2012. április 29., vasárnap

Gyönyörű, közelgő májusunk előzetes krónikája

Radnóti Miklós: Május
Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.

Növekedő fényben élünk majd június huszonegyedikéig. A hónap elején tizennégy óra huszonkilenc, a hó közepén tizenöt óra nyolc, a hó végén tizenöt óra negyvenkét percig lesz a Nap az égen.
Holdtölte a Mérlegben lesz hatodikán reggel hatkor; holdújulás pedig a Bikában huszonegyedikén hajnali kettőkor.
A Hold ilyetén járása következtében holdtölte napján – vaiszákhah (vészákh) elsején - kezdődik a 2556. buddhista esztendő; e nap a buddhista hagyományok által megszentelt legszebb ünnep is egyben; az újholddal pedig az 5773. zsinagógai év sziván hava veszi kezdetét, huszonkettedikén.
Jeles májusi napoknak gondolom én az alábbiakat
Mindjárt a hónap első napját, mert ezen a napon Szerb Antalt is, Joseph Hellert is ünnepelhetem majd.
Aztán ötödike Sienkiewicz miatt.
Hatodika az én buddhista fölfogásomban a legjelentősebb napja lesz májusnak.
Nagyszerű, ünnepi nap lesz hetedike. Azzá teszi, hogy Berzsenyi, Robert Browning, Vajda János, Rabindranáth Tagore egyaránt e napon születtek.
Szeretem nyolcadikát, azt a napot, amikor 1945-ben Németország kapitulált. De biztosan nem fogom elfeledni egy Barátom – egykor szép Verseket nékem küldő – születésnapját sem.
Bulgakové lesz tizenötödike, egészen az övé.
Honoré de Balzac születésnapja huszadikán esedékes.
Festői napot ünneplek huszonegyedikén: Albrecht Dürer és Henri Rousseau napját.
Huszonharmadikán a Kis Harmadik, Vilmánk egy hónapos lesz.
Huszonnegyedikén emlékezem majd egy Jóbarát, irodalmi fegyvertárs halálának évfordulójára. Ötödik éve tér vissza makacsul e rossz, gonosz nap.
Ötven nappal húsvét vasárnapja után, idén tehát huszonhetedikén ünnepli a keresztény világ pünkösdöt,   a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását.
Harmincadikán biztosan emlékezni fogok Jeanne d’Arc halálának napjára.

***   ***   ***
A Lírai sóhajok, röpke dalok ciklusból

Fordítanálak magamhoz vissza,
hajszolnám szerelmedet,
de nincs már bennem semmi tiszta:
Csupa „talán”, „ha” meg „lehet”.
Feltételes jövő idő,
feltételes élet.
Feltétele te lehetnél:
feltétlenül élek.

El kéne menni messzi földre,
itt hagyni téged mindörökre,
csillagfénybe szórva élni,
soha semmit nem remélni.
El kéne menni távol tájra,
szélbeszórni minden vágyat,
nem szeretni, nem gyűlölni,
ezüstfelhős fényben élni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése