Az közterületi nevek változásirúl

Huszonhárom év körüli – vagy annál is fiatalabb – olvasóim talán el sem hiszik, hogy az a lendületes névváltoztatási gügyü, ami jelenlegi államvezetésünkön elhatalmasodott, nem új keletű. Mi azonban, akiknek kenyerükből jószerivel csak a sercli van hátra, átéltünk már út-, utca- és térkeresztelőket.
Mármost, hogy higgyenek nekünk a fiatalok, egy kis sétára invitálom Őket, egy kis retrosétára a nyolcvanas évekbe.
Hová?
A Lenin körútra, a Marx tértől a Blaháig: ígérem, nem egyszerű idegenvezetést adok, bőven fogom kommentálni lírai és kevésbé lírai kitérőkkel.
Kiindulópontunk tehát a Marx tér, a Nyugati pályaudvarnál, ahonnan látható az Élmunkás tér, legalább is az ott álló kéttornyú, jákit utánzó templom mindenképpen. A teret Karl Marxról nevezték el – nem az Élmunkás teret, mert a munkásosztály nagy teoretikusa sosem volt élmunkás, sőt, egyáltalán nem volt munkásember -, Marx Károlyról, ahogy idehaza szívesebben mondták a nevét.
Marx elsősorban kapitalizmuskritikájáról és a történelemnek dialektikus materialista módon történt értelmezéséről nevezetes; a történelmet ő osztályharcok történeteként fogta fel és írta le. Elméleti munkásságával és közvetlen részvételével több európai munkásszervezetben, köztük a Kommunisták Szövetségében és az Első Internacionáléban fejtett ki forradalmi tevékenységet. Főbb művei az Engelsszel együtt írt Kommunista Kiáltvány, mely kísérteties mű, meg A tőke. A burzsoáziának elsősorban ez utóbbival lett tele a töke.
Én magam sosem voltam marxista, még csak materialista sem (a dialektikus gondolkodásmód viszont nagyon megérintett, talán azért is, mert a Buddha is dialektikusan gondolkodott), de azért azt gondolom, hogy Marx nevét lazán meg lehetett volna hagyni, akár azon a téren, akár bármely más közterületen. Ő ugyanis egyáltalán nem felelős azért, amit később a marxizmus, a kommunizmus nevében bűnöztek. És bizony mondom Néktek, hogy a kommunista eszmék túléltetésével alig vádolható Németországban, Angliában, de még az Államokban is vannak terek, utcák elnevezve Marxról. Itáliában is találtam már via Marxot.
A Marx térről a Blaha Lujza tér felé kezdjük a sétát, jó?
Egy sarok csupán, és a Rudas László utcához érünk (ma: Podmaniczky utca).
Ugye, ugye?
Kiafene volt az a Rudas László? (Nem mintha azt gondolnám, hogy minden ma arrajáró tudja, ki volt Podmaniczky, nem!) Lássuk csak: ki lehetett, hogy így eltöröltük a nevét?
Semmiképpen sem szabad azt hinni, hogy valamilyen módon köze van Rudas Matyihoz, á, nem!
Rudas László, aki Róth Adolfként született 1885-ben, fent nevezett Marx követője, marxista-leninista filozófus, politikus, egyetemi tanár volt, az MTA rendes tagja. Kossuth díja is volt ám!
1918-ban a KMP (Kommunisták Magyarországi Pártja) egyik alapítója volt; a Tanácsköztársaság idején az ő fordításában jelent meg Lenin Állam és forradalom című műve. Leninnel egyébként személyesen is találkozott Moszkvában a III. Kommunista Internacionálé kongresszusán.
1945. után a Rákosi-féle keményvonalas sztálinista fordulatot támogatta. Úgy gondolom, jogos, hogy ne legyen má’ utcája manapság! (Csak úgy megjegyzem: pártfelkérésre megkritizálta a marxi-lenini ideológia reprezentánsának számított Lukács Györgyöt is, amihez kellett némi merészség: körülbelül annyi, mint ha mondjuk egy középiskolai fizikatanár Einsteinbe kötne bele.)
Menjünk tovább!
Egy darabig, mintha ma sétálnánk: a Weiner Leó utca, a Dessewffy utca, a Zichy Jenő utca nem váltott nevet ’90-ben, nevezettekkel nem volt nagyobb probléma.
De ott, ahol a Népköztársaság útja a Lenin körútba torkoll, már más a helyzet, mert ott, annak az oktogonális térnek a neve: November hetedike tér.
November hetedikén minden évben a NOSZF (Nagy Októberi Szocialista Forradalom) évfordulóját ünnepeltük, és a tér neve ugyanezt ünnepelte, csakhogy nem egyszer egy évben, hanem majdnem 14 610 napon át.
Az pedig rendkívül kedélyes dolog volt, hogy egy lényegében katonai hatalomátvétel emlékét, mely 1917. október huszonötödikén ment végbe, mint szocialista forradalmat ünnepeltük november hetedikén, és még nagynak is kellett tartani. (Jól van, jól van Kovács úr! Mielőtt elkezdi kommentben megmagyarázni nekem, hogy épp a forradalom után került sor naptárreformra Szovjet-Oroszországban, elárulom, hogy tudok róla.)
Amúgy gondolkodjunk csak el a tér és a belefutó utcák mély értelmű szimbolikáján!
A NOSZF lánglelkű vezére Vlagyimir Iljics Uljanov, aljas – de mennyire! - Lenin volt; NB Lenin körút.
E forradalom világméretűvé bontakozása tette lehetővé, hogy hazánk Népköztársaság lehessen; NB Népköztársaság útja. Ó! Rendben volt itt minden jelkép!
Amúgy a tér is, az út is jó pár nevet viselt ám annak előtte már.
A November hetedike tér például a háború előtt és alatt Mussolini tér volt, és az semmivel se jobb, mint a November hetedike. Szerintem.
Menjünk tovább!
Egy sarok, és a Majakovszkij utcához érkezünk. Ha balra benézünk a Maján, látjuk, hogy árnyas, zöldlombos fasor a folytatása, a Gorkij fasor.
Na, itt álljunk meg néhány polgári szóra!
Majakovszkijjal és Gorkijjal most is bajok vannak; nem csak kilencvenben éltek ostoba emberek.
Az Akadémia (személy szerint pontosabban Pálinkás József atomfizikus úr, egyetemi tanár úr, az MTA elnöke) jelenleg is mindkét szovjet-orosz írót-költőt a nem ajánlottak között említi, azaz nem ajánlott Róluk közterületet elnevezni.
Egészen gyomorforgató, szemenszedett ostobaság ez nemzeti pógárok! Már akkor is háborogtam, amikor törölték nevüket kilencvenben, és most is háborgok!
Jó lenne tudomásul venni végre, hogy – nagyon extrém kivételektől (nácik) eltekintve – Költőket, Írókat esztétikai és nem politikai hovatartozásuk alapján kell megítélni! Márpedig  Majakovszkij is, Gorkij is kiváló Művészek voltak, ráadásul a nagy fene kommunista voltukat is körül lehetne piszkálni. Mennyire kommunista mű vajon az Éjjeli menedékhely, mennyiben az a Nadrágba bújt felhő vagy Az este vagy a Gőzfürdő? Hm? Mennyire?
Aztán meg: Majakovszkij önként vállalt halálát megpróbálták egyszerű rendőrségi üggyé degradálni ugyan, de mi azért tudjuk, hogy mennyire igaztalan és buta eljárás volt ez, hogy mi minden játszott még szerepet öngyilkosságában. „Csónakom megfeneklett a hétköznapokban” — írta utolsó verseinek egyikében  magánéletéről, és ez bizony arra utal, hogy a „társadalmi és irodalmi tevékenység” már nem volt elegendő ahhoz, hogy az eluralkodó hétköznapiság fölé emelkedjen.
Jó! Rendben! Alkudjunk meg Uraim, Pálinkás uram! Maradjon a Király utca most már Király utca, valamikor is az volt, legyen a Gorkij fasor Városligeti fasor (miért is ne lenne?), de legyen tere, útja vagy utcája Majakovszkijnak és Gorkijnak! Áll az alku, Uraim? (Nem, tudom, hogy nem: erős antibolsevista indulat, gyűlölködés fűti őket!)
A dob ideológiasemleges hangszer, egyaránt püfölhetik kommunista, náci, nemzeti és civil polgári rendezvényeken, ezért aztán a Dob utca neve majd kétszáz éve változatlan, amit a saroképületen olvasható emléktábla is bizonyít, melynek tanúsága szerint Petőfi és Jókai abban a házban laktak együtt egy ideig, márpedig Ők a Dob utcában laktak.
(Mellesleg nekem az a véleményem, hogy ilyen közterületi neveket kéne adni: hangszerek, természeti jelenségek, virágok, növények neveit, és akkor jöhetne bármilyen kurzus, nem kéne neveket újítani. Lehetne Négy Szelek utcája, meg Jégvirág tér, meg Lila ákác körút, nem?)
Az árvízi hajós, Wesselényi Miklós sem eshet kifogás alá, hacsak ki nem találja valaki, hogy liberális nemes volt, mint Széchenyi is. Mert akkor esetleg annyi Wesselényinek, hisz a liberális jelző újabban szitokszóvá és a gyűlöletbeszéd egyik kedvencévé vált.
Mindenesetre a Wesselényi utca jó ideje Wesselényi utca, nem piszkálta meg senki.
A következő utca, a Dohány utca is átvészelte a névadási hevületet, nem úgy, mint folytatása, a Rottenbiller utca és a Liget közötti szakasza.
Mert a Dohány utca folytatása a Landler Jenő utca e sétánk során.
Ami engem illet, utcanév szerintem sem jár neki, bár nem volt kifejezetten kommunista moszkovita, lényegében szociáldemokrataként került a Tanácsköztársaság népbiztosai közé, de azért rendesen tapad vér a kezéhez. A Tanácsköztársaság idején belügyi (!) és kereskedelmi népbiztos, majd a magyar Vörös Hadsereg 3. hadtestének parancsnoka, később a MÁV vezérigazgatója, és júliustól a Vörös Hadsereg főparancsnoka, a felvidéki sikeres hadjárat egyik irányítója volt.
Jó helyre menekült aztán, akár Kun Béla: Moszkvában halt meg 1928-ban szívrohamban. (Na jó, evvel nem ironizálok: nem Moszkvától kapott szívrohamot, hanem eleve szívelégtelenséggel küszködött.)
Ott is van sírja, a Kreml falában. Illetve… Nem tudom, ott van-e még ma is, mindenesetre ott temették el.
Sétánk itt véget ér.
A Blaha Lujza tér az volt, az is maradt (igaz, az Emke cigánya már jó régóta nem húzza, lévén nem lévén Emke, igaz nem is lehetne szemben a Nemzetivel, mivel a Nemzeti sincs már ott.
Rákóczi fejedelem neve sem bántott senkit, és – tekintve jelenlegi bölcs Vezérünk kurucokra hajazó szabadságharcos hajlamait - gondolom a Rákóczi út is marad Rákóczi út…