2012. április 26., csütörtök

Április huszonhatodika van

121-ben ezen a napon született Marcus Aurelianus, későbbi római császár, sztoikus bölcselő. Lelkiismeretes, önzetlen, alkotmánytisztelő uralkodó volt, kit hajlamai inkább predesztináltak volna a tudós-filozófus szerepére, de sztoikus beletörődéssel állt császári posztján. Ráadásul – alapvetően békés természete ellenére – uralkodása szakadatlan háborúkban telt el. Harcolt a  - ki tudja hányadszor  - támadó parthusok ellen, majd Pannóniában a markomannok, kvádok és jazzigok ellen. Itt is halt meg Vindobonában (Bécs), miközben a Duna védvonalát erősítette, óvta.
Írónak sem volt utolsó, bár újat nem alkotott a filozófia terén, ám az Elmélkedéseket ma is joggal tartjuk becsben, mint a szolgálat és kötelesség emlékművét.  E művének 12. fejezetét Solvában és környékén írta, azaz Esztergomban.

1478-ban e napon sikertelen hatalomátvételi kísérlet történt Firenzében. A Pazzi-féle öszeesküvők  a Sta Maria del Fiore székesegyházban – a Duomoban - a nagymise alatt megtámadták a Medici testvéreket. Giulianót meggyilkolták, de Lorenzo – a Magnifico – sebesülten ugyan, de elmenekült, majd a városi testőrség élén leverte a puccsot.

1490. április 26. Odalett az igazság, meghalt Hunyadi Mátyás.

1711. április huszonhatodikán született David Hume, skót filozófus, történész. Locke és Berkeley bölcseletéből kiindulva alapvető céljának az empirikus vizsgálati módszer bevezetését tartotta. Ismereteink egyedüli forrásaként ily módon csak a perceptiót, az érzékelést fogadta el. Főbb művei voltak: Értekezés az emberi természetről; Tanulmány az emberi értelemről; Tanulmány az erkölcsök alapelveiről.

1798. április huszonhatodika. Akár azt is mondhatnám, hogy a romantika születésnapja. Minden esetre a romantika egyik legnagyszerűbb festője – mondhatni szülőatyja -  Eugéne Delacroix e napon született.

1827-ben e napon zenetörténetünk gyászba borult: meghalt Bihari János, cigány származású zeneszerző, hegedűművész.

1889-ben ezen a napon született Ludwig Wittgenstein osztrák filozófus, a huszadik század egyik legnagyobb hatású gondolkodója, ki jelentősen hozzájárult a logika, a matematika- és a nyelvfilozófia fejlődéséhez.
”A világ mindaz, aminek esete fennáll.”
”A halál nem az élet eseménye.”
”Amíg az etika abból a vágyból keletkezik, hogy az élet végső értelméről, az abszolút jóról vagy az abszolút értékesről mondjon valamit, addig nem lehet tudomány. Azzal amit mond, tudásunk semmilyen értelemben nem gyarapodik.”
”Ha egy oroszlán beszélni tudna, mi nem lennénk képesek őt megérteni.”
”Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”

1986-ban e napon előbb robbanások rázkódtatták meg a csernobili atomerőmű egyik reaktorát, majd tűz támadt. Ez volt minden idők – EDDIG! - legsúlyosabb nukleáris balesete.

***   ***   ***
Egy vers a Lírai sóhajok, röpke dalok ciklusból

Mondd, hogy hagyjam abba,
hogy hamis már az ének;
két kezembe rejtem arcod,
s elengedlek téged.

Mondd, hogy mennem kell, hogy
késő már az álom!
Egy szebb jövőben csillagszemed
úgyis megtalálom.

Mondd, hogy lobbanjak ki
végső lobbanással!
És elfogadom sorsomat,
nem osztom meg mással.

1 megjegyzés:

  1. Természetesen, nem Marcus Aurelianus született április huszonhatodikán, hanem MARCUS AURELIUS.
    Elnézést!

    VálaszTörlés