Micimackó ( 21. fejezet)

- melyben Elefánt tényleg megjelenik az Erdőben, és kiderül, hogy, korántsem... -



Malacka – kedves, félénk Állat – már jókor reggel befejezte a Tilosazá… tábla körüli sepregetést, aztán egészségügyi sétára indult. A Százholdas Pagony felé járt, amikor a bozótosban, az Erdő szélén valami Szörnyű Nagyot látott mozgolódni, és ezzel egy időben borzasztó trombitálás vert riadót kis szívében.
„Jaj, mi ez?” – kiáltott föl Malacka, és egy fa törzse mögé menekült.
„Jaj!” – visszhangozta a Szörnyű Nagy, és egy másik fatörzs védelmébe ugrott.
Mármost Malacka, amint szíve vad dobogása kissé lelassult, és visszanyerte lélekjelenlétét, rájött, hogy az idők végeztéig mégse bújhatnak így kettesben, hát odaszólt a Szörnyű Nagynak:
„Te félsz, tőlem?”
A fatörzs mögül érkezett a válasz:
„Én nem, te félsz tőlem, én csak…”
„Na, jó” – mondta Malacka kis gondolkodás után – „akkor állj, és mondd, ki vagy?”
„Nem úgy! Állj te, s mondd te, hogy ki vagy?” – hangzott a fatörzsmögüli válasz.
„Malacka vagyok.” – mondta Malacka.
„Elefánt vagyok.” – mondta a Szörnyű Nagy.
„Elefánt?” – álmélkodott el Malacka –. „ De ekkora? No jó, tudod mit? bújjunk elő egyszerre!”
Mindketten leváltak hát a fatörzsről, alaposan megszemlélték egymást, aztán Malacka, mint aki felismerésre jutott, megjegyezte:
„Megállapítom, hogy te tényleg Elefánt vagy. Onnan tudom” – tette hozzá – , „hogy mi Mackóval már többször is megfogtunk.”
„Megfogtatok? Engem?” – csodálkozott Elefánt – „Ki az a Mackó?”
„Jer velem Elefánt, bemutatlak neki!”
Elindultak hát Mackó Kuckója felé, és közben Malacka egyfelől biztosította Elefántot, hogy nagyon örvend megjelenésének, továbbá elmagyarázta neki, hogy tényleg csapdába ejtették már őt Mackó barátjával. Aztán még azt is megtudakolta, hogy Róbert Gidának vajon tudomása van-e arról, hogy Elefánt az Erdőbe érkezett, és mikor Elefánt megnyugtatta efelől, elégedetten biccentett.
Ezenközben Micimackó Kuckójához értek, ahol Malacka kénytelen volt megkérni Elefántot, hogy emelné föl őt a csengőig, mert azt változatlanul nem érte el, lévén, hogy Mackó mindig elfelejtette lejjebb szereltetni azt, az ő magasságáig.
Elefánt készségesen nyújtotta ormányát, meggörbítette: így Malacka kényelmesen beléülhetett, és akkor Elefánt a csengő magasságába emelte.
Mindez azonban egészen felesleges előkészületnek bizonyult, mert Mackó odabenn már meghallotta a kunyhója előtti előkészületi zajokat, és még mielőtt Malacka büszkén csengethetett volna, Micimackó ajtót nyitott.
„Mackó, Micimackó!” – mondta ünnepélyesen Malacka – „Engedd meg, hogy bemutassam neked Elefántot! Ne félj tőle, mert ő fél!”
„Kérlek, én nem félek, csak…” – mondta önérzetesen Elefánt.
Mackó megnézte Elefántot egész terjedelmében, és közben öntudatlanul, bánatosan azt motyogta:
„Egy csepp sem…Egy kicsi csepp sem maradt a csupor fenekén…” – aztán összeszedte magát, s így szólt:
„Beinvitálnálak Elefánt, de sajnos nem férsz be! No, azért, függetlenül ettől” – tette hozzá – „isten hozott az Erdőben!”
„Köszönet azért, hogy vitálnál ínbe, de ha nem, hát nem.” – válaszolt Elefánt épp oly választékosan, mint Mackó szólt.
Malacka lelkesen igyekezett Elefántnak elmagyarázni a helyzetet:
„Mackó barátunk ugyanis Költő, azért beszél ilyen „irodalmian”. Micimackó!” – fordult barátjához – „dalolj neki egy verset!”
Mackó fölnézett az égre, mert a DALOK legtöbbször valahogy onnan jöttek, aztán rákezdte:

„Méhek, méhek
fönn a fákon,
nincsen mézem,
mert nem gyárttok.
Méhek, méhek
kaptárokban,
éhezem én ma reggel.
Kedves méhek,
ha dolgoznátok,
boldog lenne
a lelkem!
Rajta méhek,
kedves méhek,
élek, halok
mézteken.”

„Ezt én is, én is!” – kiáltott föl Elefánt, aztán Mackót utánozva fölnézett az égre, mert tudta már, hogy a DALOK legtöbbször valahogy onnan jönnek, aztán rákezdte maga is:

„Két méhe megmutatja
kihűlt hamvaimat,
és zöngécseli néked,
az én szomorú halálomat.”

Csakhogy ezt a dalt már nem hallgatták meg azok ketten, mert Micimackó bereteszelte ajtaját, lakatot zárt rá, kulcsra is zárta az ajtót, aztán a retesz, a zár és az ajtó kulcsát gondosan elhelyezte az ajtó melletti szögön, nehogy valaki, aki be akar menni hozzá, kívül rekedjen: intett Malackának és Elefántnak, s azt mondta:
„Most menjünk Nyuszihoz, ő tudja a legtöbbet az ilyenekről, majd ő ad valami tanácsot.” – És elindultak mind együtt Nyuszi ürege felé.
A Nyuszi buckáján köztudottan két bejárat is nyílt, de Mackó mindkettővel szemben érzett némi tartózkodást. Ezért, mielőtt bekiáltottak volna, körbejárták Nyuszi lakhelyét, és mindkét bejáraton feliratot leltek.
A keleti bejárónál ezt olvasták:
„Elmélkedem, ne zavarj! Elmélkedj inkább te is!”
Barátaink a nyugati lejáróhoz mentek, ott meg ezt találták:
„Itt Vagyok, tehát gondolkodom!”
Leghamarabb Elefánt nyerte vissza lélekjelenlétét, és megértve a velős szavakat, maga is velősen szólt:
„Íme! A Lét odabenn, és kívül a Semmi!”
Mackó és Malacka nem vélte, hogy ne adjon igazat Elefántnak, hát Nyuszi különösebb megzavarása nélkül odébb álltak.


Füles, Szomorú, Szürke, Szerencsétlen Szamárcsacsi már-már azt gondolta, hogy ezen a reggelen nyugodtan megreggelizhet anélkül, hogy bármi erdőszülötte megzavarná ebbéli tevékenységében, amikor fölbukkant a triumvirátus: Mackó, Malacka meg Elefánt.
„Hahó, Füles!” – kiáltotta már messziről Micimackó.
„Ha…Lőttek a reggelinek…” – borongott Füles a maga szokott hangulatában. –„Ha, Micimackó, ha…: ha hó is lenne, igazán kibírhatatlan lenne ez az Erdő…Ha érted mire gondolok? Hó! De…bocsánat, hogy szóltam, szóra sem érdemes…”
És még mélázva hozzátette:
„Hóha! Kit látok veletek? E, lefánt tán?”
Malacka épp lelkesült válaszba fogott volna, amikor Elefánt közbevágott:
„Bocsáss meg Malacka, te kedves kis állat hogy beleszólni merészkedek… Úgy gondolom, úgy vélem…Ha érted, mire gondolok…? Nem érted, persze, hogyan is értenéd, hisz valami Szürke Pépet fújtak az Agyadba…Hagyjuk!”
Malacka és Mackó ezen a közlésen elgondolkodtak, erősen elgondolkodta, míg Mackó rá nem jött, hogy nincs min gondolkodnia. Akkor megszólalt:
„No, hát mi baj Füles? Mi a baj, Elefánt?” – kérdezte.
Azok meg, mintha csak betanulták volna, egyszerre felelték:
„Semmi, Mackó, tényleg semmi. Meglátjuk estére mi lesz? Eső lesz? Szélvihar? Netalán orkán? Nyugtával dicsérjük a napot, vagy avval se: ugyan mit van mit dicsérni rajta?”

No, de Bagoly odúja!
Az aztán az igen!
Annyi Tudás, annyi Műveltség alig szorult Máshová, mint „Bagoj” odújába.
Bagoly teával és kétszersülttel kínálta vándorainkat, és ezen a derekas kiszolgáláson mit sem változtatott, hogy a kétszersült legalább négyszersült volt, de hát újabban nem volt könnyű az Erdőben IGAZI kétszersülthöz jutni: Bagoly hát abból főzött, amije volt.
Mackó, Bagoly meg Malacka kényelmesen elhelyezkedtek egy-egy karosszékben, de az odú ajtaját nyitva hagyták, hogy Elefánt is jól hallhassa odakünn beszélgetésüket. Elefánt ugyanis ide se fért be. Szerinte ugyan a TESTE befért volna, de ORMÁNYA meg az AGYARA nem.
Bagoly hosszú és érdektelen történetbe kezdett egy valamikori hosszú utazásáról, amit Kan a nádban élő keresztapjánál tett, aki bálnavadász volt mielőtt Kanna-inganád lett, de Elefánt közbeszólt:
„Megbocsáss Tudós barátom: de magam is találkoztam inganádokkal, ám azok inplicite ganád ingektől származtak, ennélfogva – expressziszverbisz – nem számolhattuk őket családfánkba, mivel…” – és Elefánt hosszas fejtegetésbe kezdett, mely fejtegetés alatt Mackó és Malacka végre kipihenték korai ébredésük fáradalmait.

Bagoly után már csak Kanga háza volt hátra, hogy az Erdő új vendégét megismertessék minden Lakóval.
Még be sem léptek Kanga ajtaján, mikor Elefánt előhúzott tágas füle mögül egy irdatlan nagy zsebkendőt, és aggodalmasan közeledett vele Zsebibabához:
„Hadd töröljem meg az orrodat, Kicsikém! Nem fáj a fejecskéd vagy valamicskéd? Nem vagy te lázas? Tigris kérlek, ne ugrálj most, hogy Zsebibaba beteg, légy egy kis belátással…”

Este! Hát este nagy fogadást adtak az Erdő Lakói Elefánt megérkezésének Tiszteletére.
Volt torta, volt fagylalt és sok-sok mécses ragyogtatta be az Erdő fáit, még a Százholdas Pagonyt is megvilágították.
És amikor a Vacsora véget ért, az Erdő Lakói a nagy fát körülfogva körtáncba kezdtek: Róbert Gida kezdeményezte ezt a Táncot és vle táncolt Mindenki: Bagoly és Füles, Kanga és Tigris és Zsebibaba: körtáncban fonódott egybe Mackó és Malacka és még Nyuszi is eljött és megérkezett minden Barátja, Rokona és Üzletfele. Nyuszi csak vonogatta a vállát:
„Én nem hívtam őket… Mindig ezt csinálják velem….Valahogy megérzik az ünnepet, aztán csak jönnek…”
Ennek ellenére szép volt a Körtánc és szép volt az Ének, amit együtt daloltak, így:
„A Tükör Bölcsessége,
a Bölcsesség tüköre.
Önmagad látod benne.
Vigyázz hát hogy nézel
bele! Téged mutat a tükör:
Téged tükröz a Világ:
EZ a Tükör Bölcsessége!”

Elefánt – biztos, ami biztos - odasúgta Fülesnek: „Na jó! Csak eső ne legyen!”
Mire Füles visszasúgta: „Vagy földcsuszamlás…”