A pestissel épp úgy van minden, ahogy azt E-ben már az összes kisiskolás kívülről fújta; hogy a pestis akkor alakul ki, ha a beteget fertőzött xenopszülla cheopisz csípi meg, mely a patkánybolha szebbik neve.
Ám, hogy sok évtized után az a patkánybolha miként kerül elő, azt senki sem tudta, viszont a pestis tüneteit mindenki betéve tudta E-ben: hirtelen kialakuló magas láz, hidegrázás,általános rosszullét,izomfájdalmak,kínzó fejfájás.
Azt is tudta mindenki már, hogy kezelés nélkül a bubópestis ötven százalékban, a tüdőpestis közel száz százalékban halálos.
Megfelelő kezelés a halálozási arányt öt százalékra szoríthatja le.
Hát kezelték is E orvosai, de sok eredmény nem látszott a harmadik hét elteltével.
Sőt.
Azon a napon, melynek reggelén Josef K felébredt, és minden tünetét a pestisnek tapasztalta magán, már igen magas volt a halálozási arányszám.
Bizony, de Josef K tünetei épp annyira utalhattak megfázásra, influenzára, mint pestisre.
Josef K – okosan - az influenza mellett döntött.
Mivel és miután Josef K a megfázás mellett maradt, nehezen, de kikászálódott az ágyból, és a fürdőszobába ment, hogy körülnézzen a gyógyszeres szekrénykében.
Egyáltalán semmit sem talált. Néhány szállodából elcsent habfürdő, sampon árválkodott a szekrénykében, egy beszáradt fogpasztás tubus, más semmi.
Mit volt mit tenni? A meg-megújuló hidegrázásokkal küzdve föl kellett öltöznie, lemenni az utcára, hogy a legközelebbi gyógyszertárban vásároljon köhögés- és lázcsillapítót, meg valamit torokfájás ellen.
Itt, a belvárosban, ahol Josef K lakott, nyilvánvaló jelei nem látszottak a ragályos kórnak; úgy értem, nem feküdtek halottak az utcákon, mert a halottakat napjában többször összeszedték, és eltemették. A járvány főképpen az igen népes és szegények lakta külterületeket sújtotta, ahol tehát több áldozatot szedhetett, mint a Belvárosban.
Azért, ha az ember alaposabb megfigyelő volt, a pestis itt is hagyott névjegyéből: lezárt, bedeszkázott házak itt is jócskán akadtak. A szórakozóhelyek ugyan nem voltak bezárva, de szinte üresen kongtak. Az emberek nem keresték egymás társaságát, hisz ki tudja, ki tudhatja?
Az utcán is jóval kevesebben voltak, mint boldogabb időkben ebben a napszakban szokás, de azért voltak. Részben épp az okozta ugyanis a város balsorsát, hogy az emberek élelem beszerzése végett kénytelenek voltak eljárni hazulról, és eközben elkapták egymástól a betegséget, amellett nagyon valószínűnek látszik, hogy az élelmiszerek is fertőzöttek voltak.
Mindenfelé a Városparancsnokság hirdetményei is jelezték a rendkívüli időket:
"A ragályban elpusztultakat a legalkalmasabb napszakban temessék el,
mindenkor napkelte előtt vagy napnyugta után, az egyházközségi
gondnok vagy a konstábler belátása
szerint, és sohase másként; szomszédoknak és barátoknak
pedig börtönbüntetés vagy házuk lezárásának terhe mellett
tilos a tetemet a templomba kísérniök
vagy a fertőzött házba belépniök."
Lassan sétálgatva, falragaszokat olvasva jutott Josef K a sarki patikához, melynek homlokzatán ott állt a felirat: "Gyógyszertár a Kisz Pösze Patikoszhoz."
Hosszú sor kanyargott, Josef K kelletlenül beállt a végére, és hallgatta a sorban állók beszélgetéseit.
A halottvivőkről - többek közt - azt a felháborító hírt terjesztették, hogy ha egy-egy holttestet tisztességesen betakarva, vagyis halotti lepelben, fejnél-lábnál lekötve adtak át nekik, ami gyakran előfordult, és az ilyeneket rendszerint jó minőségű vászonba takarták; mondom, azt híresztelték, hogy a halottvivők istentelen módon leszedték róluk a leplet, és meztelenül cipelték őket a tömegsírhoz. Josef K azonban keresztény embertől ekkora aljasságot, méghozzá ilyen borzalmak idején, nem tudott egykönnyen feltételezni, és ezért csak hallgatta a vádakat anélkül, hogy el akarta volna dönteni, volt-e benne valami igazság vagy sem.
Panaszkodtak arra is, hogy istentisztelet, szentbeszéd vagy prédikáció ideje alatt ragályban elhunytakat nem volt szabad felravatalozni a templomban, és volt még jó néhány tiltás, ami lázította a sorban állókat.
Nagy sokára aztán Josef K odaért a pulthoz, és kérte, amire szüksége volt.
A kisz pösze patikosz kis híján fölröhögött: "Jóember, megbolondult maga? Torokfájász, nátha? Ilyeszmivel moszt nem foglalkozhatunk! Minden régi orvosszágot kiszórtunk, moszt csak a pesztisz ellen valókat forgalmazzuk..."
És azt a tanácsot adta még, hogy forduljon a háziorvosához, annak talán vannak más gyógyszerei isz.
Az orvosnál megint csak várnia kellett, az ugyanis kint volt a városban, pestises betegeket látott el. Az alatt a jó egy óra alatt, míg várakozott, az ápolónőt hallgatta, aki valóságos rémtörténeteket mesélt Josef K-nak.
Mesélt azokról, akik kalyibát, búvóhelyet tákoltak össze maguknak erdőn-mezőn, és remete módjára odúkban és barlangokban éltek, vagy másutt, ahol csak helyet találtak, és ott, ezt biztosra vehetjük, oly súlyos megpróbáltatásokon mentek keresztül, hogy sokan közülük visszakényszerültek E-be, akármilyen nagy veszéllyel járt is ez; így azután sok efféle kunyhót üresen találtak, és ilyenkor a vidékiek azt hitték, lakóikat a pestis pusztította el, és ezért félelmükben nagyon sokáig nem is merészkedtek e kunyhók közelébe; amellett valószínűleg nem egy szerencsétlen vándor valóban így pusztult el, magányosan, olykor egyszerűen azért, mert nem volt aki segítsen rajta; így például az egyik sátorban vagy kunyhóban holtan találtak egy férfit, és a közelben egy mezei kapun a következő, girbegurbán bevésett felírást olvashatták:
"Ó sZöRnyű BAj!
Ó, JaJ, ó, JaJ!
MinDKeTTEn MegHaLUNK"
Ilyen és még ilyenebb történetekkel szórakoztatta a nővér Josef K-t, míg meg nem érkezett az orvos, aki előbb ijedten megvizsgálta hősünket, ám miután megállapította, hogy valóban nem pestises, hanem influenzás, szintúgy elküldte, mint a patikosz, avval, hogy nincs más gyógyszere, csak pestisellenes.
Mindenesetre fölírt néhány egyszerű gyógyszert, és azt tanácsolta Josef K-nak, hogy a külváros kis patikáiban nézzen körül, ott tán akadhatnak ilyen gyógyszerek is.
Amikor Josef K nekivágott a külvárosnak, ahol egyébként nem járt sikerrel, már nagyon rosszul érezte magát. Láza csak fokozódott, torka-feje hasogatott, mellkasában is gyötrő fájdalmat érzett.
A külvárosban aztán leplezetlenül tárult szemei elé a ragály minden szörnyűsége.
Errefelé, főként a mellékutcákban patakokban folyt a szennyes csatornalé, mintha a kanálisok megunták volna nyelni a város szennyét, és visszafelé okádnának. Hiába, hogy klórmésszel szórták vastagon be a járdák és a kocsiút közötti árkokat, a szenny erősebbnek bizonyult.
A szennyes áradatban pedig még néhány oszladozó patkánytetem is rohadt.
Errefelé több volt a lezárt, bedeszkázott ház; errefelé Josef K itt-ott még holttetemeket is látott.
És egészen hiába jött ebbe a tartaroszba, olyan patikát itt sem lelt, amelyben ki ne nevették, el ne utasították volna.
Egyre magasabb lázzal, fokozódó fejfájással estefelé aztán hazaszédelgett, bezárta az ajtót, és három takaró alatt is vacogva feküdt ágyában.
És eltelt néhány nap, és ő egyre rosszabbul érezte magát.
Így hát és végezetül Josef K lakásába zárkózva nyomorultul pusztult el influenzában a pestisjárvány kellős közepén...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése