politikai támogatásával – Báthory István is beszállt: a főurakból és főpapokból álló lengyel szenátus Miksát, a köznemesség Báthoryt támogatta. Végül a gyorsaság döntött: a késlekedő Miksával szemben az erdélyi ügyeket elrendező fejedelem elfogadta a lengyel rendek feltételeit, és feleségül vette a Jagelló Annát. A gyorsan Lengyelországba érkező Báthoryt 1576-ban Krakkóban királlyá koronázták.
A lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne, annak ellenére, hogy élete végéig megmaradt magyarnak, és velük is csak latinul érintkezett. A későbbi erdélyi fejedelmek őt, mint a Hunyadi Mátyás óta legsikeresebb magyar politikust tekintették példaképüknek, követték azon koncepcióját, hogy Magyarországot Erdélyből kiindulva is lehet egyesíteni.
1540. szeptember huszonhetedikén III. Pál pápa engedélyével megkezdhette működését a jezsuita rend, a Societas Jesus, Loyolai Szent Ignác rendje. A jezsuiták célja (saját megfogalmazásuk szerint), hogy nemcsak saját üdvösségükön és tökéletesedésükön, hanem a hit védelmén és terjesztésén, valamint másoknak a keresztény hitéletben való előrehaladásán is fáradozzanak. A jezsuiták a hármas hagyományos szerzetesi fogadalom mellett (szegénység, tisztaság, engedelmesség) felajánlják szolgálatukat a pápának, mint Krisztus helytartójának, hogy az egyházfő bármikor szabadon rendelkezhessen a jezsuitákkal, ahol belátása szerint a legnagyobb szükség mutatkozik munkájukra. A jezsuitáknak így voltaképpen nincs sajátos munkaterületük, illetve minden munka jezsuita feladatnak számít, amely küldetésüknek megfelelően a hit szolgálata és az igazságosság előmozdítása. Címerükben az IHS - Jézus görögösen írt nevének latin betűs átírásából származó - rövidítés látható. A rövidtést azonban maga a Rend alapítója így oldott fel: Jesum habemus socium (Jézus a mi társunk), vagy Jesu humilis societas (Jézus alázatos társasága).
1709. szeptember huszonhetedikén – hogy egy volt tanítványom dolgozatából idézzek –„lehunyta ép szemét Vak Bottyán János, kuruc generális, a Rákóczi-szabadságharc legendás hadvezére. (Bocs a tiszteletlenségért!)
Személyében a magyar történelem egyik legkiválóbb hadvezérét tisztelhetjük, tehetségét ellenfelei is elismerték. Seregében szigorú rendet és fegyelmet tartott, de igazságos volt és törődött katonáival, akik szerették és lelkesedtek érte.
Hazájáért nemcsak vérét, hanem vagyonát is kész volt áldozni, s gyakran a magáéból fizette katonáit. „Rójuk meg magunkat s kiki, mind szegény, gazdag, hadi és nem hadi ember adja ki hite szerint pénzének tizedét” – írta.
1772. szeptember huszonhetedikén született Kisfaludy Sándor (Himfy) költő, földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, Művei a vidéki nemesi életmód idealizálását, a magyar nemesség múltba-fordulását, hősi életszemléletét tükrözik. Jelentős szerepet játszott költészetében a dunántúli táj, Csobánc, Tátika, Somló, Döbrönte, Szigliget vára is. A Himfy név – mely álnéven szerepelt - hamar elterjedt az egész országban, és a nagy ismeretlen költő bálványa lett a közönségnek. Boldogsága dalai előszavában már megnevezte magát a szerző, s ekkor az iránta való lelkesedés a legnagyobb fokra hágott.
209 évvel ezelőtt, 1803. szeptember huszonhetdikén született Prosper Mérimée, akit én szívből szeretek, és nem csak a Carmen miatt, mely – szerintem - a legelső és az egyik leghitelesebb cigányszociográfia. Mert ha végigolvassuk a Szent Bertalan éjszakájáról szóló regényét, a IX. Károly korának krónikáját, és a Carmen mellett a többi izgalmasan művészi elbeszélését és kisregényét (Colomba, Tamango és a csodálatos Az etruszk váza címűeket), akkor bizonyosan megértjük, hogy miért tartották oly sokan ezt a kitűnő romantikust realistának, illetve ezt a kitűnő realistát még többen romantikusnak. Valahogy úgy ült egyszerre a két nagy stílusirány lóhátán, mint jó barátja Stendhal, akivel kölcsönösen egymás méltányolói voltak.
Úgy volt remekíró, hogy mintegy mellékesen, játszott az irodalommal. Mert azt ne feledjük, hogy a középiskola után művészettörténésznek indult, és lényegében meg is maradt annak: nem is rossznak.
1871-ben szeptember huszonhetedikén született Grazia Deledda, Nobel-díjas szárd író. Íróként a L'ultima moda (Az utolsó divat) című folyóirat oldalain debütált néhány elbeszéléssel. Első igazi irodalmi sikerét az Elias Portolú című írásával érte el, melyet majd minden európai nyelvre lefordítottak. Mikor aztán Rómába költözött több művét is kiadták: Anime oneste (Tisztességes lelkek), Il vecchio della montagna (Hegyvidéki öregek). Később az Elias Portolu kiadó szerződtette, és több regényét és színházi darabját is megjelentette. Cenere (Hamu), L’edera (A vadborostyán), Colombi e sparvieri (Galambok és karvalyok) e gli altri.
Munkásságán megfigyelhető a verizmus (ez az itáliai realizmus elnevezése) képviselőjének, Giovanni Vergának, és a dekadencia képviselőjének Gabriele d’Annunziónak a hatása.
A Cenere című művéből filmet is forgattak.
Amennyire tudom, magyarul – sajnos – egyetlen műve jelent meg, 1991-ben, a Szerelemből gyilkolt.
1884. szeptember huszonhetedikén megnyitotta kapuit a budapesti Operaház. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke., neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján. A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek működtek közre, többek között Than Mór, Lotz Károly és Székely Bertalan.
Pest-Budán 1837 óta a Nemzeti Színház adott otthont a zenés drámai műfajnak, azonban az 1867-es kiegyezést követően a város gyors fejlődésének köszönhetően a színház egyre szűkebbnek bizonyult feladatai ellátására. 1872-ben létrejött az a bizottság, amely a felépítendő operaház helyét volt hivatva kijelölni. 1873-ban a belügyminiszter versenytárgyalást írt ki az épület megépítésére, ezt Ybl Miklós terve nyerte meg. Az építkezés 1875-ben kezdődött és kilenc évig tartott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése