Február végén

Rigó füttyent rám lent a téren
jövő levelű ágon ringatja magát.
Elsietőben is megsimogatom a fát,
melyen már itt-ott készülődő rügy áll.
Itt, a téri sétányon tenyérnyi tavasz,
ébredő, lélegzetnyi föld illata száll.
Kitárom kabátom tavaszi szellőnek,
- sokáig voltam csomagolt holmi  én -,
víg jóreggelt mondok egy bárányfelhőnek,
ki ott legel ifjúhodó Nap-apának mezején.