2012. június 29., péntek

Július hónap előzetes krónikája

A régi római naptárban ez még az ötödik hónap volt, és a „quintilis" nevet viselte: ám a Julius Caesar által kért naptárreform kapcsán két hónappal eltolódott minden, és a hetedik hónap lett, mígnem Marcus Antonius javaslatára Kr. e. 44-ben az e hónap 12. napján született Julius Caesarról nevezték el júliusnak.
A keresztény hagyományban pedig a huszonötödikén született szent után nevezik Szent Jakab havának is.
Kicsit fogy már a Fény, amúgy június huszonegyedike óta: a hó elején tizenöt óra ötvennégy, közepén tizenöt óra harmincöt, a hónap végén már „csak” tizennégy óra ötvennyolc perc lesz a nappal időtartama.
Harmadikán 21:00 órakor lesz holdtölte a Nyilas csillagképben, holdújulás pedig tizenkilencedikén 6:00-kor az Ikrekben.
Tizenötödikén két szépséges égi jelenségben gyönyörködhetünk: hajnali négykor a Hold eltakarja majd a Jupitert és négy nagy holdját sőt, nem csak a Jupiterrel, hanem a Vénusszal, a Fiastyúkkal (Pleiádok) és az Aldebarannal is együttállásba kerül. Ötös együttállás lesz hát ezen az éjszakán.
Huszonnegyedikén is szép együttállás lesz, ha nem is ötös: 22:00 órakor együttállásba kerül a Hold, a Mars, a Szaturnusz és a Spica.

Elsején eldől, hogy melyik ország nyeri a foci EB-t. (Forza azzurri!)
Másodikán elérkezik életem 22 281. napja.
Franz Kafka születésnapjára emlékezhetünk harmadikán, Szinyei Merse Pál ünnepe lesz negyedikén. Ötödike pedig Csontváry Kosztka Tivadar, hetedike Marc Chagall napja lesz.
Hatodikán lesz 77 éves Tenzin Gyaco, Gyalva Rinpocse, Őszentsége, a 14. Dalai Láma.
Tizenhetedikén Nagy Lászlót, huszadikán Francesco Petrarcát ünnepeljük majd.
Huszonkettedike annak emléknapja, hogy 1456-ban elvonult a török Nándorfehérvár alól: Hunyadi János világraszóló győzelmére emlékezem e napon.
Szomorú emlékezetű nap lesz harmincegyedike. A segesvári csatavesztés és Petőfi Sándor eltűnésének napja.
Ami más naptárakat illet.
Holdújulást követően – huszadikán – kezdődik az 5772. zsinagógai év áv hava. Ennek kilencedik napja – július 28. – gyásznap: két alkalommal is ezen a napon pusztult el a jeruzsálemi nagytemplom a történelem viharaiban. Tisa b’áv e gyásznap neve.
Tudott dolog tán: a muszlim időszámítás a hidzsrával kezdődött, 622-ben. Ennek emléknapja idén tizenhatodikára esik.
A 2556. buddhista esztendő ashadhah hónapja július negyedikén kezdődik.
Amint az már megszokott, minden egyéb fontos évfordulóról a napi krónikában beszámolok majd ebben a hónapban is.
Szép nyári hónapot kívánok!

***   ****    *****
Fentiekből következik, hogy elbúcsúzom legkedvesebb hónapomtól, júniustól.
Búcsúzás gyanánt álljon itt egy vers a Fehér babák ébresztője című ciklusból!

Szerelmem, június
Június! Június!
Be gyönyörű szép vagy!
Istenek királynőjének hava.
Fáid törzsének árnyalata,
akár a Kedvesnek haja,
lombjaid zöldje
szép szemeinek színe,
sárga, narancs,
kék virágokkal fonva.
Szeretlek június, halálig szeretlek!
Ládd, mióta eljöttél, nem félek,
nem rémisztget kotyogó, buta szívem:
halált elodázó, életről ódázó szerelmem,
június! Mint istennői pávádnak
farktollán ragyog szín valahány,
káprázik egeden álom-szivárvány.
Finom párába burkolt hajnalok,
széplépésű, karmazsin alkonyok,
délidő hévsége aranyló mezőn,
mind te vagy júniusom, szeretőm,
kedvesem! El ne menj, ne szaladj!
Világ-öröklétig énvelem maradj!

(És Téged is szeretlek Uram,
és köszönöm Teneked,
hogy ezt az új júniust
még látnom engedted.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése