Kétely nélkül

- természetrajz -

Soha - életének ötvenhat éve alatt  -, soha önmaga zsenialitása, küldetése, cselekedeteinek helyessége iránt kétség nem merült föl benne.
Ha voltak depressziós frusztrációi, nem kétkedések miatt voltak.
Még akkor is, amikor – ***-ban, aztán*** - ban is – elhasalt a bécsi Művészeti Akadémia fölvételi vizsgáján, egy pillanatig sem gondolta, hogy képzőművészeti zsenijében lenne hiány. Ugyan!
Ő bizonyosan – kétely nélkül - tudta, hogy korának legmesszebbre-ható zsenijével él együtt, csak a gonosz féltékenység, irigység és az Akadémiát is eluralt zsidó összeesküvés sikertelenségének oka.
Tény: a bécsi festészeti Akadémia telve volt mocskos zsidó zsenikkel tanároktól tanítványokig. Zsidó volt az mind.
Ám H… kétség nélkül vélte, hogy ő korának legizmosabb tehetségű festője, különb Klimmtnél, Kokoschkánál, akit tiszta szívből gyűlölt: tehetségesebbnek látta magát – kétely nélkül – Egon Schielénél.

Ő bizonyosan – kétely nélkül – tudta, noha a nagy háborúban csak a tizenhatodik – tartalékos - bajor gyalogezred tizedeseként futárszolgálatot teljesített, hogy ő annak a háborúnak legzseniálisabb katonai lángelméje: e meggyőződése utóbb sem változott – midőn a művészi karriert lehetőségéről lemondott, és a katonai karrier lehetőségét vette elméjébe – gyakori hökkenésére tábornoki karának, kik – vele ellentétben – valódi katonák voltak, és olykor hajukat tépték egy-egy hadiparancsa olvastán.

A nagy háború után egy időre hadvezéri álmait pihentetnie kellett; ekkor elolvasott néhány filozófiai művet, átgondolta, helyesbítette a bölcselkedők nézeteit, és határozottan, minden kétely nélkül úgy érezte, hogy valójában ő kora legnagyobb hatású gondolkodója.
Az is volt, vitán felül, csak hogy minden nagyobb gondolatnak híján maradt. Pedig igazán nagy gondolatokra szomjazott – bárminő gondolatokra – erősen vágyott arra, hogy gondolatokat teremjen elméje. Valami nagy-nagy eszméről álmodott, amit kikölthetne, és odatehetne a világ ámuló szemei elé. És akkor majd tovagördülnek gondolatai, akár elhajított kő a domboldalon, nyomában az ámulat növekvő sziklagörgetegével.
Ámde – sajnos – soha semmi nem jutott eszébe.
Azért persze kételyei nem voltak az iránt, hogy korának legnagyobb bölcselője ő.
Nagy buzgalommal bújta akkor a könyveket, főként a filozófiát, és ki is csikart magából két jeles tanulmányt, ám azokat a szerkesztőségek sorban visszavetették, éspedig két indokkal: szörnyű helyesírása és stilisztikája miatt (az alany és az állítmány egyeztetése nem mindig és jól sikerült, akár csak a különböző múlt idők összetett mondatban való összevetése), de problémás volt gondolatainak sekélyes és mindig másfelől, másoktól elkapott áradása.
Legalább is ezt írták a mocskos zsidó főszerkesztők, kik tulajdonképpen szintén a nagy zsidó összeesküvés részesei voltak: két esszéje éppen erről szólt, persze, hogy a támadottak nem voltak hajlandóak kiadni zseniális műveit.

Mondtam, megismétlem azért: ingerült, depressziós frusztráltsága nem abból fakadt, mintha bármikor kételyei lettek volna.
Nem voltak.
Ám születésének, nevének, utóbb nőkkel való kapcsolatának problémái okoztak gondokat.
A kis folyam menti városka nem esett a nagy birodalmi Ország területére; egy gyűlölt és lenézett másik birodalom, a M… területén volt, és igazán nem lehetett fajtiszta lakosságúnak mondani.
Itt született H…, egy vámügyi tisztviselő és annak unokahúga, egyben harmadik felesége gyermekeként ***-ben, huszonhét esztendővel ama nagy háború előtt.
A házaspár negyedik gyermeke volt: amúgy azok hat gyermeke közül csak ketten élték meg a felnőttkort, H…-n kívül Paula nevű leánytestvére. Hiába, no: rokonházasság bajra, életképtelen gyermekek születéséhez vezethet.
Apja, ki házasságon kívüli gyermekként született, anyjának vezetéknevét viselte negyven éves koráig, csak akkor vette föl törvénytelen apjának nevét, és valójában egy hivatalnok figyelmetlensége miatt, betűelírással nyert új nevet. Később a kételynélkülit többször érte támadás emiatt: politikai ellenfelei azzal vádolták, hogy valójában nem igazi H…, hanem Schicklgruber, bár ezt a nevet sohasem viselte, már születésekor H…-ként anyakönyvezték.
Nevének e furcsa eredete gyakran adott alkalmat neki depressziós gyűlölethullámok beindulására. Bizony a neve, meg a származási helye: egyik sem volt árjának mondható: annak a Schicklgrubernek piszokul jiddis hangzása volt, abban az Inn-parti városkában – de Bécsben is – mocskosul sok zsidó élt, mocskosul sok: sok mocskos zsidó élt.
Problémás és frusztráló volt a nőkkel való viszonya is, ráadásul két okból: elvi és fizikai okból.
Elvileg minden kétely nélkül vallotta, hogy gyermeket nemzeni csakis árja, fajtiszta nővel szabad minden állampolgárnak, és ha gyermeket akart volna valaha is nemzeni, bizonyosan egy erős csontozatú, nagykeblű, szőke óriáslányt vitt volna az ágyába, de a gyermeknemzésről – alább mondandó okokból – hamarosan le kellett tennie.
És hát a szexualitás – szemben a katolikus egyház állításával – nem csak a nemzést szolgálja, hanem kikapcsolódást mérhetetlen, rászakadt gondjaiból, öröm forrása az, már ha öröm forrása és nem forrása további frusztrációnak.
Mármost, csakhogy: H…-nak nem tetszettek azok a magas, nagydarab, szőke, árja nők: néki a kistermetű, szépcsípejű, barnahajú, nagy szemű nők tetszettek, kik  - finoman szólva – a mediterrán típusba sorolhatók, egyszerűbben, de durvábban a mocskos júdeai fajta nők izgatták H… fantáziáját.
És ez mindenképpen súlyos ideológiai problémának tekinthető, és súlyos meghasonláshoz vezet: test és szellem ilyetén összeütközése ok a depresszióra, elegendő ok.
Volt aztán avval a szexualitással más, fizikai probléma is.
A nagy háborúban – hiába, hogy futár lévén sohasem volt tűzvonalban – egy srapnel szilánkja hasába fúródott, lényegében ártalmatlan helyen, jobb oldalt, a köldöke magasságában, mégis széttépte az y-eret. Az eret sikeresen összevarrták tudós orvosok, ám a következő időkben, években különös módon kezdett viselkedni az ér. Olykor tágra nyílt, és bőségesen szállította a vért a lábakba is, meg a nemiszerv barlangos testecskéjébe, olykor azonban – és nem a legjobb pillanatokban, ha szabad így fogalmazni - az ér beszűkült, bezárt, és heves, égető fájdalmat okozott H… jobb lábában. Továbbá egész váratlan pillanatokban vagy nem került sor a merevedésre, vagy – és ez még rosszabb volt – a merev és fontos alkatrész puhán, megadóan lekókadt.
Ez a probléma – mely haláláig elkísérte – érthető gondokat és frusztráltságot okozott nemi életében, és kiváltotta H…depressziós rohamait.
Ha már a nagy háborúnál jártunk, említsük meg, hogy a vége felé, igazán nagyon a végén annak a háborúnak, a nyugati fronton az utolsó támadások egyike során gázmérgezést is kapott, napokra elveszítette látását, és hát a mérges gáz sem javított idegei és agya állapotán.
Ki tudja, föl-lehorgadó impotenciája - mely igazán rossz pillanatokban horgasztotta le csinaminálóját - mennyiben volt fizikai és mennyiben pszichés eredetű, vagyis milyen mértékben volt a gázmérgezés, és milyen mértékben érsérülése következménye?
Érsebét kétségtelenül a rohadt arab-zsidóvérű franciáknak köszönhette, gázmérgezését meg a mocskos, zsidóbérenc briteknek; és akadt olyan jüdische ribanc, aki nem átallott elégedetlenségének hangot adni, amikor váratlanul benne munkálkodó léce puhán lekonyult. Adta zsidói, mit nem mertek azok?

Ingerült dührohamait, vad gyűlölethullámait a szegénység is kiváltotta, noha H… a szónak abszolút értelmében sosem nyomorgott, csak épp képtelen volt azon a színvonalon élni, mely – kétségen kívül – megillette korának legnagyobb, legátfogóbb elméjét.
De azért mikor másodszor is megbukott a Művészeti Akadémia felvételijén, és festőként próbált megélni Bécsben, kezdett kifutni a pénzből, melyet apja halála után évjáradék formájában kapott. Úgy próbált boldogulni, hogy képeslapokról másolt festményeire bécsi meg bécskörnyéki látképeket, melyeket aztán kereskedők és turisták vásároltak meg, vagy nem vásároltak meg, kihívva a zseniális művész gyűlölködő haragját. Festett vagy kétezer képet, eladott pár százat: Bécs mocskos zsidajai, képkereskedői nem értékelték sokra festészeti zsenijét.
Igazi szegénységbe akkor került, amikor mindenki más is az országban: a nagy válság éveiben. Persze az éhhalál réme őt akkor sem fenyegette, de azért elég nagy nyomorban élt. Még éjszakai menhelyen is lakni kényszerült: ó, jóságos Istenünk! Ő egy menhelyen? Ő?
Persze közgazdaságtani zsenialitásával tisztán átlátta maga és hazája szörnyű sorsának okát: a nemzetközi zsidó nagytőke, a bankárok szörnyű mesterkedései, világméretű összeesküvésük juttatta koldusbotra az árja birodalmat, és őt magát is.
Kétely nem fért ehhez.

És ekkor, ugyanekkor végre fölbolyhosodott a világ, már semmilyen nézet sem volt elég jó a válságba őszült embereknek, eljött - és minden kétséget kizáróan eljött -, az ő ideje.
A nagy háború után fölállt demokratikus rendszert sem a konzervatívok, sem az újhangú tehetetlenek, sem a nagy- sem a közép- sem a kispolgárok, de még a lumpenek sem fogadták el igazán soha, hát két erőtejes üstdob-hangra megnyílt a kapu, melyen H… besétált a világhatalomba, fölszállt az egek fölé.
Pártja a *** évi választások során viszonylagos ismeretlenségből hirtelen a szavazatok negyedét szerezte meg, és képviselői jó sok helyet szereztek a törvényhozásban.
És aztán ment minden a maga útján: kétségek és kételyek nélkül tiltódtak be a többi pártok, indultak politikai ellenfelei tűz-, víz- és gázhalálba: szándéka volt egy ezer éven át tartó birodalom létrehozása, és kétség kívül ezer esztendőre rendezte be jövőjét. Birodalmának csúcspontján hadserege ellenőrzése alatt tartotta a kontinens nagy részét, kormánya hozzákezdett a végső megoldáshoz: a mocskos zsidók, szlávok, cigányok miegyéb alantas fajok kiirtásához.

Csak hát aztán: aztán úgy volt, no, hisz úgy volt…
Az ostoba világnak megint nem volt szüksége rá, zsenijét megint nem méltányolták sem a rohadt zsidók, sem a tökkelütött szlávok, se a buta-bamba cigányok: se francia, se lengyel,
se hangos olasz, se szakadár szerb: nem kiáltott hurrát Nagy-Britannia, meg a méla zsidókat magas állásokba ültető Amerika!

Aztán úgy volt, no hisz, aztán elesett a főváros, és az ezeréves Birodalomnak hat év múltán vége lett.
Amikor *** április harmincadikán a ciánt lenyelte, minden kétely nélkül tudta, hogy nézetei egykor eluralják a Földet, Birodalma talpra áll térdepléséből: kétely nélkül tudta, hogy eljő még a nap…