Tudom, nem kevesen vannak, akik igazából azt a hírt várták, hogy lehet készülődni hamvasztás utáni szétszóratásomra a Canale Grande partján, és én igazán mindent megtettem a dolog érdekében, de Valakinek más Terve lehetett velem. Sajnálom, egy kicsit még vissza kell tenni a nekrológokat az asztalfiába.
Köszönetet mondok továbbá azoknak is, akik észre sem vették, hogy eltűntem; a barátság fogalmának elmélyítéséhez Ők is hozzájárultak.
És most az okoskodás.
Bevallom, az elmúlt nyolc év mindenféle érbetegsége, számlálatlan műtétje után most először állok ijedt, megszeppent kisfiúként a Nagy Alkotó színe előtt.
Megszeppent és egy kicsit megvilágosodottabb emberként állok a Nagy Alkotó előtt, akit mindenki nevezzen hite és ízlése szerinti néven: Istennek, Természetnek, Anankhének; én legszívesebben Karmának szeretném nevezni.
Miért? Hogyan?
A helyzet az, hogy számlálatlanul vannak érbetegségeim, és az azt követő érműtétjeim, igazán nem számlálom már ezeket.
Volt szívinfarktusom, agyi embóliám, „egyszerű” érelzáródásom, lábban, nyakban, még vesében is; mindeddig egy hiányzott az általánosan ismert listáról, most meglett az is, a trombóz is.
Miért akkor a megszeppenés? Miért épp most ijedtem meg, miért épp most világosodtam meg egy kicsit?
Minden eddigi probléma folyamat volt (még az embólia is lényegében egy kisebb műtéti beavatkozás során trafált el), így vagy úgy, volt időm fölkészülni, megbékélni a helyzettel.
Most azonban?
Május tizenhetedikén, valamivel nyolc óra előtt kiléptem a Wesselényi utca 65. számú ház kapuján: a Terv az volt, hogy a délelőttöt középső Unokámmal, Jankával töltöm majd, és rágyújtás közben épp azt fontolgattam, mit csináljunk?
Játszótér? Csavargás? Maradjunk odahaza, és fessünk, építőzzünk, gyurmázzunk, bábozzunk?
Még nem volt nyolc óra, amikor e kérdések egészen feleslegessé váltak, mert bal lábamat elkaszálta az artériás trombózis, és én hamarosan a Klinikán találtam magam, majd meg a műtőasztalon.
És ez a hamariság világosította meg számomra, hogy mennyire semmi minden emberi terv, mennyire nem Én vagy Te, vagy onlájn Lapszerkesztők, Politikusok, Pártok, szempontos és szempontnélküli Emberek irányítják létezésemet.
És eszembe jutott egy régóta ismert beszélgetés is, melyet Jézus, a Megváltó folytatott Pontius Pilatussal, Júdea procurátorával.
Akkor, ott azt mondta Pilatus: „Jól vigyázz, mit felelsz Nazereti, mert egy hajszálon függ az életed!”
Mire Jézus, a Krisztus, a maga szelíd, csöndes de nagyon határozott módján azt kérdezte: „Tán te függesztetted föl, Helytartó?
Telitalálat, mint általában a krisztusi mondatok.
Mert ama hajszálat kizárólag az vághatja el, ki fölfüggesztette, és az bizony semmilyen módon ember nem lehet.
Ezért és ezt megértve „megvilágosodásom”, szatorim eredménye az lesz, hogy soha többé nem fogok olyasmit – önhitten, nagyképűen - szólni, hogy holnap, vagy az után ezt vagy azt fogom tenni!
Amit mondhatok legfeljebb így szól: holnap vagy holnapután, - ha a karma engedi -, ezt vagy azt szeretném tenni.
Így legyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése