Ma

1638. január nyolcadikán született Elisabetta Sirani, a barokk kor legendás és híres festőnője.
Nagyon sokan csak azért utaztak Bolognába, hogy megismerjék, és lássák munka közben. Szülővárosában egy nyilvános vizsgán kellett bebizonyítania, hogy egyedül festi a képeit, apja, az ugyancsak festőművész Giovanni Andrea segítsége nélkül. Főleg az a boszorkányos gyorsaság keltett ámulatot, amellyel a kompozícióit papírra vetette, és akvarellel kiszínezte. Számos anekdota született erről a képességéről, az egyik szerint III. Cosimo de’ Medici személyesen látogatott el a műtermébe, hogy egy Madonna-képet rendeljen meg nála. Amíg beszélgetett, nézelődött, Elisabetta már fel is vázolta a képet, és olyan rövid idő alatt elkészült vele, hogy a nagyherceg azonnal magával is vihette.
Sokoldalú tehetség volt, jártas a zenében és a költészetben. Látogatóival könnyen teremtett kapcsolatot, noha legtöbbjüket csak egyszer látta. Nem zavarta őt, ha munka közben emberek vették körül, márpedig szinte mindig akadt valaki, aki látni akarta, hogyan dolgozik „Itália gyöngye, a művészet csodája, Európa napja“, ahogyan kortársai nevezték.


1799. január nyolcadikán született Megyeri Károly, a híres színész, aki művésznevét szülőfaluja után – Tótmegyer - vette fel. Akárcsak édesapja, a Károlyi-uradalom alkalmazottja volt, ám mivel kifigurázta inspektorát, állásából elbocsátották. Ezt követően vándorszínésznek állt, és a legismertebb vándoregyüttesekkel lépett fel az országban, többek között a Pozsonyban, az 1825. évi országgyűlés alkalmával, Kassán, a budai Várszínházban, ahol rendezett is.
1837–től 1842-ig kisebb megszakításokkal a Pesti Magyar Színház tagja volt, majd a Nemzeti Színházhoz került át.
 Egyaránt szerepelt vígjátékokban és megformált intellektuális intrikusokat is: ő volt a Bánk bán ősbemutatóján az első Biberách.
Tizenkét drámát fordított le német nyelvből, ebből hatnak a szövege ismert. Nyelvpitty című vígjátékában a nyelvújítás túlzásait is megjelenítette, ez nyomtatásban is megjelent Kassán, 1833-ban. Kéziratban maradt ránk A solymosi vár című drámája.
Alakját Vörösmarty is, Petőfi is megörökítette.

A tintásüveg
Vándorszinész korában Megyeri
(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)
Körmölgeté, mint más, a színlapot.
Kapott
Ezért
Egyszer vagy öt forintnyi bért,
Amint mondom, vagy öt forintnyi bért.

Először is hát tintáért megyen,
Ha ismét írni kell, hogy majd legyen.
A tintásüveget pedig hová
Dugá?
Bele
Kabátja hátsó zsebibe,
Amint mondom, kabátja zsebibe.

S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri víg,
S hazafelé menvén, ugrándozik.
Hiába inti őt Szentpéteri:
„Kari,
Vigyázz!
Kedved majd követendi gyász,
Amint mondom, majd követendi gyász.”

Ugy lett. A sok ugrándozás alatt
Kifolyt a tinta; foltja megmaradt.
Megyeri elbusúl, kedvét szegi
Neki
A folt,
Mivel csak egy kabátja volt,
Amint mondom, csak egy kabátja volt.

Mi több: kabátja épen sárga volt,
És igy annál jobban látszott a folt.
„Eldobnám – szólt - de mással nem birok;”
Ez ok
Miatt
Hordá, mig széjjel nem szakadt,
Amint mondom, mig széjjel nem szakadt.
(Pest, 1844. szeptember.)