Sokat töprengtem én már azon, hogy ez a nagyszerű író miért esett ki annyira a magyar olvasóközönség kegyeiből, hogy csak ritkán találkozom olyanokkal, akik olvassák és szeretik Őt, legalább annyira, mint jómagam.
Két választ találtam én erre.
Az egyik magának Keménynek ellentmondásos személyiségében, és – főként – a szabadságharc utáni viselkedésében keresendő. A szabadságharc alatt Kemény képviselő, majd belügyminisztériumi tanácsos volt, követte a kormányt Debrecenbe, aztán Pestre és Aradra is. Világos után egy ideig bujdosott; végül az osztrák hatóságok Pesten internálták. Ekkor írta leghíresebb röpiratait: a Forradalom után és a Még egy szó a forradalom után címűeket. E két írásában határozottan forradalomellenes álláspontra helyezkedett, márpedig ez sem az értelmiségi körökben, sem a szélesebb olvasóközönség előtt nem volt akkortájt népszerű. És én azt gondolom, hogy az akkor – 1850-es években – ellene kelt gyűlölködés máig hat.
Másrészt gondoljuk meg, hogy az átlagos magyar regényolvasó ízlése Jókain alakult, formálódott – mellesleg ettől olyan jó! -, és Jókai kétségbe nem vonható zsenialitása, meséinek szépsége elhomályosította a vele egy időben alkotó, de nehezebben emészthető Kemény zsenialitását.
Kár, teszem hozzá kissé rezignáltan. Kár, mert igazán érdemes Keményt olvasni, veretesen szép mondataiba, fordulatos meseszövésébe elmélyülni akár az Özvegy és leányáról, akár a nagyszerű Rajongókról vagy a nekem talán legkedvesebb regényéről, a Zord időkről legyen szó.
Vissza kéne tán helyezni Kemény Zsigmondot az őt megillető helyre, a klasszikus, nagy magyar regényírók sorába. Lehetne tán avval kezdeni, hogy kerüljön be a középiskolai irodalom tananyagba végre, mert akkor talán egy új generáció már ismerhetné és megszerethetné Őt.
Bevallom, nem olvastam Kemény Zsigmondtól semmit, de ezt pótolni fogom. Megint csak köszönöm az okító sorokat!
VálaszTörlésHa tényleg olvasni fogod, már nem hiába csinálgatom ezt a krónikafélét! És tényleg a Zord időket ajánlom elsőnek!
Törlés