2012. június 13., szerda

Halotti beszéd és könyörgés

- átirat a Pray-kódexből -

 (Ha egyszer majd mégis csak  eltilt az Úr a további sétafikálástól, és hamvaimat szórja épp Valaki a Nagy Kanálisba Velencében, mormolja az alábbiakat)

Lássátok meg felebarátaim szemetekkel, mik vagyunk: bizony, csak por és hamu vagyunk.
Pedig mennyi dicsőségben teremtette Isten a mi ősünket, Ádámot, és neki adta az Édentkertet lakóhelyéül.
És minden  - Paradicsomban való  - gyümölcsökre azt mondta neki, hogy élhet velük,  csupán egyetlen fa gyümölcsétől tiltotta el Ádámot.
De meg is mondta neki, mért ne fogyassza ama fa gyümölcsét:
"Bizony, amely napon eszel annak a fának gyümölcséből, halálnak halálával halsz".
Hallotta halálának lehetőségét teremtő Istenétől Ádám, de feledte is a figyelmeztetést. Engedett a Gonosz-erő incselgésének, és evett abból a tiltott gyümölcsből: és azon gyümölcsben önnön halálát ette.
És annak a gyümölcsnek oly keserű volt a leve, hogy torkán szakasztotta a levegőt. Nem csupán magának, de egész fajának halálát ette ő avval a gyümölccsel.
Haragudott Isten, és vetette őt ebbe Munkálkodó, Izzadságos világba: és lett Ádám halálnak és pokolnak martaléka, egész nemével együtt.
Kik lennének azok a nemzedékek?
Mi vagyunk.
Bizony menő, halál felé úton baktató vagyok magam is, amint hogy ti is.
Jól látjátok szemetekkel: bizony egy ember sem kerülheti el ezt a
sírvermet, bizony, mind arrafelé baktatók vagyunk.
Imádkozzunk hát Urunk,  Istenünk kegyelméért e holt lélek helyett, hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen, és bocsássa meg minden bűnét!
Miként nekünk is!
És imádjuk a Szentet, Boldogasszony Máriát és Boldog Mihály arkangyalt és egyetemben Vele minden angyalokat, hogy imádkozzanak érte és érettünk!
És hasonló módon: imádjuk Szent Péter urunkat, akinek adatott hatalom oldania és kötnie: oldania minden létezőnek az ő bűnét.
És imádjuk az összes Szenteket, hogy legyenek az Úr és Krisztusunk segedelmére az Ő színük előtt, hogy Isten ő imádságuk miatt bocsássa meg e holt lélek minden  bűnét,  és szabadítsa meg őt az ördög üldözésétől és a pokol kínjaitól, és vezesse őt az Édenkert nyugalmába, és adjon neki mennyországba vezető utat, és minden jóban részt!
 Kiáltsatok hát Urunkhoz háromszor: „Uram, irgalmazz!”

Szerelmetes Testvéreim! Imádkozzunk e szegény ember lelkéért, kit az Úr a mai napon e hamis világ tömlöcéből kimentett, akinek a mai napon testét temetjük, hogy az Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze el, hogy a Végső Ítélet napjára  jutva Isten minden szentjei és kiválasztottjai között jobb felől ölelvén őt, élessze fel majd. 
És titeket is: egytől-egyig.
Kiáltsuk hát: „Uram, irgalmazz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése