2012. április 22., vasárnap

Április huszonkettedike van

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

1970. április huszonkettedikén Denis Hayes - az idő tájt egyetemi hallgató - mozgalmat indított el mindannyiunk lakhelye, a szépen megalkotott Föld bolygó védelmében.
Már mozgalmának megindításakor több mint huszonötmillió amerikai állt mögé,  mára pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom, és ezernél több szervezet vesz részt benne.
A FÖLD NAPJA- mozgalom célja, hogy tiltakozó – esetleg támogató -  akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Hazánkban 1990. óta rendezik meg ezt a napot, ma tehát huszonkettedik alkalommal.
A programokról részletes fölvilágosítás olvasható a programturizmus. hu oldalon.
Én a magam szerényen szerénytelen eszközeivel jelzem hovatartozásom, odatartozásom: lefordítottam egy Gianni Rodari írásművet.
És pofátlanul teszem is fölfele…

Továbbá:

A legendák tanúsága szerint Kr.e. 753-ban ezen a napon alapította meg Romulus Rómát, az Örök Várost, melynek szeretném ez úton küldeni szerencsekívánatomat: tényleg élj Örökké (de legalább a földi-emberi idők végeztéig) Cittá Eterna, én szép Városom!

1724. április huszonkettedikén született Immanuel Kant.
” Az erkölcs nem arra tanít, hogy boldogok, hanem hogy boldogságra érdemesek miként legyünk.”
” A művészet lényege: célszerűség cél nélkül.”
” Az erkölcsi törvény a legfőbb jónak, a tiszta gyakorlati ész tárgyának és végcéljának fogalmán keresztül a valláshoz vezet, vagyis ahhoz, hogy minden kötelességet isteni parancsként ismerünk fel, nem mint szankciókat, azaz egy idegen akarat önkényes, magunkban véve véletlenszerű rendelkezéseit, hanem mint minden egyes szabad akarat önállóan hozott lényegi törvényeit, amelyeket azonban a legfőbb lény parancsainak kell tekinteni, mert mi csak egy morálisan tökéletes (szent és jóságos), egyúttal mindenható akarattól remélhetjük a legfőbb jót, amelyet az erkölcsi törvény értelmében kötelességünk törekvésünk tárgyává tenni, tehát elérésében akkor reménykedhetünk, ha összhangban állunk ezzel az akarattal.”
” Mindenkinek csak annyi boldogság jut részül, amennyit viselni méltó.”
” Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.”


142 évvel ezelőtt – 1870. április huszonkettedikén - született Vlagyimir Iljics Uljanov, alias (de még mennyire) Lenin.
 Egy napon Lenin elvtárs szobájában ült az íróasztalánál, és dolgozott. Szép, melegedő nyári nap volt, Lenin elvtárs ablaka nyitva volt, és egyszerre hopp! Beesett azon az ablakon egy labda.
Be ám, mert lent kispajtások és pajtásnők labdáztak.
Lenin elvtárs nem haragudott meg: fölkelt íróasztala mellől, felvette a labdát, és kedves szavak kíséretében visszadobta azt a gyerekeknek.
Pedig agyon is lövethette volna őket….

1904-ben ezen a napon született Robert Oppenheimer, elméleti fizikus,  az atombomba egyik atyja.


***   ****    *****

Gianni Rodari: Kell egy virág
- fordítottam a Föld Napjára -
Mindennapi tárgyaink titkokat mesélnek
annak, ki okosan szemel és fülel.

Hogy asztal legyen, deszka kell,
hogy legyen deszka, ahhoz fa kell.
Hogy fa legyen, magvak kellenek,
s a magvak gyümölcsben rejlenek.
Hogy gyümölcs legyen virág kell,
kell egy virág, egy virág kell,
hogy asztal legyen virág kell.

Hogy virág legyen, palánta kell,
hogy palánta legyen, fa kell,
a fához meg erdő kell.
Az erdőhöz hegyek kellenek,
a hegyeknek kell a Föld:
hogy Föld legyen egy virág kell:
mindenhez hát kell egy virág,
kell egy virág, egy virág kell!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése