Mikortól nem harap a banánhal?

 avagy:
Véget ért a mesekorszak?

Tegnap délelőtt hármasban maradtunk: a Nagy, a Kicsi meg én. Janka ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy „ügyintézni” megy Anyával meg Apával.
Majdnem minden rendben volt, csak egy hibát követett el Kamilla, de azt folyamatosan: akármilyen játékkal kezdett Vilma játszani, azonnal rekvirálta Tőle, mondván, hogy az az Ő játéka.
Veszekedni nem szeretek a Gyerekekkel, gondoltam, vegyük elő a jól bevált mese-pedagógiát, mondom hát Millának az ötödik vagy hatodik ilyen akció után: „Lehet, hogy bajba kerülsz Kicsim! Létezik ugyanis egy Tündér, aki nem szereti az irigy gyerekeket. Lehet, hogy egy reggel arra ébredsz majd, hogy üres az egész szobád, mert eltünteti játékaidat az a Tündér, büntetésből, amiért mindent elveszel Vilmától.”
Kamilla egy kicsit eltöpreng ezen a lehetőségen, aztán rámnéz gyönyörű, kék szemecskéivel, és azt mondja megfontoltan: „Tudod Papi, hogy Tündérek nincsenek?”
(Pedig hát: TÜNDÉREK igenis vannak, mint a mellékelt képből kitűnik!)
No, most mi lesz velem, mesepapival, ha véget ért Millánál a mesekorszak?
Két dolog vigasztal mindössze:
1. van még egy Kicsi, akinél épp most kezdjük a meséket, és ott van még a Középső, aki meg egyre jobban kedveli és igényli azokat.
2. a déli altatásnál azért csak mesélhettem Millának is a Pinocchiót, nincs veszve minden.