2012. május 31., csütörtök

Iuno Regina havának előzetes krónikája

Ő június hónap névadója, a római mitológiában Jupiter felesége, az istenek Királynője (Regina), és természetesen a görög Hérából nyúlták le a latinok.

Huszonegyedikéig – a nyári napforduló időpontjáig – még növekszik a nappal hossza: a hónap elején tizenöt óra negyvenhárom, hó közepén tizenöt óra ötvenhét, huszonegyedikén, amikor hajnali egykor a Nap a Rák jegyébe lép, tizenöt óra ötvennyolc, a hó végén már csak tizennégy óra ötvenöt perc lesz a Fény időtartama.
Holdtölte lesz negyedikén tizenhárom órakor a Kígyótartó csillagképben, a holdújulás pedig tizenkilencedikén tizenhét órakor az Orionban következik el.
Újhold után egy nappal – vagy ha jobban tetszik: újhold napján naplementekor - kezdetét veszi az 5772. zsinagógai év tamúz hava.
Hatodikán elvonul a napkorong előtt a Vénusz: napkeltekor már a napkorong előtt lesz, vagyis remekül megfigyelhető.
A Mars előretartó mozgást végez az Oroszlán, majd a Szűz csillagképben. Éjfél után nyugszik, az éjszaka első felében kereshető a délnyugati égen, mint szép, vöröslő égitest. A Jupiter szintén előretart a hónap során a Bika csillagképben, tizedikétől már kereshető lesz napkelte előtt a keleti ég alján, mint feltűnően fényes égitest.

Neves napok lesznek júniusban a következők:
Másodika, amikor négy éves lesz Maróti Kamilla, a mi drága kis Kamillánk, Millánk.

Gyászos emlékezetű nap június negyedike kétszeresen gyászos: négy nagy halottra emlékezem majd: 1798-ban Giacomo Casanova, 1976-ban a Színészkirály, Latinovits Zoltán, 1977-ben Kovács Margit és 2004-ben Nino Manfredi halt meg e napon.
És mindehhez még, az első világháborút lezáró Versailles-Washingtoni békerendszer részeként 1920. június negyedikén íratták alá a magyar delegációval a békeszerződést a Kis Trianonnak nevezett palotában.

1898-ban ünnepi nap volt június ötödike: Federico García Lorca születésnapja.

Pierre Corneille és a drága Puskin egyaránt június hatodikának szülöttei.

A Paul Gauguin születésére emlékező nap június hetedike lesz.

1313. június tizenhatodika neves, jeles, nagy nap volt: megszületett Giovanni Boccaccio.
Persze, más szempontból gyásznap tizenhatodika: 1958-ban e napon végezték ki Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst.

Sütő András és Méhes Marietta születésnapját ünneplem majd tizenhetedikén.

Blaise Pascal jár majd fejemben születése napján, tizenkilencedikén.

Rossz nap lesz huszadika, amint rossz nap volt 1919-ben. Csontváry halálának napja.

Bizonyos értelemben a Költészet Napja lesz huszonkettedike. Somlyó Zoltán is, Weöres Sándor is e napon születtek.

Antonio Gaudíra és Karinthy Frigyesre egy ugyanazon napon, huszonötödikén emlékezünk majd.

Móricz Zsigmond születésnapja is, Antoine de Saint-Exupéry születésnapja is huszonkilencedikén lesz.

És természetesen a naponta haladó krónika majd ennél többről is beszámol.

Szép nyári hónapot kívánok Mindenkinek!

***   ***   ***

Dharma
Magad dicsérő:
elráncolt homlokoddal
sem leszel dicső.

Magad szerető:
tükörbe bámulva nem
vagy jó szerető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése