Akik ismernek, tudják: számlálhatatlan sok Költőt szeretek. Volt, hogy tanítványaim azt kérdezték: „Tanár úr! Ez hányadik világ legnagyobb költője idén?”, amiből azt a következtetést vonom le, hogy nem ritkán kezdhettem bele egy új Költő tanításába, hogy „Most a világ legnagyobb Költőjével fogunk megismerkedni!”.
Ha azonban valaki pisztolyt szegezve a homlokomhoz felszólítana, hogy azonnal mondjam meg, ki a kedvenc…
Na ja: akkor sem tudnék egyre csak kettőre szorítkozni, és azt felelném: József Attila és Arany János. (És aztán szörnyen érezném magamat a kihagyottak miatt, de az életét félti az ember, nem?)
Miért Arany?
Megmondjam becsületesen?
Fogalmam sincs.
Meglehet rég halott Édesapám az okozó, aki – egyszerű, kétkeziként, de elképesztő született intelligenciája miatt – öt éves koromban esti meseként elkezdte fölolvasni nekem a Toldit.
Még alig tudtam olvasni, amikor azt is elárulta, hogy van még két része ennek a mesének: és onnan kezdve én bizony kisírtam magamnak a Toldi trilógiát.
Sejthetitek, mennyit érthettem hét évesen a Toldi szerelméből: valószínűleg annyit, hogy gyönyörű.
Mert az, Arany minden sora gyönyörű és pont.
Később megismertem líráját is, és nem kevésbé nyűgözött le, mint balladái, elbeszélő költeményei.
Tehát nem szeretnék vitát nyitni Arany János költői, emberi, lelki nagyságáról!
Epilogus
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’...
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére..
Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe’-szerbe’,
S hány reményem hagyott cserbe’!...
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.
Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.
Munkás, vídám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
(1877. július 6.)
Egyebekben:
Március másodika még egy nagy kedvencemet adta 1824-ben: Bedřich Smetanát.
1896-ban a Francia Tudományos Akadémia ülésén ezen a napon Henri Becquerel beszámolt radioaktivitási kísérleteiről
1956-ban e napon vált függetlenné Marokkó. Franciaország megállapodott a Szultánnal, majd ezt követően Spanyolország is lemondott a védnökségről.
1998-ban március másodikán érkeztek meg az első adatok, képek a Galileo űrszonda fedélzetéről, melyekből az derült ki, hogy a Jupiter Európé nevű holdján a jégkéreg alatt folyékony óceán található.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése