Mesélik – csakhogy Alláh jobban tudja -, hogy elmúlt esztendőkben, letűnt korokban élt a szép Bászra városában egy ember, Juszuf fia Ali. Nem volt ő sem gazdag, sem szegény, csak afféle mindennapi ember.
Bászra külvárosában volt kicsi háza, a ház körül kicsiny gazdasága: néhány juhocskája, egy kecskéje.
Egy nap álmában megjelent a Nagy Szellem, s dörgő hangon szólította: „Ali ben Juszuf!”
”Ímhol vagyok!” – felelte álmában Ali, s mélyen meghajolt.
”Tedd pénzzé minden vagyonkádat” – folytatta a Nagy Szellem -, „vásárolj néhány tevét, állíts föl egy kis karavánt, annak élén menj délkeletre Bászrától, még odébb Zubayr városától a hegyek közé, itt és itt találsz egy barlangot, melynek bejáratát szikla zárja el. De te ne ijedj meg, csak mondd: ’Szezám, nyílj ki!’, s midőn a barlang szája megnyílik, menj bé abba! Ott találod majd a rablóvezér kincseit, jáspist, gyémántot, achátot, ezüstöt, aranyat. Azt tedd föl a tevékre, hozzad el, és meglásd, gazdag ember leszel!”
Úgy tett Ali már másnap, miként a Nagy Szellem mondotta: elhozta a kincseket, és igen gazdag ember lett belőle.
Így volt ez jó két éven át, akkor egy éjjel ismét megjelent álmában a Nagy Szellem, és szólt: „Juszuffy Ali! Add el mindenedet, a pénzen állíts föl olajkutató expedíciót, menj avval a Sivatagba! Lelsz ott hatalmas olajmezőt, állíttass oda fúrótornyokat, aknázd ki, s a világ egyik leggazdagabb embere leszel!”
Megfogadta Ali a tanácsot, és lőn, hogy a világ egyik leggazdagabb emberévé vált.
Így volt ez vagy két évig, akkor harmadszor is megjelent álmában a Nagy Szellem, és mondta Alinak: „Ali! Tedd pénzzé minden ingó s ingatlan vagyonodat, utazz el Monte Carlóba! Ott menj bé az első kaszinóba, az első rulettasztalnál tedd fel minden pénzedet a piros tizennyolcasra, s te léssz a világ leggazdagabb embere!”
Hallgatott a tanácsra Juszuf fia Ali: minden vagyonát föltette az első kaszinó első rulettasztalánál a piros tizennyolcasra.
Kijött a fekete tizenhetes.
És akkor dörgő hangon megszólalt a Nagy Szellem:
”Na, Ali! Ezt jól elcsesztük!”
Mese (a)
Egyszer volt, hol nem volt…
Itt a vége, fuss el véle!
Veronai történet
Langymeleg júniusi délelőtt Veronában.
Egy köztéren két hét – nyolcéves forma kisfiú játszik.
Egyikük lágy, kedves arcocskáját szőke, a másikét igazi olasz, fekete haj keretezi. Elmélyülten építik homokvárukat, olykor a szőke meg a fekete buksik összeérnek.
Hat év körüli kislány viharzik át a téren, hosszú, fekete haja lobog utána, és gondolkodás nélkül átgázol a fiúk homokvárán, és már ott sincs.
A fiúk egy darabig levegőtlen-szótlan bámulnak a hebrencs lányka után, rakosagtják föl homokváruk maradványait.
Kisvártatva a fekete hajú megszólal: „Te Benvolio! Ez ki volt?”
„Nem ismered, Romeo? Júlia, a Capuleték Júliája.”
A kis Romeo elmélyülten néz az elporzott kislány nyomában, aztán fölsóhajt, és azt mondja: „Hogy én mennyire utálom ezt a lányt….”
Mese (b)
Egyszer volt, hol nem volt egy szegény özvegyasszony, volt annak egy kis kakaskája.
Egy nap a kis kakas, ott kapirgált a szemétdombon, és egyszerre kikapart egy ragyogó gyémánt féltallért.
Örült ám a kiskakas, de nem sokáig, mert épp akkor járt arra hintaján a török császár, és utasította poroszlóit, vegyék el a kakastól a ragyogó féltallért.
Úgy is történt.
Hazavitte a török császár, és betétette a kincstárába a gyémánt félkrajcárt.
Ejh, megmérgesedett a kiskakas, fogta magát, fölszállt a török császár palotájának ablakába, és elrikkantotta magát: „Kukurikúúúú török császár! Add vissza a gyémánt félkrajcáromat!”
A török császár rögvest utasította poroszlóit, hozzák elő a gyémánt félkrajcárt, vette kezébe, és átnyújtotta a kis kakasnak, mondván:
„Tessék, parancsolj!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése