Nézem a tengert, tárva az ablak.
Rezgő vízen csillagok járnak-kelnek,
ballagó csillagok, és a hullám is ballag.
Fény szólongat. Választ lüktet a tenger.
Sóhajt a szél, ím sóhajt a vízzel,
a tengerár felett hold ezüstje ível.
Szép ezüst híd, csillámhabra vetve.
Kit vár vajon? Hová visz útja? Merre?
*** *** ***
M. Gy. vers
Kérlek Kedves! óvatos légy,
minden hajszáladra tégy
jelt! Tolvaj világban élsz.
És öltözz melegen a múló
időben: jeges koroknak
nézünk elébe.
Magadban bízz! másban
sose! Megcsalnak mindig -
mint megcsaltak eddig is -
a kedves-szépek,
a barátok, az álmok,
az újgépek.
Tán még én is megcsallak éppen…
(Persze: ez nem lehetséges.)
Színvirágok
kellenének szobádba, ugye?
Virágszínek.
Hát persze: persze.
Csakhogy elszürkültek
a színek.
Szüntelenné nem tetted
szép színeinket, csak
színtelenítetted és színtelenítettem.
Akkor: szürkét most kérsz-e?
Szürkét tudok hozni neked.
Csak hát nem, nem: sohasem!
Színtelen hullatom létem
szüntelen. Szagtalan.
(Mintha valami gáz lenne.)
Szüntelenül nézek körül -
egykor-voltunk szürkébe merült -
már nem vagy itt, és nem vagy ott:
már nem vagy: és én nem vagyok.
Hiába hullatom vérem,
ontogatom létem
szüntelen.
Szagtalan.
Színtelen.
Mintha gáz lennék:
térnek más helyén
léteznék, és onnan
mondanám neked:
óvatos légy,
minden
hajszáladra tégy
jelt.
Tolvajos világban élünk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése