Tizenkettedike van

Janka – középső Unokám, nem egészen két és fél éves – nevelése azt hiszem, túl jól sikerült. Legalább is, ami az udvariasságot illeti. Mert például Janka a játszótéren bármely játékát kapásból odaadja, főként Nála kisebbeknek.
Igaz, elég hamar megbánja e cselekedetét, és kábé fél perc múlva így vagy úgy vissza is szerzi nevezett játékot.
De más szempontból is nagyon udvarias.
Gyakran meghökkenünk mi fölnőttek, amikor valakinek a lábához épp csak hozzáér kicsi lába, és azonnal mondja: „Bocsánat Anya! Bocsánat Nagyi! Bocsánat Papi!”
 És hamar puszit is ad.
De amit tegnap tett, az már csúcsa az udvariasságnak.
Történt, hogy lenyúlta Anyja nepáli kendőjét, és kérte, hogy öltöztessem abba.
Ez megtörtént, és közöltem vele, hogy ez nem ruha, hanem „szári”, és Ő valójában egy indiai hercegnő.
Ennek nagyon megörült, és azon melegében táncra perdült a kisszoba és a nappali határán, majd rálépett a szári aljára, és el is perecelt nyomban.
Szerencsére nem ütötte meg magát, de még a földön hasal, amikor azt hallom: „Bocsánat, Janka!”

***   ***   ***

Habkönnyű nyári játszma

- fiktív narratíva -

Tudni kell: a számítógépes vírus olyan program, amely saját másolatait helyezi el más, végrehajtható programokban vagy dokumentumokban. Többnyire rosszindulatú, más állományokat használhatatlanná, sőt teljesen tönkre is tehet. A számítógépes vírusok működése hasonlít az élővilágban megfigyelhető vírus viselkedéséhez, mely az élő sejtekbe hatol be, hogy önmaga másolatait előállíthassa.

Július második hetében rátört a kánikula a Városra meg az Országra. Tombolt a hőség, főn fújdogált az Alpok keleti lejtőiről, kicsiny verebek hullottak alá hőgutában az ágakról, villanydrótokról, pedig – mint tudjuk – egy kicsiny kis veréb sem hullhat alá ágakról, villanydrótokról a mi Urunk akarata nélkül: épp csak elfeledte a mi Urunk a verebecskéket uszógatyára vetkeztetni, és medencével ellátni.
Mondjuk el mindjárt azt is, hogy történetünk hőse, Kibernemetikus, egy pillanatot sem nyaralt, nem napozott, nem tavazott, nem tengerkedett, ellenben dolgozott júniusban is, július elején is, és most, a kánikulában úgy érezte, hogy rövidesen ő is holtan zuhan alá az ágacskáról, melyen dolgozószobája volt.
Ráadásul épp a kánikula napjaira semmi munkája sem maradt; mindenki nyaralni ment, a tervezőirodából épp úgy, mint a tervezőirodától szoftvereket rendelő cégektől.
Kibernemetikus kétféle módon is haldoklott ez idő szerint: a hőségtől és az unalomtól.
Unalmában először meghackelte néhány nagyobb bank és a Honvédelmi Minisztérium számítógépeit, de ezek igazán nem voltak nagy falatok. Még mindig szörnyen unatkozott.
Többre vágyva megpingelt hát néhány fontosabb gépet; rövid kérés-csomagokat küldött a számítógépnek, amelynek válaszolniuk kellett a csomagokra. A válaszokat használta aztán Kibernemetikus a DDoS támadása során. A dolog bejött, sikerült komolyan fennakasztani azoknak a gépeknek működését. Volt, ahol szaggatni kezdtek az egerek, volt, ahol akadozott a műveletek végrehajtása, és volt, ahol sikerült teljesen összeomlasztani a rendszert. A windows-rendszerek kék halálban pusztultak el, a linuxokban kernelpánik keletkezett.

A KSHIJK nagy, központi számítógépének kezdett már tropára menni a ventillátora, olykor egészen kihagyott. Ilyenkor, mikor a kinti és benti forróság összeadódott, a gép processzora heves dührohammal reagált.
A forróságnak egy ilyen dührohamában érzékelte a vírus-támadást, és nagyon bepöccent. Marhára elege lett abból, hogy mocskoslelkű informatikusok hol unalomból, hol rosszindulatból vírusokkal bombázzák őt és társait.
Processzorán átfutott egy kósza ötlet, mely aztán izmosodott, terebélyesedett, formát öltött és szárnyat bontott. Amikor szárnyat bontott, a nagyteljesítményű számítógép rákapcsolódott néhány szintén jelentős teljesítményű kompjúterre; ráállt a Biológiai Kutatóintézet nagy számítógépjére, kapcsolatot talált a Központi Fizikai Kutatóintézet szervergépével, meg néhány nagyobb kórház központi gépjeivel.
Fél óra sem telt el, és készen állt a vírus, a gépek által létrehozott vírus.
Két változatot állítottak elő: az egyik a képernyő katódsugárzását használta, a másik a klaviatúrát és az egeret fertőzte meg. Hol ezt, hol azt telepítette aztán az öreg számítógép, de volt, hogy mindkettőt egyszerre.

Az elkövetkező napokban rejtélyes halálesetek történtek mindenütt a világban: egészséges, fiatal férfiak, csinos, szintén egészséges hölgyek fordultak le holtan székekről a számítógépek előtt; minden előzmény nélkül. Az orvosok, a boncnokok tehetetlenek voltak. A delejes vagy elektronikus halálnak – ahogy elnevezték – nem volt magyarázata. Az organikus szervezetek semmilyen elváltozást nem mutattak; a szövetek, sejtek, a szövetekből, sejtekből fölépülő szervek nem mutattak elváltozást. A halál válogatás nélkül sújtott le öregekre, fiatalokra, gyerekekre, ráadásul a világ bármely pontján, ahol számítógépek működtek.
Csak igazán elmaradott, távoli vidékeken maradtak élők, azokon a helyeken, ahol nem használtak számítógépet.
Rosszabb volt mindennél, mint ami valaha is sújtotta az emberiséget. Rosszabb volt lepránál, rosszabb volt koleránál, rosszabb volt pestisnél, aidsznél, miegyébnél.

Július harmadik hetében, miközben a kánikula tovább tombolt, az Európai Unió négyszázkilencvenegy millió lakosából meghalt háromszázhúszmillió, az USA-ban az összlakosság kétharmada, vagyis kétszázötmillió ember; Oroszországban kilencvennégymillió és így tovább. Összességében a Föld közel hétmilliárd lakosából elpusztult  majd négy és fél milliárd különböző fajtájú ember, mert a számítógépek által kidolgozott vírus nem volt rasszista. Csak Kínában meghalt kilenszáznégymillió kínai, han, tibeti meg egyéb ötvenkét népcsoporthoz tartozó ember.
S mindezt nem a mennyrázó fergeteg, nem bömbölő földindulás cselekedte, csak kompjúterek szellőduruzsolása, mely a földi embereket oly gyakran körűlenyelgte.