Az ötvenes években, a világháború után az olasz filmművészetben kibontakozott egy új irányzat, a neorealizmus. Ezen az úton elindulva találta meg Fellini saját, senkivel össze nem téveszthető stílusát: a szánalom, a megértés, az együttérzés még neorealista, a költői emelkedettség, a groteszk humor, a miszticizmus azonban már egy másik út.
A feledhetetlen Országúton, az Édes élet, a Nyolc és fél, később a Róma és az Amarcord új utat jelöltek ki a filmművészet még szinte járatlan terepén. Nekem még az És a hajó megy, a Hold hangja és az alkonyi Ginger és Fred is életre szóló élményt adott.
Fellini filmjeiben a valóság, az emlékek és az álmok sajátos módon olvadnak eggyé. Művei az emberi kiszolgáltatottságot, képmutatást, ostobaságot és kisszerűséget szeretetteli, gyakran harsány humorral jelenítik meg. Talán nincs is még egy olyan rendező a filmvilágban, akinek alkotásai annyi személyes élményből és emlékből épülnének fel, mint Fellinié, és aki olyan karaktereket, gyönyörű és lírai képeket tudott volna teremteni, pedig az itáliai film az olasz képzőművészetből nőtt fel, és nem csekély számú képalkotó rendezett azon a vidéken. Mégis: Ő volt a legjelesebb!
Emléke előtt egy régebbi írásom újraolvasásának lehetőségével tisztelgek.
A katolikus egyház a vértanú Szent Sebestyén emléknapját ünnepli. Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozik. Mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis - és más embereket vagy állatokat pusztító – járványok idején. Számos testvérület és kézműves-céh tisztelte védőszentjeként, ereklyéinek birtoklásáért több helység vetélkedik. Vértanúságát a képzőművészet sokszor választotta témájául, és számtalan változatban dolgozta föl a mindenkori ízlésnek megfelelően.
Ezen a napon…
…1265-ben első alkalommal ült össze az angol parlament a Westminster Hallban.
…1270. január huszadikán halt meg Boldog Özséb, az egyetlen magyar alapítású rend, a pálosok alapítója. Özséb életét Gyöngyösi Gergely latin nyelvű kódexéből ismerhetjük.
…1707-ben halt meg Kollonich Lipót, kiről nem éppen hízelgő képet rajzoltam a Számon kívül című kisregényemben, bőnovellámban, vagy minek nevezzem azt az írást?
…1775-ben született André-Marie Ampére az elektromágnesesség jeles kutatója, az áramerősség mértékegységének névadója.
…1884-ben született Gábor Andor író, humorista, dalszövegszerző
…1889-ben Sík Sándor, piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, az MTA levelező tagja (1946–49), Kossuth-díjas, a 20. század jelentős, ám kissé elfeledett magyar lírikusa látta meg a napvilágot.
A végtelenségről
Végtelenség, a te szemed rettenetes tükör!
Belenézek szemedbe: és összegörnyedek.
Belédvesz a szemem. Nagyvoltod oly irtóztató!
Fut benned, fut, fut a tekintetem: és utóléri önmagát,
De téged el nem ér.
És minő szép vagy! Iszonyúan szép vagy!
Amint köröttem mindenütt fakadsz
És formálsz, alkotsz szüntelen
Parányokat, világokat és én-eket.
S fönntartasz mindent élő színeden,
Engem is. És egyre énekelsz
És mosolyogsz örök-egy mosolyoddal,
Mindenre és reám. És én olyan nyomorult vagyok;
Ösztövér ázalag, akit feldob egy percre
Az örök hab szeszélye,
És azalatt is rosszra, csúfra tör,
Beszennyezi létével a habot.
Ó minő vakmerőség: lennem, szemedbe néznem!
Taposs el, ó taposs el, óriás! Míg el nem morzsolsz,
Önmagam gyötrelme és undora vagyok.
Végtelenség, a te szemed édes, meleg tükör.
Belenézek szemedbe: s kiegyenesedem.
Minő csoda! Te feneketlen mélység,
Te határtalan messzeség, te bolttalan magasság:
Te mindenestül elférsz az én hitvány szememben.
Összeszorulsz az én szívembe, egy kétes kicsi zugba:
És mégis, nem kisebbedel.
Hullámaidat gyűszűbe szorítod:
És mégis, nem sekélyedel;
És bennem-léteddel fénnyé és dallá bűvölöd
Bensőm szégyenletes titokzatát.
Mi vagyok én, hogy a csodák kelyhévé lettem,
A mindenséget foglaló keretté?
Hogy nincs gondolatom, mely végtelen ne volna,
Hogy nincsen bennem érzés, amely határt ismerne,
Hogy még magam is elférek magamban!
Ó mily csodálatos tükör a te szemed,
Ó végtelenség!
…1948. január huszadikán oltotta ki gyilkos merénylő Mahátma Gandhi életét.
…1983-ban halt meg Manuel Francisco dos Santos, azaz Garrincha, a zseniális brazil labdarúgó.
…1984-ben e napon távozott a túlvilági dzsungelbe Johnny Weismüller, erdélyi származású amerikai úszó, Tarzan megformálója,
és
…1993-ban halt meg Audrey Hepburn, flamand származású, gyönyörű angol színésznő.
*** **** *****
Olaszok
- egészen igaz történet a művészet hatalmáról -
Minden idők – szerintem - egyik legszebb, legjobb filmjét, Fellini La stradáját 1954-ben mutatták be, és – csak emlékeztetőül – a főszerepet, az enyhén értelmi fogyatékos lányt, Gelsominát, Giulietta Masina – akkor már Fellini felesége – alakította. Sietve teszem hozzá: zseniálisan.
Körülbelül egy évvel a bemutató után történt, amiről mesélni szeretnék.
Róma ekkortájt kezdett afféle hírhedett hely lenni, ezúttal nem szépsége, történelmi múltja, hanem a megszaporult bűncselekmények révén.
Elsősorban jött divatba a motorkerékpáros, robogós rablás. Ennek az volt a módja, hogy a motorkerékpáron hátul ülő fickó a legegyszerűbb módon letépte a nők válltáskáját, és a motorosok elfüstöltek.
Fellini a háború alatt költözött Riminiből Rómába, és nagyon biztonságos, nyugodt helynek vélte az Ő Rómáját: nem is igen hitt a rablásokról szóló történetekben, meg az ajánlott védekezési módszerekben. Giulietta sem.
A módszer szerint egyébként, a nőket intették, hogy ne hordjanak maguknál válltáskát, csupán egy-két naranccsal telt nejlon-szatyrot, mely átlátszó révén jelezte, hogy nincs benne semmi. (A pénztárca, egyéb érték a narancsok mögött húzódjék meg – így szólt a jó tanács.)
Történt egy nap – valamikor 1955. nyarán -, hogy Giulietta Masina betett néhány szép ékszert, meg Federico egy kedvenc kézelőjét a táskájába, hogy javíttatni vigye egy ékszerészhez, aztán vállára akasztva a táskát, kettesben elindultak. Alig tettek meg húsz métert házuk kapujától, amikor megjelentek a motoros rablók, letépték Giulietta táskáját, és elporzottak.
Federico Fellini két utcasarkon át megpróbálta üldözni őket; esélytelenül, mondanom sem kell. Eleve esélytelen egy futó, hogy beérjen egy motort, ráadásul Fellini – ki gyerek- és kamaszkorában döbbenetesen, szégyenletesen sovány volt - épp ekkortájt indult elhízásnak. Szóval többszörösen esélytelen volt.
Ráadásul a rablók dörzsölt fickók lehettek, mert amint meghallották hátuk mögött, ahogy a magából kikelt Fellini azt rikoltozza „Tolvaj! Tolvaj! Fogják meg!” - ami egyébként Federico csöndes, halk stílusától merőben idegen volt – maguk is kiáltozni kezdtek, mintha a rablót üldöznék: „Tolvaj! Tolvaj! Fogják meg!”
Két sarok után Fellini kimerülten abbahagyta hát az üldözést, és a carabinierével próbálkozott, ki egy ideig türelmesen hallgatta Federico lihegő sürgetését, hogy azonnal vegye üldözőbe a rablókat, aztán fölsóhajtott, és azt kérdezte: „Van fogalma hány motoros rablás történik naponta Rómában?”
Fellininek nem volt fogalma; végül a csendőr azt a tanácsot adta, hogy tegyen följelentést, ha azt akarja, hogy a kapitányságon is röhögjenek egyet a kollégák.
A házaspár tehát levonva a tanulságot, nem tett följelentést.
Eltelt néhány nap: egy este, mikor Federico hazafelé tartott, a kapujukban idegen ember szólította meg, ráadásul a keresztnevén, és a telefonszámukat tudakolta.
Fellini rendszerint vagy azt a választ adta ilyen alkalmakkor, hogy épp most cserélteti a telefonszámot, olykor azt mondta, hogy nincs telefonjuk; most azonban – ösztönösen megérezve valamit – megadta az idegennek a számot.
Még aznap, késő este csengett a Fellini lakáson a telefon, és egy idegen hang Giuliettát kérte.
A hang aztán csak annyit mondott, hogy Masina táskája, teljes tartalmával Vittorio trattoriájában – a via Mecenatén, a pályaudvar közelében – átvehető.
Másnap hát elbaktattak Vittorio kocsmájába, és ott rendben meg is kapták Giulietta retiküljét, barna papírba csomagolva, átkötve.
Amikor kibontották a csomagot, egy levélkét is találtak, otromba betűkkel írt levélkét.
Mindössze ennyi állt abban: „Bocsáss meg, Gelsomina!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése