In d’rerd

- a földben; eltemetve )jiddis) -
A dolgok ezúttal igazán kezdenek véget érni,
huss! Indul a múlt mocsokba, ködbe, földbe hullni.

Szüleim hetente egyszer – szombaton többnyire -
fölkerekedtek, és moziba mentek „mulatni”. Mivel
engem nem volt kire hagyni, a kedves jegyszedő néni
engedett „belógni” a pestújhelyi Adyba. Az a mozi már
in d’rerd: földbe, ködbe hullott régen. Nincsen. Minek is
lenne? És persze: Apám, Anyám meg a Jegyszedő
néni sincs már életben. Azért hála nékik mégis: öt-hat
évesen láttam először Fellinit. (Húsz éve már annak,
hogy Ő is odafent rendez, forgat.) Apám a mozin kívül
még péntekenként is elment hazulról „próbálni”:
dalárdában énekelt, munkáskórusban, ha úgy tetszik,
bár jobban így sem sokan érthetik. Dalárdák már nincsenek,
szintén in d’rerd, és munkások se nagyon léteznek.
A Balaton még nincs föld alatt, csak a balatoni nyarak,
kamasz- és ifjúkorom nyarai. Meg Éva, Éva: Éva is.
Menyasszonyom volt, mielőtt menyasszonyom lett
a feleségem. Éva? Éva in d’rerd, mielőtt elvehettem
volna. Az élet már csak ilyen. A halál nem különben.
D’rerdbe omlott illatok, ízek! Budapesté mindahány,
meg lányoké. Kik földben vannak, vagy épp készülnek
oda már. Óbudai kiskocsmák! Egy hárs, székek, asztalok.
Földidőnek méhében, ó milyen mélyre hulltatok.
Mivé lettél Tóterasz, volt sörözések helye, te!
Lépcsődön sem merek fölmenni, „helytelen”
 lettél nekem. Lépcsődről látom, nem vagy helyem
 nekem. És olykor arra gondolok, hogy Nap, Hold és
csillagok is buktak in d’rerd… Vagy akármibe.

A dolgok ezúttal igazán kezdenek véget érni,
huss! Indul a múlt mocsokba, ködbe, földbe hullni.