2011. december 20., kedd

Életrajzom háromszor (2)

Sarlós Boldogasszony napján, 1951-ben születtem Budapesten, és még most, megvénülten, 2011-ben is eljárogatok olykor alternatív rock-zenekarok (Balaton, PUF, Európa Kiadó, Korai Öröm, Sziámi  stb.) koncertjeire, ahol bizonyos Ifjak kicsit furcsállva nézik ősz hajamat, szakállamat, szemüvegemet, és meglepődve veszik tudomásul, hogy halkan, magamban végigénekelem nevezett zenekarok számait. Más ifjak - akik ismernek - szívesen akár szóba is elegyednek velem.
Átéltem tehát a huszadik század második felét, és tizenegy évet a huszonegyedikből is.
Rákosi Mátyás elvtárs, pajtás országlása idején jártam óvodába; megéltem Kádár kemény és puha diktatúráját, megéltem a rendszerváltásból immár húsz évet.
Így és itt éltem, élek, de – hej! - álmodozásaimban, álmaimban mindig másutt éltem, és másként éltem.
Elmondom, hol és miként.


2. Li Maro-ci
Ó, Kína, Középső Birodalom,  Bölcsek szülőföldje, bölcsesség forrása! Ginzeng-tea és aranylótusz-füstölő illata száll, száll…

Vu Cö-tien – Li Shi-min császár ágyasa - hej, gonosz asszony volt, ki  császárnőként fölmerészkedett a trónra, és akit aztán Tang Hszüan-cung lekergetett ama fényes trónról, és maga ült helyébe. Ám uralmának vége felé a Mennyei hatalom a vidéki helyőrségi parancsnokok, illetve a szépséges ágyas Jang Kuj-fej és családjának kezébe került, miközben a császár a szerelemmel foglalta el magát. Föl is lázadt An Lu-san tábornok a dinasztia ellen, és csak nagy nehézségek árán teremtődött meg ismét a Mennyei Béke.
E zord, zavaros időkben – 772-ben, csieng tan csié második napján - született Hsziengcsanban  Li Maro-ci, a bölcs és nemes költő, elszegényedett, ám előkelő család sarjaként.
Születése a fém-nyúl jegyére esett, ezért hát nem volt benne semmi forradalmi, semmi  viharos, szenvedélyes. Mint minden nyúl, megbízható és jóindulatú, bár néha kissé fondorlatos volt. Sok barátot szerzett, de vágyálma a család volt, mely sosem adatott meg számára. Szeretett anyáskodni, ápolni, gondoskodni másokról, olykor kicsit körülményeskedő volt, nehezen - és nem szívesen - hozott döntéseket, fõként fontos dolgokban. Noha gyönge és ingatag volt, azért megpróbált mindenben erõsnek mutatkozni. Ízlésvilága, viselkedése konzervatív, a hagyományok értékrendjébe ágyazott volt. Égi jele is művészi, elsősorban irodalmi jövendőre szánta.
Kiemelkedő tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott, hivatalnoki vizsgáit is egészen fiatalon tette le, majd a császári könyvtár kollátora lett. 808-ban a Hanlin Akadémia tagjává és császári tanácsadó cenzorrá nevezték ki. Szókimondása miatt azonban hamarosan lefokozták a trónörökös intésére kirendelt mesterré.
 812-ben aztán  távoznia kellett az udvartól is.
Ennek oka „botrányos viszonya” volt egy nála húsz évvel ifjabb, középosztálybéli lánnyal, a szépnevű Lü Sému-huával.
Lü Sému-hua nem csak szépnevű, hanem – nevéhez méltóan – széparcú is volt: szeme tengerszem-színű, haja ében, keze lehajló cseresznyeág, termete aranylótusz.
Hej, be rosszul is mozdult pennám, mikor azt írtam: viszony. Nem viszony volt az, hanem igaz szerelem. A negyvenéves magával rántott a szerelem révületébe egy húsz évest: így volt ez pontosan.
Mindenesetre kitört a Középső Birodalom legnagyobb botránya, és Linek mennie kellett a száműzetésbe: Csiangcsouba helyezték át helyettes alprefektusnak, három évvel később pedig Csongcsou kormányzója lett. Száműzetése alatt a taoista és csan-buddhista tanokban mélyült el, és csak költészetének élt.
Ebben az időben már Kína-szerte ismerték műveit.
820-ban  Mu-cung császár visszahívta az udvarba, majd 822-től három éven át Hangcsou kormányzója volt; vízszabályozási és gátépítési munkákat irányított a Nyugati Tó környékén. 825-ben Szucsouba helyezték át, aztán 836-tól ismét az udvarnál kapott magas hivatalt: a trónörökös kisebbik tutora, majd az igazságügyek minisztere lett.
842-ben visszavonult, álmodozott és álmodozásában Lüről álmodott: hókarjáról, ébenhajáról, tengerszem szeméről; utolsó éveit Hsziangsanban töltötte, nagy lelki békességben, és ott is halt meg 846-ban.
Mesélik: egy nap, mikor Hyakujo látogatóban volt Linél, egy csapat vadliba repült el felettük.
„Mik ezek?” - nézett fel Li az égre.
”Vadlibák, uram.”
”Hova repülnek?”
” Már el is mentek, uram.”
Ekkor Li hirtelen úgy megcsavarta látogatója orrát, hogy az felkiáltott fájdalmában.
”Azt mondod, elmentek? Mind itt vannak a kezdetektől fogva!” - harsogta Li, és Hyakujo ekkor megvilágosodott.

Mondják, mesélik róla azt is, hogy egy nap azt kérdezte egy szerzetes: ”Hogyan tér vissza a köznapi világba az, aki megvilágosodott?”
Li így felelt: „A széttört tükör nem ad többé képet, a lehullott virág nem tér vissza a szárára.”

 Mondják, mesélik: aggkorában egy gazdag hsziansani herceg volt a tanítványa, aki egy nap azt mondta neki: „A kertemben van egy nagy kő. Én azt gondoltam, hogy valamelyik szobrásszal kifaragtatom abból a Megvilágosodott szobrát. Mit gondolsz, barátom? Lehetséges lenne?”
Li azt felelte: „Hogyne, ez lehetséges.”
De a tanítvány csak megkérdezte még egyszer: „Biztos? Nem lehetetlen?”
”De.” – felelte Li. – „Most már lehetetlen.”

- folytatódik -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése