A negyedik században alakult ki az elnevezés, hebdomasz megalé, latinra téve a septimana maior: később lett a görög hebdomasz hagia, a latin septimana sancta, de ismerik "csendes hétként" (hebdomasz apraktosz, hebdomada muta) is.
Virágvasárnapon ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások pálmaágakat törtek a fákról, s eléje szórták.
„És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt, és monda nékik: „Menjetek ebbe a faluba, a mely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem. És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket.”
Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott: „Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.”
A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, a mint Jézus parancsolta vala nékik, elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra.
A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra. Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: „Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!”
És a mikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?
A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta."
(Máté evangéliuma, 21. 1-11.)
Valójában ez a nap a zsidó pészachot megelőző vasárnap volt, azaz a szép, tavaszi niszán hónap tizedik napján történhetett mindez, ha elfogadjuk, hogy az utolsó vacsora széder-estén volt, azaz niszán tizenharmadik-tizennegyedik napjának alkonyati órája után, mely csütörtökre eshetett akkor. (Idén niszán tizennegyedike pénteken, vagyis április hatodikán lesz.)
Egyébként pedig:
1572-ben ezen a napon holland lázadók elfoglalták Brielle-t, ezzel kitört a németalföldi szabadságharc a spanyolok uralma ellen.
1578. április elsején született William Harvey, angol sebészorvos, kinek legfontosabb érdeme, hogy elsőként írta le pontosan és részletesen a vérkeringés rendszerét, megállapítva a szív vérkeringésben betöltött szerepét.
1868-ban ezen a napon született Edmond Rostand. A 19. század végére uralkodóvá vált az európai művészetben a realizmus, mi több, annak még „tudományosabb” változata a naturalizmus. És miközben fennen trónolt, kiderült, hogy a romantika rendkívüliségeire, a nagy túlzásokra, a nagy kalandokra, a nagy jellemekre, a túlságosan jókra és a túlságosan gonoszokra — úgy látszik — szükség volt. Az olvasók, a nézők, ha tagadták is, várták az elmúlni látszó újraéledését. Amit pedig nagyon várnak, az megvalósul. A naturalizmus sikereivel együtt hangot keresett és hangot kapott az elfordulás a mindennapok valószínűségeitől, az aprólékos valósághűségtől: megszólalt az „újromantika”. És amikor 1897-ben a párizsi Commédie Française bemutatta a 29 éves, már nem egy sikeres költői színjáték szerzőjének, Edmond Rostandnak Cyrano de Bergerac című hősi játékát — ez olyan tomboló siker volt, amely hamarosan végigszáguldott Európán, és rövidesen Európán kívül is. És e siker tart máig.
1873. április elseje nagy napja az emberiség zenekultúrájának: ekkor született Szergej Rachmaninov.
1929-ben ezen a napon született Milan Kundera.
Néhány „kiemelt” – úgy értem: önkényesen, műből kiemelt – gondolata:
„Az, akit fenntartás nélkül szeretnek, nem lehet nyomorúságos.”
” A nehézség, a szükségszerűség és az érték - három, tartalmilag összefüggő fogalom: csak az a nehéz, ami szükségszerű, csak az értékes, aminek súlya van.”
” Az ember mindig arra vágyik a legjobban, ami távolodik tőle...”
” Az élet egyik különös titka, hogy az ártatlanok bűnhődnek a bűnösök helyett.”
” Helytelenítem, ha valaki erőnek erejével akarja boldoggá tenni az embereket. Mindenkinek joga van a saját pocsék borához, az ostobaságához és a koszos körméhez.”
” Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?
Ezt a kérdést tette föl magának Parmenidész Krisztus előtt a hatodik században. Úgy látta, hogy az egész világ ellentétpárokra van felosztva: fény-sötétség, finomság-durvaság, meleg-hideg, lét-nemlét. Az ellentétpár egyik pólusát pozitívnak tartotta (fény, meleg, finomság, lét), a másikat negatívnak. Az efféle negatív és pozitív pólusra való felosztást gyerekjátéknak vélhetnénk. Egyetlen eset kivételével: melyik a pozitív, a nehéz vagy a könnyű? (...) Csak egy dolog biztos: a nehéz-könnyű ellentét a legtitokzatosabb és legsokértelműbb az összes ellentét közül.”
1991. április elsején hivatalosan is megszűnt a Varsói Szerződés.
*** **** *****
Feltámadás előtt
Tudom én, már hogyne tudnám -
és hiszem is váltig -,
egy hét csupán, s feltámadás
ünnepe jő. De addig?
Tudom - hisz olvastam én is -,
hogy meglepődtek a hét
első reggelén
a sziklasírhoz mentek:
ó, mily nagyon meglepődnek,
mikor szól hozzájuk az Angyal:
„Ne keressétek őt
a holtak között,
hanem keressétek
az élők sorában. Mert
ott van.”
Feltámadásban hinni jó!
Csak ott motoszkál bennem,
hogy Virágvasárnap még,
mint zúgott a nép,
hogy zúgta: „Hozsánna,
hozsánna!”
És szombaton már teli
szájak üvöltözik majd:
„Feszítsd meg! A mi lelkünk
és vérünk rajta!”
Tudod Lalagé - te drága -,
mielőtt föltámadhat az ember,
meg kell pusztulnia.
Virágoknak vasárnapja van,
és jő a szép feltámadás:
nem holnap. Nem holnap.
Még vár reánk pár
holt nap a sziklasírban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése