Február 16.

Ma - egész pontosan tizenhárom óra tizenöt perckor - lesz annak harmincharmadik évfordulója (12 054.napfordulója), hogy a világ legkedvesebb, legbájosabb, legmegértőbb lánya, a Lányunk - Hajnalkánk - megszületett.
Kecsesen, bájosan és mosolyogtatóan picike volt újszülöttnek, babának, kisleánynak, leánynak egyaránt; olykor sírnivalóan sovány.
Kicsi lányként volt az úgy, hogy kiálltak a bordái – szülőknek ilyesmi egészen sírnivaló -, persze, mert majdnem olyan rossz, válogatós evő volt, akár az apja: nem ehhez voltunk szokva Bátyuskája esetében, aki inkább anyai nagyapja alkatát és étvágyát örökölte.
Kicsinek, bájosnak megmaradt Ifjú Hölgy korára is, de az idők során a soványság elfogyott, nagyon csinos lány lett Hajniból, de a kecses bájosság maradt.
 Akár Anyukája vagy Unokahúgai közül Szép Kamilla esetében látható, csodálható.
(Olykor vigyáznom kell, mert majdnem úgy szólítom: Kiskamilla: máskor Kamillát szólítom – majdnem – Hajnalkámnak.)
És mostanában már simán túleszi a Bátyót.

Úgy látom - végiggondolva harminchárom jó, ám hihetetlen évet -, elég sok minden kiszámítható volt Hajninál, de rengeteg sok dolog nem.
Hogy remekül fog írni és olvasni, az kiszámítható volt, mert egészen kicsiként is zsebórakerek szemekkel hallgatott meséket. Az is látható volt ebből – előre -, hogy irodalmi ízlése rendben lesz.
Utóbb, ha mesekönyvet kapott ajándékba, bekucorodott egy sarokba és hajrá-rá! Elő sem bújt, míg ki nem olvasta.
Hogy biciklibolond lesz, szintén kiszámítható volt.
Genetikailag.
Apja még igazán járni sem tudott, amikor kétkerekű biciklivel – Apu csinálta, aki általános, de főleg kerékpárműszerész volt - döngetett; mi ketten aztán Hajnival erzsébetszerte híresek voltunk arról – és sokan szóltak be nekünk -, hogy biciklin vittem Őt ide-oda, nem gyalog.
Ami egészen rendben lenne Apa-Lánya relációban, csakhogy én Őt a nyakamban vittem.
Cangával. Így szerette.
Amíg meg nem tanult biciklizni.
Hamarosan.
Hogy remek zenei érzéke lesz, az is determinálódott: Anyukájának abszolút filhallása, hangszerismerete volt a predesztináció, na, meg magam is pöngettem gitárt néhány évig.
Hanem!
Ki gondolta volna, amikor először Tengernél jártunk – Bolgárok Földjén, a Fekete tengernél -, hogy könnyűbúvár is lesz?
A két napos autóúton ugyan végtelenül örült, hisz egyvégtében a Tengerről meséltem Nekik (Anyu nem mesélgethetett, mert a mi családunkban Ő vezetett), de amint Hajni meglátta azt a Nagy, Végeláthatatlan vizet, az állandó hullámzást, véget ért a jókedv: két napra leült a homokba, és nagyon nehezen tudtam csak két nap után becsalogatni.
Igaz: aztán már ki sem akart menni.
Az a csalogatás jól sikerült, mert bolondja lett a Tengernek. Meg a Napnak. Meg a tengerparti Fövenynek. Meg a szörfnek. Meg a tengeralatti világnak, a csend világának.
Ki tudja?
Lehet, nem kellett volna annyira megszerettetnem Vele ezeket?
Mert hogy évek óta – sok éve már – tengerparti tájakon él - most is -, ezért aztán ezen a születésnapi órán nem is tudom átölelni.
Ami rossz egy Apának, de ha Neki jobb Tengerparton élni, mint kutyaszarosbudapesten, akkor az apának is így jobb.
Kicsi korától metaforikus hajlandósággal bírt; mivel ezt már igazán nagyképűség lenne átöröklöttnek nevezni, inkább a kicsi korától mindig is lapozott könyvek számlájára írom.
Két nagyon is metaforikus, aprócska korából való szövege mai napig közszájon forog családunkban.
Amikor autóval kezdtünk járni, egyszer csak érdekelni kezdték őt az útjelző táblák, amik gyakran önmagukban metaforikus jelképek, ugye?
Magyaráztam is őket neki gyakran út közben, és neki is, Dani bátyjának is, nagyon megtetszett az a tábla, amelyen egy ugró szarvas képe látható. Különösen a magyarázat ragadtatta el őket. Hogy – ugye, milyen szép, tényleg? – ott vigyázni kell az autósoknak, mert vadállatok bukkanhatnak elő az erdőből: szarvasok, őzek, vaddisznók.
Innen kezdve egyenesen következett Hajnink logikájában, hogy az „S”-kanyar jelénél megkérdezze: „Apu, itt kígyók jöhetnek elő az útra?”
A másik emlékezetes mondata az Állami Pénzverde mellett hangzott el, azt követően, mikor – kérésére - elolvastam neki az épület feliratát: „Itt verik el a pénzt?”

Kisfókám!
Boldog születésnapot kívánok a messzi távolból!