2012. június 2., szombat

Június másodika van

Mindenek előtt és fölött: ma négy éve annak, hogy első Unokám, Kamilla született, és bár két Gyermekem születését éltem át, emlékszem, tudom: úgy éreztem 2008. június másodikán, amikor először karomba vettem Millát, hogy a sors, az élet legnagyobb ajándékát tartom karomban.
És bár azóta kétszer ismétlődött ez az érzés, hisz még két Csodával ajándékoztak meg Fiam és Menyem, azért azt az első elképesztő élményt, álmélkodást nem feledtem.
Isten éltessen Kicsi Milla!

Egyebekben

1793-ban ezen a napon vették át a hatalmat a Konventben a jakobinusok, és kezdetét vette a szörnyű jakobinus diktatúra.

1869-ben ezen a napon született Szomory Dezső. Közismert, mondhatnám közmondásos emberi gyarlóságai és esendőségei mit sem vonnak le irodalmi munkásságának értékeiből, kvalitásából. Színdarabjai biztos sikerprodukciók, drámái tömegeket vonzottak minden időben, igazi sikerdarabokat tudott írni, és a nézők az érdekes cselekményért tudomásul vették a túl egyéni, és a sok elemből összeszőtt költői nyelvezetét is, mely persze szakértőbbek számára külön csemege. A szomoryzmusok pedig, ahogyan szófordulatait illették, elhíresültek, beleépültek ma már a mindennapjainkba, a köznyelv gazdagodását eredményezve. Legnevesebb két drámája a Hermelin és a II. Lajos király. Ahogy látom, nem felesleges színigazgatók, dramaturgok jóindulatába ajánlani e műveket újra.

1882-ben nagy halottja volt június másodikának. Eltávozott Giuseppe Garibaldi.

1904. június másodikának szülötte volt Johnny Weismüller, előbb versenyúszó, utóbb Tarzan.

1908-ban ezen a napon született Szentkuthy Miklós,
1921-ben pedig Karinthy Ferenc.

1946-ban ezen a napon volt Itáliában az a fontos népszavazás, mely eldöntötte az államformát. Az olasz nép a köztársaság mellett szavazott.

1978. június másodikán halt meg Santiago Bernabéu Yeste, a Real Madrid korábbi elnöke. Nevét a híres stadion őrzi.

1986. június másodika a magyar labdarúgás gyásznapja. A mexikói VB csoportmérkőzésén a Szovjetunió hat nullás, megalázó vereséget mért a magyar válogatottra.

***   ***   ***
Mikor Milla egy éves lett
Reggelire lehet torta,
mondjuk két kisebb szelet,
mert a Macimat is megetetem.
Torta után egy kis fagyi
belénk fér még, azt hiszem.
De aztán tíz óráig nem kérek
semmit sem. Ja igen: a hintában
ennénk, és nem az etetőszékben.
Az ajándékoknak a felét
reggel is szívesen megnézem,
de a többit csak estére kérem,
ha már az egész udvartartás
itt lesz. Ha eljön minden rajongóm.
Ebéd után – legyen lasagna  –
egy kevés banánt szívesen ennénk
a Nyuszival. A hintalovon szeretnénk,
hogy közben nézhessük a halakat, ott
fent az akváriumban. Jobban esik a
falat, ha közben nézhet az ember
valamit. Ezt, azt. Például halat. De lehet
épp a pálma is, csak senki ne szóljon
rám, kérem! Hadd nézelődjem,
hisz születésem napja van.
Ma evés közben is nézelődhetem.
Ebéd után sétálni szeretnék.
Az Állatkert jó lesz, csak ne húzkodjatok
a kiskecskéktől el. Ma ne! Ma én
vagyok az ünnepelt. Én vagyok,
vagy sem? Na, ugye?

***   ***   ***
Mese Kamilla állatairól
Talján ez a pici cica,
nem lehet hát cicamica.
Mondjuk szépen kis Kamilla
olaszul. Így: csikamika.

Barátjai: Csigabiga,
szürke Csacsi és Majomka,
bánatos fülű Kutyuska,
no, meg az a vörös Róka.

Egy szép napon útra keltek
tejfelezni a Világot.
Előbb szépen elköszöntek
gazdájuktól, Kamillától.

Elöl haladt Csikamika,
nyomában a Csigabiga.
Csikakmika? dehogy hátra!
Hiszen ő a bátrak bátra.

Mentek, mentek mendegéltek:
előszobáig elértek.
Tovább tapodtat sem: mert ott,
igazi kutyus vakkantott.

Szólt a bátor Csikamika:
„Bújjunk hamar be egy lukba.”
No, és akkor mind szétszaladt:
kicsi Csacsi maga maradt.

***   ***   ***
Milla mondja
Elmondom, mert igazán furcsa.
Nem tudunk tíz lépést tenni Papival,
és megállítanak újra meg újra,
hogy elmondják, milyen gyönyörű
kisleány vagyok.
Papinak meg – úgy vettem észre -
ez tetszik,
és ha kérdik,
készségesen elmondja,
hogy nemsokára
huszonegy hónapos leszek.
És nekem ott állnom kell,
pedig üldözni kéne a galambokat,
akiket nagyon el kéne kapnom.
Aztán meg: vajon,
hinnem kell-e, hogy olyan
szép és bájos vagyok?

3 megjegyzés:

  1. Isten éltessen, Gyönyörűség, Nagyapád, és a Világ örömére! :)

    VálaszTörlés
  2. Fülig érő szájjal olvastalak...
    Legyen unokáidban még sok örömöd. Puszild meg helyettem is az ünnepeltet, és a kis tesókat is.

    Üdv: Jana

    VálaszTörlés
  3. Vali, Jana!
    Köszönöm jöttötöket, az ünnepeltet szívesen megpuszilom bárki helyett!

    VálaszTörlés