Miért maradok?

Biztosan nem miattatok,
szörnyszájú, nagyhangú politikusok,
pártoskodók, pártatlanok,
országrontók, hamis-trón bitorlók,
sem miattatok,
politikai kurzust megnyergelő
szerencsétlen szerencselovagok,
és nem miattatok,
kérészsikerű, költőnek látszók.
Akkor miért maradok?
Talán, mert szívcseréhez már
túl vén vagyok,
vagy talán a városligeti tó
itt fog, esetleg, mert
könyvespolcomhoz ragaszkodom.
Talán marasztal a nyelv is - bár
elég jól tudok olaszul -,
mert unokákat szeretni,
nékik mesét, dalt mondani
csak magyarul tudok.
Tán kamaszkorom emlékeit
őrzöm itt,
szülővárosom múltba tűnt
illatát; akácot, orgonát, jázmint,
de meglehet az is, hogy itt tartanak
a piszkos, büdös pályaudvarok,
holtvágányálmú, súlyos vonatok,
melyeken Balatonra utaztam én.
Vagy - ezen felül is -
lehet bármi szép-csúf marasztaló.
Tudom is én? Talán a
Teleki tér,
a sarki kocsma,
kocsmaajtó előtt
a cigánygitáros,
kinek már nincs hangja,
de módfelett ért a gitárhoz.

Közben minden testrészem meg a
lelkem érzi: menni kellene,
mégis: maradok.
Nem tudom, miért,
de maradok.