FONTOS FIGYELMEZTTÉS!
Vigyázzunk, kivel töltjük a ma éjszakát, mert akit ébredéskor megpillantunk, az lesz párunk halálunkig!
Nekem feltehetően valamelyik aranyhalam lesz az…
*** *** ***
Szentivánéji álom
- Shakespeare nyomában kullogva -
Mesébe illően szép, bölcstörvényű város volt egykor a mesebeli Athén, amikor a jó Thézeusz uralkodott arrafelé. Volt azonban a jótörvényű Athénnek egy ősi törvénye, melyen még a bölcs király sem tudott változtatni: ez a törvény hatalmat adott polgárainak arra, hogy lányaikat ahhoz kényszerítsék feleségül, akihez nekik tetszik, és ha egy lány vonakodott ahhoz a férfihoz menni, akit apja választott férjéül, a törvény felhatalmazta az apát arra, hogy lányát kivégeztesse.
Minthogy azonban egy apa nemigen kívánja saját lánya halálát, még ha a leány önfejűen viselkedik is, ezt a törvényt ritkán vagy talán sohasem hajtották végre.
Mégis, megtörtént egyszer, hogy egy öreg ember, Egéus nevű, Thézeusz elé állt, bepanaszolni lányát, Hermiát, akinek parancsot adott, hogy menjen férjhez Demetriushoz, egy előkelő athéni családból származó fiatalemberhez, de a lány nem volt hajlandó neki szót fogadni, mivel egy másik, Lysander nevezetű fiatal athénit szeretett lángolva.
Hermia - engedetlenségének mentségéül - elmondta, hogy Demetrius már régebben szerelmet vallott az ő barátnőjének, Helénának, és Heléna is a bolondulásig szereti Demetriust. Ám ez a nyomós érv sem hatotta meg a szigorú Egéust, a király döntését várta.
Thézeusznak - bármilyen nagy és kegyes fejedelem volt - arra nem volt hatalma, hogy megváltoztassa Városának törvényeit, így hát nem tehetett mást, mint hogy négy napot adott Hermiának, hogy meggondolja magát: ha ennek az időnek elteltével még mindig nem hajlandó férjhez menni Demetriushoz, meg kell halnia.
Amikor a fejedelem elbocsátotta színe elől Hermiát, a lány elment szerelmeséhez, Lysanderhez, és elmondta neki, milyen veszélybe jutott, és hogy vagy le kell mondania róla és férjhez menni Demetriushoz, vagy pedig négy nap múlva meg kell halnia.
Lysander kétségbeesett e rossz hír hallatára, de eszébe jutott, hogy él egy nagynénje, némi távolságra Athéntól, s hogy ott, ahol ő lakik, nem lehet alkalmazni a kegyetlen törvényt Hermia ellen, mert ez a törvény nem volt érvényes a város határain túl. Azt javasolta hát Hermiának, lopóddzék ki még aznap éjszaka apja házából, és menjen el vele nagynénjéhez, ahol majd feleségül veszi.
„Találkozzunk” - mondta Lysander – „az Erdőben, abban a gyönyörű erdőben, ahol olyan gyakran sétáltunk Helénával együtt, május vidám havában.”
Hermia elfogadta e javaslatot, ám nem állta meg, és barátnőjének, Helénának mindent elmondott, az meg tovább adta a hírt Demetriusnak: fiatal lányok gyakran cselekszenek ostobaságokat szerelemből, irigységből, féltékenységből.
De hiába árulta el barátnője titkát, nem várhatott ettől semmi egyéb jót, mint azt a szomorú örömöt, hogy követheti hűtlen szerelmesét az erdőbe, mert azt jól tudta, hogy Demetrius odamegy majd, üldözni Hermiát.
Tudnivaló, hogy az az Erdő, amelyben Lysander és Hermia találkozni akart, kedvenc tartózkodási helye volt a tündéreknek, e kicsi, bűbájos mesebelieknek, és más, varázslatos lényeknek is.
Minden esztendőnek legrövidebb éjszakáján Oberon, a tündérkirály, és Titania, a tündérkirálynő parányi népük egész kíséretével ebben az Erdőben szokták rendezni éjféli mulatságukat.
Csakhogy a tündérkirály és tündérkirálynő között történetünk idején szomorú viszály dúlt: sohasem tudtak úgy találkozni holdfényben az Erdő árnyas sétányain, hogy ne veszekedjenek, míg valamennyi tündérük és manójuk bemászott egy-egy makkopáncsba, és félelmében elrejtőzött.
Azon az éjszakán – Szentivánnak éjjelén -, amikor a szerelmesek találkozni akartak az erdőben - Titania néhány udvarhölgyével sétált, és találkozott a tündér-udvaroncainak kíséretében megjelenő Oberonnal; újfent haragos szavakat váltottak, és a tündérek királya végképp megharagudván magához rendelte Puckot, titkos tanácsosát, legfőbb kegyencét.
Puck - vagy amint olykor nevezték, Robin pajtás - agyafúrt, kópé szellem volt, aki mulatságos tréfákat űzött a szomszédos falvakban az emberekkel: néha belopózott a tejeskamrába, és lefölözte a tejet, néha könnyű, légies alakjával belemerült a vajas köpűbe, és más pajkosságokat követett el.
”Jer, jó Puckom!” -szólt Oberon az éjszaka e vidám kis vándorához. – „Hozzál nekem abból a virágból, amilyet a lányok égő szerelemnek neveznek. Abból, melynek ha nedvét alvó szemekre cseppentik, őrjöngő szerelmet gyújt a legelső lény iránt, amit az alvó majd megpillant ébredés után. E virág nedvét Titania szemhéjára cseppentem amikor alszik, s ha majd felnyitja szemét, beleszeret a legelső tárgyba, amit meglát, akár oroszlán, akár medve, kotnyeles majom vagy fürge pávián légyen is az. Ez lesz a bosszúm! Menj, Robin pajtás, hozz abból a virágból nekem!”
Míg Puck, aki szívből szeretett bajt keverni, odajárt a virágért, megérkezett az erdőbe Demetrius és Heléna: a Puck visszatértére váró Oberon kihallgatta, amint Demetrius szemére hányta Helénának, hogy követi őt, hallotta sok rossz szavát és Heléna szelíd tiltakozását, amellyel a fiút régebbi szerelmére emlékeztette, meg esküjére, amikkel hűséget fogadott neki. Végül Demetrius -mint ő maga mondta - otthagyta a vadállatok kénye-kegyelmére Helénát, az meg utána rohant végtelen szerelmében.
A tündérkirály mindig együtt érzett az igaz szerelmesekkel, és nagyon megszánta Helénát, így hát, amikor Puck visszatért a kis bíbor virággal, Oberon szólt kedvencéhez: „Vedd el egy részét ennek a virágnak: erre járt egy kedves athéni lány, aki szerelmes egy gőgös ifjúba. Ha alva találod ezt a fiút, csöppents ebből a varázsnedvből a szemére, de olyankor tedd ezt, amikor a lány is a közelében van, hogy az első, akit ébredéskor meglát, ez a megvetett szerelmes legyen! Felismered ezt az embert athéni öltözetéről.”
Titania álomra készülődött kedves lugasában, mely lugas egy halmon volt, ahol vad kakukkfű, kankalin és ibolya nőtt, sűrű loncból, jázminból és vadrózsából szőtt mennyezet alatt. Titania mindig itt aludta át az éjszaka egy részét, takarója egy kígyó csillogó bőre.
Oberon megleste a Titaniát énekükkel altató tündéreket, és amikor azok lullabájjal, kedves dallal elaltatták királynőjüket, a király halkan Titaniájához közeledett, a varázsnedvből néhány csöppet szemére csöppentett és így bűvölte-bájolta hölgyfeleségét: „Amit e szem ébren meglát, annak hasson bűve rád, azt szeresd meg, azt imádd!”
Mi pedig térjünk vissza Hermiához, aki ezen az éjszakán megszökött apja házából, hogy kikerülje a halált, amelyre kárhoztatták: mélyen behatolt az erdőbe, és ott találta kedves Lysanderét, aki már várta őt, hogy nagynénje házába vezesse. De még mielőtt az erdő közepéhez értek, Hermia nagyon elfáradt, és Lysander - mert féltette szép szerelmesét - rábeszélte, pihenjenek reggelig egy puha, mohás halmon: ő maga is kissé távolabb a földre hevert, és aztán mindketten hamarosan álomba merültek.
Így találta őket Puck: látva, hogy az alvó fiatalember ruhái athéni divat szerint készültek, és egy szép hölgy alszik a közelében, arra következtetett, hogy ez az az athéni lány és gőgös szerelmese, akinek felkutatására Oberon elküldte őt.
Magában úgy okoskodott, hogy mivel ketten egyedül vannak itt, a lány lesz az első, akit a fiú ébredéskor meglát: így hát minden tétovázás nélkül Lysander szemére csöppentett a kis bíbor virág nedvéből.
Az ám, csakhogy úgy esett, hogy erre járt Heléna, és Hermia helyett ő volt az első lény, akit Lysander megpillantott, amikor szemét felnyitotta. Elmondani is szörnyű, de olyan erős volt a szerelmi varázs, hogy egész Hermiáért érzett szerelme semmibe tűnt, és Lysander beleszeretett Helénába.
A tündéries szerelmi varázs arra késztette, hogy elfeledje hű Hermiáját, és egy másik lány után szaladjon, Hermiát pedig otthagyja álmában egészen egyedül, éjfélkor az erdőben.
Ez a szerelmi szerencsétlenség pedig így esett: Heléna egy darabig igyekezett lépést tartani Demetriusszal, aki olyan durván elrohant tőle, de nem bírta sokáig ezt az egyenlőtlen versenyfutást, hamar szeme elől tévesztette Demetriust, és amikor elhagyatva és eltévedve ide-oda kószált, eljutott végül arra a helyre, ahol Lysander aludt. Heléna szelíden megérintette a fiút, és így szólt hozzá: „Jó uram, ha életben vagy, ébredj fel!” - és Lysander felnyitotta szemét, és azonnal túlzó szerelembe esett szegény, feledve Hermiáját. Szép szerelmes szavakat szórt mondván a kétségbeesett lánynak, hogy annyival múlja felül szépségben Hermiát, mint a galamb a hollót, s hogy tűzbe menne az ő szép szeméért, és még sok más ilyen, szerelmesekhez illő beszédeket szólt.
Heléna viszont - tudván, hogy Lysander az ő barátnőjének, Hermiának szerelmese, -rendkívül dühös lett, mert úgy gondolta, és joggal gondolhatta is, hogy Lysander gúnyt űz belőle.
Dühös, nagy haragjában elszaladt, Lysander pedig követte, teljesen megfeledkezve az alvó Hermiáról, aki, amikor felébredt, látta, hogy egyedül van; szomorú ijedtség fogta el. Bolyongott az erdőben, és nem tudta, mi történt Lysanderrel, sem azt, hogy merre keresse. Közben Demetrius sem tudta megtalálni Hermiát és Lysandert, a vetélytársát, elfárasztotta a hiábavaló keresés, így hát Oberon mély álomban talált rá.
Oberon ennek előtte néhány kérdést tett fel Pucknak, és hamar megértette, hogy nem a kellő férfi szemére csöppentette a szerelmi varázst; és mivel most megtalálta a keresett személyt, megérintette a varázsnedvvel az alvó Demetrius szemhéját, az meg azonnal felébredt, s az első lény, akit meglátott, Heléna volt, mire ő is, akárcsak az előbb Lysander, szerelmes szavakat intézett hozzá. Ugyanebben a pillanatban megjelent Lysander is, nyomában Hermiával, mert Puck szerencsétlen tévedése folytán most Hermián volt a sor, hogy szerelmese után szaladjon. Most hát Lysander és Demetrius egymás szavába vágva szerelmet vallott Helénának, mert mindketten ugyanannak az erőteljes varázslatnak hatását érezték.
A meglepett Heléna azt gondolta, hogy Demetrius, Lysander és hajdani jó barátnője, Hermia, mind összeesküdtek ellene, és csúfot akarnak űzni belőle.
Hermia éppúgy csodálkozott, mint Heléna: nem tudta, hogy Lysander és Demetrius, akik nemrégen mindketten őt szerették, miért lettek most Heléna szerelmesei. Hermiának ez az egész nem volt tréfa.
A lányok azelőtt mindig a legjobb barátnők voltak, most éles szitkokkal estek egymásnak, s miközben viperamérges szavakat váltottak egymással, Demetrius és Lysander otthagyta őket, és elmentek az erdőbe, hogy megküzdjenek egymással Heléna szerelméért.
A tündérkirály a kis Puckkal együtt kihallgatta veszekedésüket.
De szavam ne feledjem, mert fontos szavak azok.
Úgy esett, hogy holmi iparosok, kereskedők, egyszerű athéni emberek érkeztek az Erdőbe, mert Thézeusz esküvőjének tiszteletére színházi előadást akartak titokban próbálni, aztán egy közülük elbóklászott, eltévedt, majd el is aludt mohaágyra dőlve. Oberon pedig, mikor felmérte, hogy Zuboly mester Titania közelében merült álomba, ekként gondolkodott: „Ez a fickó, ez lesz az én Titaniám szerelme, csak elébb kissé változtatok rajta.” - és egy szamárfejet nyomott Zuboly fejére, mely olyan jól illett rá, mintha a saját vállából nőtt volna ki.
”Ó, miféle angyal áll előttem?” - mondta Titania, felnyitva szemét. – „Vajon ugyanolyan bölcs vagy-e, mint amilyen szép?”
És ekként szerelembe esve a bíbor virág varázslata révén, maga mellé fektette Zubolyt, s gondoskodott róla, hogy szép éjszakája legyen az asztalosmesternek.
Amikor aztán a tündérkirály látta, hogy Zuboly az ő királynője karjában alszik, megjelent Titania előtt, és szemére hányta, hogy egy szamárra pazarolja kegyeit.
Titania ezt nem is tagadhatta, mert Zuboly ott aludt a karjaiban, szamárfejét ő koszorúzta virágokkal. A királynő pedig szégyellte, hogy ura felfedezte új kegyencével, és ezért békülést ajánlott föl.
Oberon megkönyörült rajta és azon a megszégyenítő helyzeten, amelybe az ő vidám ötlete hozta Titaniát, és a másik virág nedvéből néhány csöppet a szemére csöppentett, mire a tündérkirálynő azonnal visszanyerte józan eszét, elcsodálkozott iménti őrületén, és azt mondta, hogy most már a különös szörnyeteg puszta látása is undorítja.
Oberon akkor Zuboly fejéről is levette a szamárfejet, és hagyta, hogy most már saját bolond fejével a vállán fejezze be szundítását.
Oberon és Titaniája így teljesen kibékültek, a király elmondta a királynőnek a szerelmesek történetét és éjféli civódásukat, a királynő pedig vele ment, hogy meglássa, milyen véget érnek a szerelmesek kalandjai.
A tündérkirály és a tündérkirálynő a szerelmes ifjakat és szép hölgyeiket álomba merülve találta egy füves dombon, nem messze egymástól, mert Puck, hogy helyrehozza korábbi tévedését, nagy buzgalommal terelte őket ugyanarra a helyre, úgyhogy nem is tudtak egymásról, és a tündérkirálytól kapott ellenszerrel gondosan elhárította a varázslatot Lysander szeméről.
Hermia ébredt fel elsőnek, és amikor észrevette, hogy elveszett Lysandere oly közel alszik hozzá, ránézett, és elcsodálkozott szerelmesének különös állhatatlanságán. Lysander is hamarosan felnyitotta szemét, meglátta drága Hermiáját, visszanyerte ép eszét, melyet a tündér-varázslat addig elhomályosított, ép eszével együtt szerelmét is Hermia iránt, és elkezdték megbeszélni egymással az éjszaka kalandjait, kétkedve, vajon valóban megtörténtek-e ezek a dolgok, vagy pedig mindketten ugyanazt a zavarbaejtő álmot álmodták?
Aztán Heléna és Demetrius is felébredt, és minthogy egy édes álom megnyugtatta Heléna zavart és haragos lelkét, gyönyörködve hallgatta meg Demetrius szerelmes vallomását, és meglepetésére s örömére megértette, hogy ez a szerelmi vallomás őszinte.
Boldog, szép véget ért hát minden: Egéus, midőn megtudta, hogy Demetrius most már nem akarja feleségül venni az ő lányát, nem ellenezte tovább Hermia házasságát Lysanderrel, hanem beleegyezett abba; és Heléna is örömmel ment férjhez ugyanazon a napon szeretett és most már hűséges Demetriusához.
A tündérkirály és a tündérkirálynő láthatatlan szemlélői voltak mindennek; elhatározták, hogy a közeli lakodalmakat az egész tündérországban játékokkal és mulatozással ünneplik meg.
Így ért véget egykor Szent Iván éjszakája: valóság volt-e vagy álom? Olvasó magad döntsd el!
Puck elköszön a Nyájas Olvasótól:
Ha mi árnyak nem tetszettünk,
Gondoljátok, s mentve tettünk:
Hogy az álom meglepett,
S tükrözé e képeket.
E csekély, meddő mesét,
Mely csak álom, semmiség,
Nézze most el úri kegy,
Másszor aztán jobban megy.
S amint emberséges Puck
A nevem: ha megkapjuk,
Hogy most kímél a fulánk,
Jóvátesszük e hibánk,
Máskint a nevem ne Puck
Legyen inkább egy hazug.
Most uraim, jó'tszakát. -
Fel, tapsra hát, ki jó barát,
S Robin megjavitja magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése