Az európai hagyomány szerint, ha a barnamedve - egyes helyeken a maci helyett a borz - gyertyaszentelő napján kijön az odújából, és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik és alszik tovább, mert hosszú lesz a tél. Ha viszont borús idő van, akkor kint marad, mert rövidesen jő a tavasz. Az északolasz népi szólásokban e napon a medve helyett – vagy mellett – a farkas is „időjósként” jelenik meg, és ez azért nagyon érthető, mert az antik Rómában február a lupercália hava volt, márpedig a „lupus” ebben a „fabulában” van.
1882. február másodikán született James Joyce.
Azok, akik főművét, az Ulissest olvasták, sőt végig is olvasták, általában háromféleképpen vélekednek. A legkisebb csoport fejezetről fejezetre nagyobb elragadtatással csodálja a művet és szerzőjét. A nagyobb csoport bosszankodik, és a terjedelmes könyvet előbb-utóbb mérgesen abbahagyja. A harmadik - talán nem is kisebb - csoport a híres vagy hírhedt vagy érthetetlenül felkapott írót elmebetegnek tartja. És mind a három vélekedés indokolható. Mert igaz az is, hogy Joyce-szal valami új kezdődött az egész világirodalomban, és hogy még azokra az írókra is hatott, akik nem is olvasták műveit, vagy ha belekezdtek az Ulissesbe, néhány oldal után abbahagyták. De az is igaz, hogy a hagyományos olvasmányokhoz - a mesétől a naturalizmusig - hozzászokott olvasók nem is hajlandók olvasni Joyce-ot. Viszont akár lelkesítő, akár bosszantó, akár nevetséges, olyan fontos jelensége századunk világirodalmának, hogy semmiképpen se hagyható ki az írásművészet történetéből.
Joyce költőként kezdett: ifjúkori verseskönyve, a Kamarazene egy impresszionista, kulturált, a hagyományos versformákhoz ragaszkodó költőre vall. Közvetlen folytatása a 19. század végső évtizedeiben divatos, új kifejezéseket kereső, de mindig közérthető újromantikus, szecessziós költészetnek.
Következett egy novelláskötet, a Dublini emberek, mely még mindig hagyományfolytatás. A mindennapos élet apróságait, jellemtípusait, hétköznapi fordulatokat elemző naturalizmus.
A továbblépés, az önmagára találás a világháború éveiben, a svájci biztonságban keletkezett önéletrajzi regényben fedezhető fel. Címe: A művész arcképe ifjú korából. Formájában regény, tartalmilag önéletrajz: egy harminckét éves férfi visszaemlékezése saját induló esztendeire.
Ez után következett az Ulisses, az a mű, amelytől valóban új fejezetet vehetünk tudomásul a regény stílustörténetében. Mert Joyce és Proust - az Ulisses és Az eltűnt idő nyomában -, alaposan fölforgatták a regény történetét, valóban olyan újdonságok voltak az epikus ábrázolásban, hogy utánuk nem lehet ugyanúgy írni, mint ahogy akár a legnagyobb elődök.
Végezetül következett a legkevésbé olvasható, hosszú éveken át írt Finnegan-regény, mely angol olvasó számára is akadályverseny. Fordítását meg lehetett kísérelni, de aki merte, rendre meg is hátrált. Azok, akik a rejtelmes angol - és közben más nyelvekből is kevert - véghetetlen szöveget elolvasták, vagy azt mondják, hogy elolvasták, ahányan vannak, annyiféleképpen mondják el, mi van abban a könyvben.
Mondjuk ki: amit Joyce felépített, annak a csúcsa, az új stíluslehetőségek megindítója az Ulisses volt: általa híres – méltán – a Költő-Író.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése