1887-ben ezen a napon született e valódi, igazi zseni, aki irodalmunkban a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista: holott tulajdonképpen filozófus-költő volt. Egy izgatott, minden iránt érdeklődő filozófus, a XVIII. század felvilágosodásának legkövetkezetesebb és legtudatosabb utódja, a XX. század tudományos igényű humanizmusának képviselője, aki bölcseleti életművet nem hagyott maga után, hanem kitűnő regényekben, gyönyörű novellákban, de nemegyszer szellemes, mulatságos humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit és életfilozófiáját. A kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, aki egész életében mindössze két vékonyka kötet költeményt írt, de annál több versparódiával jellemezte írótársait és az irodalomtörténetet.
Emlékezzünk még remekmívű novelláira is! Karinthy felnőtt korára is megőrizte azt a gyermeki képességet, hogy határtalan fantáziája révén képes volt benépesíteni az olykor eseménytelen világot: hallatlanul intenzív élményeket tudott rögzíteni tökéletesen élettelen térben. Az Esik a hó, a Ballada a néma férfiakról, a Találkozás egy fiatalemberrel, a Gyilkosok, a Harun al Rasid, a Hasműtét, a Nevető betegek ennek a különös világlátásnak, nagyszerű elbeszélés-teremtésnek remek példái.
Minden Karinthy-novella mindig lebegteti a döntést, hogy melyik az igazi valóság: az-e, amit a külső szemlélő lát, a kézzel fogható, vagy az, amelyet a szubjektum megtapasztal, és amelynek az igazsága nem ellenőrizhető.
És mit sem szóltam zseniális regényeiről, a Faremidóról és a Capilláriáról, a Kötéltáncról és az Utazás a koponyám körülről; semmit sem szóltam hely- és időhiány miatt esszéiről, cikkeiről.
De ennyi is elegendő talán ahhoz, hogy belássuk és tudomásul vegyük: Karinthy Frigyes szabálytalan, de kétségtelen lángelme volt, egyike a legnagyobbaknak irodalmunkban, de tán az egyetemes irodalom történetében is.
Struggle for life
Pajtás, úgy fest, alulmaradtál
A Tétel és Törvény szerint -
Dögödre már hiéna szaglász
S a varjú éhesen kering.
Nem is a falka volt erősebb
Apró vadak tángáltak el -
S hogy írhádon ki osztozik most
Véreb? Veréb? Nem érdekel.
Öklöd, mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a féluton -
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.
Talán csak undor. Jól van így is.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Minthogy a férget megegyem.
1530. június huszontödikén olvasták föl V. Károly császár előtt Augsburgban az ágostai hitvallást (confessio augustana), az evangélikus egyház legfontosabb hitvallási iratát, a lutheri hittételek összefoglalását. A hitvallást Melanchton fogalmazta meg, de Luther is jóváhagyta.
1852. június huszonötödikén született Antoni Plàcid Gaudí i Cornet, azaz Antonio Gaudí, katalán építőművész. Korai épületeire jellemzőek a mór, majd a gótikus stílus arab-perzsa illetve francia neogótikus elemei, de azért főként az organikus építészet képviselője volt. Fő művei: Sagrada Família (Barcelona); Palacío episcopal (Astorga); Casa Batlló és Casa Milá (Barcelona).
1884. június huszonötödikén született Gyóni Géza, aki ugyan nem tartozott az élvonalba – szerencséje sem volt túl nagy, hiszen zseniális költők, írók kortársa volt -, de azért nagy méltatlanság lenne megfeledkezni Róla. 1917-ben születése napján halt meg, a krasznojarszki fogolytáborban.
Dicsértessék!
Minket jégország halálra ítélt
S mint a kutyát, kivert a hóra:
»A tél legyen, a baromi tél,
Tüzes szívüknek koporsója.
Dícsértessék a Jézus Krisztus!«
De tüzes nappal a szívükben
Kiket küldött a magyar róna:
Hóból, fagyból és mindenünnen
Kikel őslelkük új bimbója.
Dícsértessék a Jézus Krisztus!
Kikel őslelkük új bimbója
S uj ezeréves fába hajt.
És zeng a dal, zeng fagyba, hóba;
Mégis megáldja a magyart -
Dícsértessék a Jézus Krisztus!
(1915. december 24.)
1903. június huszonötödike szülötte Eric Arthur Blair volt. Hogy ki? Hát George Orwell.
Így már oké, így már tudjátok, ugye?
Légszomj; Állatfarm; 1984.
”Néhány nap múlva, mikor a kivégzések okozta rémület már lecsillapodott, néhány állatnak eszébe jutott - vagy úgy gondolta, emlékszik rá -, mit rendelt a Hatodik Parancsolat: "Állat nem öl meg más állatot." És bár a disznók vagy a kutyák füle hallatára egyikük sem merte kimondani, úgy érezték, hogy a kivégzések ellentétben állnak ezzel a törvénnyel. Rózsi megkérte Benjámint, olvassa fel neki a Hatodik Parancsolatot, és amikor Benjámin, mint rendesen, nem volt hajlandó ilyesmibe beleavatkozni, Malvinhoz fordult. Malvin elolvasta neki a Parancsolatot, amely így szólt: "Állat nem öl meg más állatot ok nélkül." Hogy, hogy nem, ez az utolsó két szó valahogy kiesett az állatok emlékezetéből. De most már belátták, hogy a Parancsolatokon nem esett sérelem, hiszen nyilvánvalóan bőven volt ok az árulók megölésére, akik szövetkeztek Hógolyóval.”
(Állatfarm, 8. fejezet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése