Pünkösd vasárnapjára

πεντηκοστή

Ó, mennyire féltek, hogy szorongtak hétszer hét napon át. Szorongtak képletesen szólva lélekben, és valóságosan szólva testileg is.
Egy jeruzsálemi háznak a felső szobájában lett búvóhelyük nekik, ahol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab - az Alfeus fia - és Simon, a zelóta meg Júdás, a Jakabnak fia.
Történt egy nap, hogy felkelt Péter a tanítványok között,  és szólt: „Atyámfiai, férfiak; szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felől, ki nyomára vezette és feladta üldözőinek, gyilkosainak Jézust, a Megváltót.
Júdás egykor közénk számláltatott, aztán árulóvá lett, és elnyerte szörnyű szolgálatnak osztályrészét. Mezőt szerzett hamisságának béréből; de alázuhanván önkezével véget vetett kisikkadt életének; elhasadt középen, és minden belső része kiomlott. Adjuk tudtára mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak, hogy az a mező neveztessék mostantól akeldamának, azaz vérmezőnek.
Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye puszta, és ne legyen lakó abban. Mármost  Júdás püspökségét más vegye el!”
Körülnézett az együttlévőkön, majd így folytatta: „Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt - a János keresztségétől kezdve -, azok közül egy az ő feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.”
 Előállt hát kettő: József, ki hívatott Barnabásnak, és kinek római neve Justus volt, meg  Mátyás.
  A tanítványok imádkoztak: „Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál, hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytől eltévelyedék Júdás, hogy az az ő helyére jusson.”
 Sorsot vetének azért reájok, és esett a sors Mátyásra; így ő a tizenegy apostol közé számláltaték aztán tizenkettediknek.
Így lettek a félők tizenketten újra, mint voltak az Ő földi idejében.

Azokban a hetekben ómerszámlálás ideje volt.
Izrael gyermekei pészach második napján kezdték az árpát aratni, és ezen a napon kezdték el az ómerszámlálást, mely aztán a Hetek Ünnepén, sávuotkor ért véget: ekkor ettek Júdeában először új kenyeret.
A napokat és heteket pedig úgy számlálták, hogy minden napon egy kalászt az új gabonából félretettek, és mikor hét kalász összegyűlt, azt  ómerbe – kévébe – fonták.
Amikor hét kéve összegyűlt, a következő napon meglett az új kenyér ünnepe, a Hetek Ünnepe, a sávuót.
Az esti számláláskor így imádkoztak: „Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, és meghagyta nekünk az ómer számlálását!”

Azokban a hetekben bizony aggodalmaskodtak az apostolok közül azok, kik annak előtte földmívesek voltak. Aggodalmaskodtak, hogy sem nem vetettek, sem csűrbe bé nem takarítottak, sem kalászt kévébe nem fontak: csak bújtak ott Jeruzsálemben, egy idegen város idegen házában, közel a Juhok Kapujához.

Az ómerszámlálás utolsó – negyvenkilencedik – napjának alkonyatakor történt, hogy nagy hirtelenséggel az égből sebesen zúgó szélnek zendülése hallatszott, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek egy akarattal a tizenkettek.
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és ült mindegyikükre azok közül egy-egy lángnyelv.
Aztán kinyílt a ház kapuja, és csöndes salomot kívánva a ház lakóinak, belépett a Megváltó, majd mindjárt utána tanítványaihoz is szólt: „Ne féljetek! Én vagyok, én. Azért jöttem, hogy elmondjam néktek: messze jövendőben jövök el csak újra hozzátok! De ti ne maradjatok Izráel népe között, mert az én királyságom nem Izráelé csupán, hanem a teremtett világ minden népéhez szóló; áradjatok szét hát, és ne féljetek! Míg vissza nem térek, veletek marad a Szentlélek, a kapocs és erős híd köztetek és köztem!”
Várt kicsit, alaposan, egyenként megnézte híveit, szemükbe nézett, aztán folytatta: „Holnap reggel, sávuot reggelén, hagyjátok el ezt a hétszer hét napon át félelemmel megtöltött házat, a szorongásnak e házát, és kezdjétek hirdetni az Igét!  Prédikáljatok holnaptól minden időben!”
”Rabbi!” – mondta rövid megfontolás után Péter. – „Jeruzsálemben sokféle istenfélő népek laknak, de mind más nyelven beszélnek, annyifélén, ahányan az ég alatt vannak földnek  lakosai.  Milyen nyelven hirdessük az Igét, hogy megértsenek minket mindannyian?”
”Menjetek, áradjatok szét holnaptól fogva: prédikáljatok nekik, és ne féljetek!” – ismételte a Megváltó, aztán kiment abból a házból.

Az ötvenedik nap reggelén kételyekkel telve, de engedelmes lélekkel elhagyták a rettegésnek házát az apostolok, és szétáradtak Jeruzsálem utcáin, terein az újra-tizenkettek.
És igen, úgy volt: abban az időben laktak Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak: párthusok, médek és elámiták, kik szerte a Birodalomban születtek. Mezopotámiában, Júdeában és Kappadókiában, Pontusban és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Libiának tartományaiban.
De ők tizenketten, megteltek mindnyájan Szent Lélekkel, és mikor prédikációba fogtak, kezdtek szólni nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.
Annakutána pedig, hogy nyelveken kezdtek ők szólni, nagy zúgás lett, egybegyűlt a sokaság és megzavarodott, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.
És módfelett álmélkodtak mindnyájan a hallgatók és csodálkoztak, mondván egymásnak: „Nemde nem galileabeliek ezek mindnyájan, akik szólnak? Miféle módon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?”
Mások pedig – kik semmilyen nyelven nem tudtak - csúfolódva mondták: „Édes bortól részegedtek meg ezek!”
 Ám Péter akkor előállván szólt: „Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédemet! Nem részegek vagyunk mi, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van csak; hanem ez az, ami megmondatott a próféták által.”
Aztán fűzte még szavait tovább, a prédikáció végéig: „Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten; azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek!”
És döbbent csönd támadt Jeruzsálemben: csönd, nyugalom és béke!

Az ötvenedik napnak ez igaz-hű története…