NON PARA! BOLA.

Titus Flavius Vespasianus princeps és caesar, a Nemzeti Senatus Populusque Romanus Együttműködés majdnem teljhatalmú ura, egy izgalmas politikai sakkjátszma végeztével vált caesárrá, de valójában császárként is megmaradt keményfejű, szabin parasztnak, aki módfelett szerette, ha bevételei meghaladták kiadásait. Csak meg kell nézni fönnmaradt szobrait, élveteg, puha, mohó száját és tekintetét, hogy annak lássuk, aki volt és maradt.
Már proconsulként igyekezett mindent nemzetivé tenni, és jó adókkal sújtani: így lett Libanon provinciában Nemzeti S. P.Q.R. Közcédruskitermelő, Africa provinciában Nemzeti S.P.Q.R. Közvadállatbeszállító, mely a cirkuszi játékokhoz szükséges oroszlánokat szállította Rómába: Alexandriában meg, ahol különösen szerették a füstölt tengeri halat a polgárok, létrejött a Nemzeti S.P.Q.R. Közhalfeldolgozó.
Igaz, a szörnyű haladó miatt ott föllázadtak a haladó polgárok, és rohadt halakkal dobálták meg a proconsult, de ő csak kacagott mindezen, mert arra gondolt, hogy dobálódzás közben is mily sok adó ketyeg be a Nemzeti Proconsuli Közkincstárba.
Ráadásul a végén összeszámláltatta a kocsijába dobált halakat, és aztán minden alexandriai polgár – de frankón mindegyik, korra, nemre, fajra való tekintet nélkül, akár dobált, akár nem – annyi sestertiust kellett befizetnie, ahány halat – kerekítve – összeszámoltak.
Amikor aztán a júdeai és africai provinciák légióinak jóvoltából trónra lépett, alaposabban nekilátott a pénzbehajtásnak. Egyébként trónra lépésének idejét nem a szenátusi elismerés időpontjára tette, hanem akkorra, amikor a légiók először kiáltották ki császárnak, amivel kifejezte, hogy a hadsereget tekinti hatalmi bázisának, és nem a szenátust.
Nagyon körültekintően járt el a pénzügyek terén, mivel egy polgárháború miatt elszegényedett birodalmat örökölt. Növelnie kellett a készleteket, hát egymás után hozta létre a Nemzeti Senatus Populusque Romanus Együttműködés vállalatait, és élen járt új- és újabb adók kivetésében.
Amikor aztán oda jutott, hogy a Nemzeti S.P.Q.R. nyilvános vécéit is megadóztatta, fia, Titus – a későbbi „jó császár” – nagyon megrótta bunkó viselkedésért.
Arra Vespasianus nem felelt semmit, csak két marék aranypénzt hozatott a kincstárból a pénzügyminiszterével, mindkét marék pénzt megszagoltatta Titusszal, és kérdezte, érez-e különbséget a szagok között. És mikor Titus azt felelte, hogy nem, Vespasianus ráhegyezve válaszát így szólt: „Látod, fiam? A pénznek nincs szaga!”
Kár, hogy Titus válaszát nem jegyezte föl Caius Suetonius.