2013. június 21., péntek

Ma, június huszonegyedikén,

reggel hétkor a Rák jegyébe lép a Nap; ez a nyári napforduló ideje.
Budapesten 4 óra 47 perckor kel, 12 óra 46-kor delel, és 20 óra 47 perckor nyugszik a Nap. Ennél magasabbra idén már nem jut: holnaptól a Fény időtartama csökkenni kezd: szomorú, de így van.
A majdnem Telihold – két nap múlva azzá lesz – fél hétkor baktat az égre, és holnap hajnalban, háromkor tér nyugovóra.
Ne feledjük, hogy a Gergely-féle naptárreform óta Szent Iván éjszakája, a szerelmesek, a szerelmes félreértések, Robin pajtás és Shakespeare éjszakája kicsit eltolódott, de azért eljő bizonyára: eljő vasárnapról hétfőre virradóan.
Továbbá két egyéb szempontból is kitüntetett ez a mai nap:
Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. A ZENE ÜNNEPÉt 1982-ben tartották meg először Franciaországban.
Mára a zene ünnepe európai, sőt világméretűvé vált; több mint száz országban rendezik meg június 21-én.

Paul Verlaine : Költészettan
Zenét minékünk, csak zenét,
ezért a versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét…


Zenét minékünk, muzsikát !
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek, mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.

Egy jó kaland legyen dalom,
hajnalban, az ideges szélben
mentákra üljön észrevétlen...
A többi csak irodalom.
(Kosztolányi Dezső fordítása)

És ma van fényes csillagunknak, a Napnak is a napja: az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet megújuló energiaforrásokra, azon belül elsősorban a napenergia hasznosítására. A Napenergia Társaság európai tagozatának felhívására első ízben 1994-ben rendezte meg a NAP NAPJÁt a Környezetünkért Egyesület, a Magyar Napenergia Társaság és a Főpolgármesteri Hivatal.

1905. június huszonegyedikén filozófus-író zseni született: Jean-Paul Sartre, a XX. század második felének alighanem legnagyobb hatású írója. Azoknak a gondolatvilágát is befolyásolta, akik nem értettek vele egyet, regényeit, drámáit azok is nagyra tartották, akik nem hitték el, sőt indulatosan tagadták filozófiáját. De a filozófiatörténetben is fordulatot, új korszakot jelentett a megjelenése. Az egzisztencialista bölcseleti magatartást ő találta ki, és tőle vették át azok is, akik elkülönültek tőle, sőt olykor egyenest szembenálltak vele.
Életútjából és műveinek sorából meg lehetne írni az európai történelem és benne az európai irodalom útját és módosulatait a második világháborútól a 70-es évek végéig. Ez az életút csak akkor érthető és élhető át, ha végigolvassuk regényeinek és drámáinak sorát. Olyan csodálatos remekműveket, mint A legyek; Zárt tárgyalás; Az Ördög és a Jóisten; Az Altona foglyai; az Undor; A fal vagy a nekem nagyon kedves Egy vezér gyermekkora. És még mi minden.

2 megjegyzés:

  1. Paul Verlaine Költészettanát nem nagyon fogadják meg a mai modern kötészet képviselői, vagy nekem nincs már jó fülem rá.
    Sem ritmust, sem dallamot nem vélek felfedezni olykor, ráadásul nem is értem, miről ír a költő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hiba nem a Te készülékedben van, hanem mert a Költők mai napság azt gondújják, hogy modern az, ami megrengeti a világegyetemet annyira új(szarú), és remek, ha senki sem érti....
      De eljő még a nap, amikor újra az lesz a Költészet, ami a legegyszerűbb, legérthetőbb és legzeneibb. Azt a néhány száz évet ki kell még várnunk, de időnk van egyedül, egyebünk sincs, igaz?

      Törlés