1898-ban e napon Andalúzia egy kicsi falvában nagy zseni született: Federico García Lorca.
Ha a lexikonokban keressük életrajzi adatait, alig tudjuk követni a felsorolást. Költő volt, a feledhetetlen, múlhatatlan emlékű nagyok egyike. Drámaíró volt, egyéni hangú, sajátos színfolt a színi-irodalomban. Volt népszerű zeneszerző, sikeres festő-grafikus, néprajztudós. Volt színházszervező s ezen belül dramaturg, rendező, ha kellett akár tragikus, akár komikus színész. Rövid életében is az élő spanyol kultúra legkiválóbb, sőt legsikeresebb korabeli alakja. Otthonában ugyanúgy hangoztatta lírai költeményeiben a cigányok emberségét, jogukat az egyenjogúságra, mint Amerikában a négerekét. Szavakkal, dallamokkal, színekkel harcolt az emberi méltóságért, egyenlőségért, méltányosságért, demokráciáért. Meg is bűnhődött érte, a sötétség zsoldosai a számlálhatatlanokkal együtt őt el elpusztították.
Mert1936-ban a falangista mocskok agyonlőtték Federico Garcíát; haláláról Radnóti Miklós írt siratóéneket. Nyolc évvel később a magyar fasiszták Radnótit is megölték: e két halál korkép és kórkép azokról az esztendőkről, melynek árnyéka hosszan vetül előre az időben.
CIGÁNYROMÁNCOK:
A holdas hold románca
Tubarózsás krinolinban
jött a hold a rézhámorba.
A fiú csak nézi, nézi.
Ámul a fiú a holdra.
Szél támad és emelkednek
karjai a holdas holdnak,
s tömör ón-mellei tisztán
s buján előtolakodnak.
Hold, hold, fuss el, mert megjönnek
a cigányok, vennek koncra,
szívedből is gyűrűt vernek,
fehér pénzt a nyakláncokra.
Gyerek, addig hadd táncoljak
s ráhagylak a cigányokra,
megtalálnak itt az üllőn,
szemecskéid zárva, oltva.
Hold, hold, fuss el, én már hallom,
cigánylovak dobrokolnak.
Gyerek, ne dűlj e fehérre
keményített sok fodornak.
Dobogott a síkság dobja,
verte ló paták galoppja.
Hámor homályán a gyermek,
szemecskéi zárva, oltva.
Olajfák közt a cigányok
bronzálomként lovagolnak.
Jönnek. Szemük félig hunyva,
de a fejük égbe horgad.
Jaj, de huhog az a bagoly!
Csupa jajszó a fa orma!
Sétál a hold föl az égre
egy kisfiú kezét fogva.
Rézhámorban a cigányok
sikonganak, háborognak.
Szél az őre, szél az őre,
szél az őre hámoruknak.
(Nagy László fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése