Kamilla

Hogy melyikünk kezdte azt a játékot, őszintén szólva, már nem tudom.
Talán Kamilla, talán Janka, talán én magam.
Lényeg, hogy egy díszes doboz kineveztetett kincseskamrának, melyet hamarosan gaz kalózok raboltak ki, mert Janka elvette két őrző-védő babáját: más célja lett velük.
Mondom Millának: „Eredj utánuk, vedd a kardod, és kaszabold le a gonosz párákat!”
Milla tehát fogja a játék étkészletből az egyik kést, kinevezi kardnak, és nyomába ered a latroknak. Eljut a kisszoba sarkáig, hol a kalózok hajója vesztegel, aztán hátrafordul, és azt kérdi: „Mit mondjak, Papi?”
Eszembe jut kedvenc altatómesénk, a János vitéz, mondom Neki: „Mondd azt, hogy –Hé, atyafi! Te úgyis sok vagy egy legénynek! Megállj! Én majd kettőt csinálok belőled! –„
Módfelett tetszik Neki, még kétszer elmondatja, aztán édes, kis csipogó hangján, de „félelmetesen” mondja, és a szöveg végén kettőt suhint „kardjával” a sarokban álló levegő-ellenség felé.
Megint valami, amit halálomig nem fogok felejteni, ami - míg a Földön lehetek - ott fog csengeni a fülemben…
”Hé! Atyafi….!”