Sia santificato il Tuo nome Francois Villon

A szökevény fickó balladája
 - Maître Villon modorában -

Mint fehér macska csöpögő csap alatt,
meg-megrázta korpás, ősz fejét a tél.
Néhány pinceablak halkan bedagadt,
üvegére csokrot faragott a jég.
Egy tört tükör volt a járda peremén,
olyan, mint istenkézzel fordított lap,
s ez álmos éjnek fáradt reggelén
egy szökevény fickót halva talált a nap.

Menekülve futott át három vármegyén,
előre nézett, de hátrafelé figyelt,
nem talált helyet sehol e féltekén,
és félelmében nadrágjába vizelt.
Mégis elkapták úgy alkonyat idején,
mikor aranyszekerén legördült a nap,
így ez álmos éjnek fáradt reggelén
egy szökevény fickót halva talált a nap.

Keresztül harminchárom sáros
vármegyén
rohant, míg szíve és tüdeje vitte,
zaklató kutyákkal zaklatták szegényt,
és hogy meg tud lépni, már maga sem hitte.
És hogy jottányit változtat helyzetén
nem remélte már, mint ki jó szót sose kap,
és ez álmos éjnek fáradt reggelén
egy szökevény fickót halva talált a nap.

Ajánlás:
Bizony Kedves, a fickón nem látszik a vér,
nem sír, nem kér: csak oson kertek alatt,
és ez álmos éjnek fáradt reggelén,
egy szökevény fickót halva talál a nap.

***   ****    *****

Villon kocsmadala

Rámzáródik ismét a nappal ablaka,
a benzinfüstös város, meg a kocsma ajtaja.
Fejemben egy dallam, lelkemben a semmi,
nyitom, zárom öklöm: nem jó hazamenni.
Mellettem egy öreg centizi a pénzét,
adnék neki fröccsre, de nekem sincsen annyi.
Itt épül a nyomor, itt pusztul a lélek,
itt végzem majd én is: de félek, félek, félek...

Csukódik a csapda, belül vagyok immár,
kriptám felesekből megépítve itt vár.
Okádj füstöt ablak, nyeljél ködöt ajtó,
maradok, ki voltam: örök sereghajtó.
Szakadatlan vesztés, mámortalan mámor,
aki ide belép, bátortalan bátor.
Itt épül a nyomor, itt pusztul a lélek,
itt végzem majd én is: de félek, félek, félek...