Március huszadika van

Reggel 06:00 órakor a Kos jegyébe lépett a Nap; csillagászati értelemben is Tavasz van.
Ezen kívül – elméletileg – a tavaszi napéjegyenlőség is ma lenne, már persze, ha nem szökőévben lennénk.
Valójában a nappal és az éj tizenhetedikén volt éppen tizenkét, tizenkét óra időtartamú; ma már tíz perccel hosszabb a nappal. De azért a csillagászati évkönyvek a mai napot jelölik meg napéjegyenlőségként, hagyomány alapján, mert a Kos jegyébe kerül a Nap.
Még hogy a fizika, meg az asztrofizika egzakt tudományok?! Nem úgy, mint például az a nyamvadt irodalomesztétika, igaz?
Ennyit erről.

Egyébként

Kr. e. 43-ban e szép napon született Publius Ovidius Naso. Egyik kedvencem életéről jóval többet tudunk, mint általában az ez időből való Költőkről, mert több művében is beszámol életéről, szenvedéseiről. (A Tristiában épp úgy, mint a Levelekben) Már ifjan komoly tisztségeket töltött be Rómában de Őt csak és kizárólag a költészet érdekelte, minden más tevékenység teher volt csak számára.  „önként jött ajakamra, kötött formában az ének”: szabadszájú, szabad gondolatú Költő volt, aki már nem tartozott ahhoz a generációhoz (Livius, Horatius, Vergilius), akik hálával gondoltak Augustus császárra, ki megszabadította őket a polgárháborúk rémségeitől. Kevésbé dicsőítette hát Augustust, mint az említettek, sőt olykor bírálni is merte. Ennek „jutalmául” a Fekete tenger parti Tomiba száműzte Őt a császár és nem is engedte többé visszatérni Rómába.
Fő-fő műve természetesen az Átváltozások (Metamorphoses); nem kevesebb, mint száz hexameterben írt elbeszélés található ebben a görög-római mitológiából, kezdve a Világ teremtésétől Julius Caesar megistenüléséig. Egy csoda!

”Tenger s föld, s mindent takaró égboltnak előtte
mind e világ kerekén egyarcú volt az egész nagy
természet: chaos, így hívták: csak nyers kusza halmaz;
csak tunya súly: egymásra sodort, s még össze nem illő
magvai nem jól összetapadt elemek tömegének.
Nem ragyogott föl még, a világra világlani, Titan;
nem nőtt szüntelenül, szarvát újítani, Phoebe;
nem függött a körül-lebegő levegőben a föld sem,
egyensúlyban tartva magát; nem tárta ki karját
part-peremek köribé nagymesszire Amphitrite;
s mert hol a föld, ugyanott volt lég is, tengeri ár is,
nem volt állani föld, nem volt jó úszni a hullám,
légbe sugár nem gyúlt; tartós alakot mi sem őrzött:
ellene állt ez amannak, mert egy testben örökkön
háboruságot a fagy hővel, nedvessel a száraz
és a keménnyel a lágy vívott, a nehézzel a könnyű.”

Kr.e. 44-ben Rómában e napon temették Julius Caesart, és ha hinni lehet Suetoniusnak és nyomában Shakespeare-nek, Antonius e napon mondta el bravúros beszédjét, mellyel föllázította Rómát a köztársaságpártiak ellen. (Figyeljétek! oly sokszor hangsúlyozza, hogy mily becsületes, derék férfiak Caesar gyilkosai, hogy annak előbb-utóbb gyanússá kell válnia!)
”Barátaim, rómaiak, földieim,
Figyeljetek rám.
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.
Ez legyen Caesar sorsa is. A nemes
Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:
Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,
És Caesar érte súlyosan lakolt meg.
Most Brutus engedvén s a többiek
(S Brutus derék, becsületes férfiú,
S a többi is mind, mind becsűletes),
Jövök beszélni holt Caesar fölött.
Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,
S Brutus derék, becsületes férfiú.
Rómába ő sok foglyokat hozott;
Váltságuk a közkincstárt gazdagítá:
Ez nagyravágyását jelenti-e?
Szegény ha jajdult, Caesar sírt vele;
A nagyravágyásnak nem íly szelíd
Anyagból kéne szerkesztetve lenni:
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört:
S Brutus becses, derék egy férfiú.
Láttátok a Lupercal ünnepen,
Háromszor nyújtám a koronát neki,
S ő visszatolta. És ez nagyravágyás?
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,
S bizonnyal ő derék egy férfiú.
Nem szólok én, hogy Brutusnak beszédét
Cáfoljam: azt mondom csak, mit tudok.
Mind kedvelétek őt és volt miért:
Mi tilthat el most érte sírnotok?
Vadállatokba szöktél, ó, itélet,
S az ember ész nélkül maradt! Türelmet!
Caesarral szívem ott a gyászpadon van:
Pihennem kell, míg hozzám visszatér.”

1541. március huszadikán megkezdődött Pest ostroma, mely látszólag igen kacifántos történet, de a korabeli helyzet ismeretében elég világosak a résztvevők álláspontjai. Előzménye a kettős királyválasztás volt: a habsburgi Ferdinánd és Szapolyai János egész országot egyesíteni szándékozó balhéiba (harcaiba) a török 1541-ig nem avatkozott be, bár világosan Jánost támogatta. 1541-re azonban elfogyott a Porta türelme, és elhatározta Magyarország megszállását.
A budai várba zárkózott királyné, és csecsemő fiacskája inkább bízott a Habsburgokban, mint a törökökben (utóbb kiderült: igaza volt), viszont a majdnem nádor-helytartóként funkcionáló Fráter György Ferdinánd ellen küzdött, akár korábban – akkor már halott Ura – Szapolyai.
Így aztán Pest ostromára úgy került sor, hogy a törökök mindenképpen meg akarta szerezni Budát, ahol viszont német és magyar védőrség volt.
Pest hídfője lett volna egy következő ostromnak is, sőt Izabella, aki nem volt kitartó és határozott személyiség, az egyik parancsnok útján tárgyalt Ferdinánddal Buda átadásáról. A budai őrség is kifáradt a harcokban, ezért Fráter György a törököktől kért segítséget. Így és ezért érkezett meg Mehmed szendrői bég mácius huszadikán Pestre, és ugyanekkor ért ide egy 25 hajóból álló flotta is. Végül a törökök április közepén visszavonulót fújtak, de azért, mert akkorra már megszületett a döntés Isztambulban. Ez a döntés pedig – mint tudjuk – Buda elfoglalásról szólt.

1727. március huszadika az egyetemes emberi gondolkodás gyásznapja: e napon halt meg Isaac Newton.

1770. március huszadikára nagy örömmel emlékezem: lelkem egyik nagy kedvence, Friedrich Hölderlin született e napon.

Menon panasza Diotímáért
Úgy éltünk mi, akár a szerelmes hattyuk a fényben,
 csöndesen úszkálnak, ringnak a fodrokon át,
s nézik a tó tükrén az ezüst felhők vonulását,
 míg hüvös éteri kék fodroz a testük alatt,
így éltünk mi is itt. S ha felénk mordulva az észak
 intett és panaszát zúgta, lehullt a levél,
lombját sírta az ág és szálltak a szélben az essők,
 csak mosolyogtunk, mert tudtuk, egy isten is óv
és szavainkra figyel, meghitten zeng a szivünkben
 egy dalt s csak mivelünk gyermeki s néha vidám.
Puszta, kihalt ma a ház, elvették tőlem a fényt is,
 téged vettek el és véled a két szememet.
Körbe bolyongó árny vagyok, élek ugyan, de nem értem,
 mért kell élnem még, fénytelen, egyre tovább.
Radnóti Miklós fordítása

Az élet felén
Sárga körtéivel csüng
s vadrózsákkal befutva
a tóba a part,
ti szépséges hattyúk,
és csóktól ittasan
merítitek
fejetek a józanság szent vizébe.

Jaj nekem, hol lelek
virágot télen, és hol
napsugarat
s árnyékot a földön?
Szótlan s rideg
a fal, s csörgése hallik
szélkakasoknak.
Bernáth István fordítása

1815. március huszadikán az Elbáról visszatérő Napóleon bevonult Párizsba, kezdetét vette a 100 napos uralom: bravúros tett volt ez, akárkinek gondoljuk is Bonapartét.

1828. március huszadika is megszentelt, szép napja az irodalomtörténetnek: Henrik Ibsen született e napon.

1894-ben Torinóban e napon halt meg Kossuth Lajos.

1914-ben e napon született Szvjatoszlav Richter.

Nyolcvanegyedik születése napján Isten éltesse Avar Istvánt, ki 2001. óta a Nemzet Színésze.

1969-ben ezen a napon vette feleségül John Lennon Yoko Onót.

1976-ban e napon jutott hatalomra Kambodzsában a Vörös Khmer Pol Phot vezetésével, és megkezdődött a világtörténelem egyik legszörnyűbb terroruralma. A khmereknek két fő céljuk volt: egyrészt, hogy a khmer etnikum vélt felsőbbrendűségét intézményesítsék az országban; másrészt, hogy alávessék Kambodzsát és Kambodzsa népeit korlátlan uralmuknak. E célok megvalósítása során 2000 000 nem khmer etnikumú kambodzsait mészároltak le, miközben a gazdaság, melyet teljesen az állam alá rendeltek, összeomlott. Összesen legalább egymillió, valószínűleg inkább kétmillió ember haláláért felelős a vörös khmerek uralma.