1848-ban e napon eljött az, amit ténylegesen senki sem hitt, csak remélt: Bécsben – BÉCSBEN -, a birodalom fővárosában robbant ki forradalom: a császárvárost is elérte a Népek Tavasza.
Aznap délelőtt nyitották meg a tartományi gyűlést a Landhausban, erre az eseményre időzítették tüntetésüket a liberális, forrongó forradalmárok. Nagy tömeg érkezett, polgárok, diákok és bámészkodók egyaránt. Miután a tüntetők küldötteit nem engedték be, a diákok behatoltak a tanácsterembe, és rászorították a rendeket, hogy velük tartsanak a Burghoz, ahol Metternich leváltását követelték. Mivel déltájban még mindig nem mutatott engedékenységet az udvar, a tüntetők a külvárosi munkásságot hívták segítségül. Ekkor a katonaságot bevetették, bezárták a belvárost körülvevő falak kapuit, és megkísérelték a tüntetést feloszlatni. Ez azonban nem sikerült, a Landhausnál ellenállásba ütköztek a katonák, és miután sortüzet adtak le, a belvárosban hamar megindult a barikádharc. A vérontást látva a polgárőrség nem vett részt a katonaság akciójában, és petíciót nyújtottak be, hogy vonják ki a katonaságot Bécsből, menesszék Metternichet és fegyverezzék fel a diákságot. Miután a harcok nem csitultak, Metternich este lemondott, aztán bátran elmenekült Bécsből.
Petőfi persze erről még nem bírhatott tudomással, de a Pilvaxosok azért nagy készülődésben voltak már. Hétfő volt, és annak a hétnek a végére – a szokásos József napi vásárra – terveztek párizsi minta nyomán egy nagy „bankettet” a Generáliskaszálóra – a Vérmezőre -; Petőfi tehát megírta a Nemzeti dalt, és a Tizenkét pont főbb vonalai is készültek már Jókai és Vasvári fejében, szívében.
Nemzeti dal
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Egyebekben
Nem mondom meg hányadik születésnapján, Isten éltesse Rappai Ágnes költőt, írót!
373 évvel ezelőtt – 1639. március tizenharmadikán – volt névadója a Harvard egyetemnek: John Harvard puritán teológusról kapta nevét.
1741-ben – 271 évvel ezelőtt – született II. József, osztrák főherceg, Mária Terézia és I. Ferenc István császár legidősebb fia. 1765-től (akkor még anyja mellett, társuralkodóként) német-római császár, majd 1780-tól magyar és cseh király volt.
1781-ben William Herschel – német születésű, de angol csillagász - e napon fedezte fel az Uránusz bolygót.
1838-ban ezen a napon öntötte el Pest jelentős részét a Duna; a nap hőse - többek közt - Wesselényi Miklós volt.
124 évvel ezelőtt – 1888-ban március tizenharmadikán – született Anton Szemjonovics Makarenko, orosz-szovjet pedagógus, író.
1943-ban a nácik március tizenharmadikán megkezdték a varsói gettó fölszámolását; szörnyű dolgok következtek.
Rossz is történt, hát persze: tizennyolc évvel ezelőtt – 1994-ben –ezen a napon halt meg Benda Kálmán történész (Kálmán bácsi), a XVIII – XIX. századi magyar történelem kutatója. Nagyon tudnék mesélni Róla, és egyszer meg is teszem, esküszöm! Élmény volt Nála vizsgázni, Őt hallgatni, véle egy légtérben lenni. Legfőbb művei voltak: A magyar jakobinus mozgalom története; Magyarország történeti kronológiája (I-IV.); Habsburg abszolutizmus és magyar rendi ellenállás a XVI–XVII. században; A magyar korona regénye; Moldvai csángó-magyar okmánytár I–II.
*** **** *****
És még egy versre maradt helyem:
Marasztaló, hívogató
Nem tudom, időben szólok-e
ezerháromszáz borult nap után,
hogy ne menj túl messzire,
hogy szükségem lesz még rád,
és hogy – talán – szükséged lehet rám.
Ládd, tavaszodik, aztán jő a nyár:
ne menj el örökmesszire:
szükségem lehet rád!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése