A Mester keserűen rosszalló és groteszk írásai a korában épp születésben lévő Szovjetunió hétköznapjairól gyakran fantasztikus és abszurd vonásokat tartalmazott, és ez az orosz nyelvű irodalomban Gogoltól számítva a társadalmi kritika tipikus módszere volt. Sok műve a szörnyű sztálinista cenzúra áldozata lett, ezeket csak sok évvel a halála után ismerhette meg az olvasóközönség. Például a Kutyaszív már 1925-ben készen volt, a Szovjetunióban meg 1987-ben nyomtatták ki először.
Persze, legismertebb, világhírű műve AMester és Margarita: azt is – mondhatni – haláláig írta, de első kiadása 1967-ből való.
Jó néhány művét viszont megfilmesítették, erre példa a Fehér gárda és az Iván Vasziljevics (Iván Vasziljevics hivatást cserél címmel) és a Kutyaszív (ugyanezzel a címmel).
A Mester és Margarita – ez a valódi, igazi és nagyon szerethető remekmű -olyan két, egymástól időben és térben távol eső történetsort szintetizál regénnyé, amelyek között a térnek és az időnek nem az elválasztó, hanem az elválókat összekapcsoló hatalma munkál. Az első a jeruzsálemi történet átértelmezett bulgakovi változata, mely Jézus perét és kereszthalálát, Pilátus bosszúját, azaz Júdás elveszejtését meríti ki. A második történéssor a harmincas évek Moszkvájába vezet, a fizika és szellemi terror sátáni birodalmába, amelyben Bulgakov a Mester és az irodalmár értelmiségiek „hihetetlen” kalandjait beszéli el, akikkel Woland, a megszokottól eltérő értelmezésben vett Sátán űz játékot, megkísérelvén szembesülésre késztetni őket önmagukkal.
” Úgy ejtetted ki a szavakat, mintha nem ismernéd el sem az árnyékot, sem a gonoszságot. De légy szíves egy pillanatra eltűnődni a kérdésen: mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden ember, minden tárgy, kivétel nélkül. Itt van például a domb árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben? Ostoba vagy.”
” Értsék meg végre, hogy a nyelv elleplezheti az igazságot, de a szem soha. Váratlan kérdést kapnak; meg se rezzennek, egyetlen pillanat alatt tájékozódnak, és tudják, mit kell válaszolni, hogy eltitkolják az igazat; meggyőzően adják elő, és egyetlen arcizmuk sem rándul meg, de hajh, a kérdés által felbolygatott igazság a lélek legmélyéről egy pillanatra a szemekbe szökken, és mindennek vége. Megfogták!”
” A gyávaság a legrútabb bűn.”
Továbbá
1567. május tizenötödikén született Claudio Monteverdi Cremonában, 1862-ben pedig Arthur Schnitzler.
Ami Monteverdit illeti: Ő volt az operairodalom első legnagyobb mestere, a barokk opera műfajának megteremtője. Mivel a két stíluskorszak, a reneszánsz és a barokk határán élt és alkotott, a késői madrigálnak is biztoskezű mestere volt.
1607. farsangjára írta első operáját – amit persze, a kor szokásának megfelelően még Ő is favola in musicának nevezett -, az Orfeot, mely a zene hatalmának szimbóluma, hisz a görög mítosz varázserejű lantosa Orfeusz volt az, aki énekével még a fákat is megmozdította, a vadállatokat megszelídítette. Ebben az operában a Maestro korának minden zenei vívmányát felhasználta, merészen alkalmazta a disszonanciákat, váratlan modulációkat.
További jeles művei: Orfeo és Odüsszeusz; Poppea; Tankréd és Klorinda. (Ezek mind operák.)
Aztán ott van még a Scherzi musicali (Zenei tréfák), amely háromszólamú strófikus dalok gyűjteménye, hangszeres bevezetővel, meg egyházi zenéi, a Sanctissimae Virginis missa ac Vesparea cum nonnullis sacris concentibus címen.
Mondjuk ki: Monteverdi tudatosan haladt a madrigáltól és az egyházi daraboktól az operaműfaj felé.
Aki valamelyes képet kíván szerezni a századforduló - vagyis a körülbelül száz év előtti - "jobb emberek" erkölcsi és illembeli közvéleményéről, az olvassa végig Arthur Schnitzler kisregényeit és egyfelvonásosait (vagy nagyregényét és többfelvonásos színjátékait).
Az Ő útja úgy vezetett a meghökkenésektől az osztrák irodalom klasszikusai közé, hogy sokáig a felháborodás és az elragadtatás kereszttüzében sikerek és zajos bukások között emelkedett egyre magasabbra az irodalmi értékrendben.
Első műve a Leutnant Gustl (Gustl hadnagy, mellyel egy csapásra híres lett, de bíróság el idézték, mert "Az osztrák-magyar hadsereg becsületét és hírét rontotta és rossz fényben tüntette fel.” És tiszti rangjátis ennek következtében elvesztette. Színpadi íróként szintén sikeres is, vitatott is volt. Az 1903-as A körtánc című művét a kritikák utóbb túlságosan pornográfnak ítélték, pedig a könyv csak magánkiadásban jelent meg.
És hát – ugye? – még nem szóltam fő művéről, az Elza kisasszonyról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése