Az, hogy a Fal alulról - kutyaszarból, turhából, mocsokból - épült-e fölfelé, vagy föntről, a bemocskolódott égből szállt-e alá, nem volt pontosan tudható, és - úgy ám! - eleinte nem is volt észrevehető ez az épülgetés.
Legalábbis a gazdagabb, középosztálybéli városlakók, akik a belvárosban szórták szét életüket, semmit sem vettek észre sem a Falból, sem a Mennyezetből, mert a külvárost, a Povericsittát borította be elsőként a koszkupola, vette körül a mocsokfal.
Az meg aztán egészen természetes volt, hogy a város főpolgármestere, Daszinkó István, jó sokáig semmit sem tudott sem a falról, sem a plafonról, mert Daszinkó sem a Povericsittában élt.
Az már meglepőbb, hogy magának a szegénynegyednek a polgármestere, Kószinda Máté sem vett észre semmit: igaz, ő nagyon elfoglalt volt, ez igaz. Az idő tájt ő éppen azon ügyködött, hogy a városrész szegényeit, hajléktalanjait, megalázottait és megszomorítottait megszorongassa a töküknél fogva, hogy kiszorongassa őket valami láthatatlanabb helyre, mint a külváros, valami annál is jóval láthatatlanabb helyre.
Fölfogni nem lehetett azt, hogy hová, mert a Povericsittánál láthatatlanabb hely bizony nem akadt szerte a Városban.
Ellenben a külváros – a Povericsittá – lakói igen hamar fölneszeltek a súlyos, mocskos ködökből épülő falakra és az Eget beboltozó mennyezetre, mely a Város köré és fölé kezdett emelkedni, mivel az unikornisok, thresztrálok, durrfarkú szurcsókok, acsarkák, szkiapodok és a hüpatiák is kezdtek eltünedezni a Városból: menekültek.
A hajléktalan Tót Zaszen például igen hamar ráébredt hiányukra, és kesergett is kocsmaszerte minden ismerősének az eltűnt lények hiánya miatt.
Ezek a kedves lények eleinte az emelkedő falakon ugrottak át, ám - amint a fal egyre magasabb lett, és nem volt többé átugorható, még a nagyot ugrani tudó szkiapodok számára sem -, szökésük a falban megjelenő, és a négy égtáj felé tartó kapukon át folytatódott.
Olykor a szegénynegyed lakói is átmentek ezeken a kapukon, és soha többé nem látta őket senki: léteztek-e aztán vagy sem: nem lehetett tudni.
Egyáltalán a falon túli létezésről semmit sem lehetett tudni.
Történt, hogy azokban a szürkepiszkosra vált napokban, polgármester-választás közeledett, és Daszinkó István nagyon szeretett volna megfelelni a választóknak, újra nyerni, ezért megkeményítve lelke fenekét, meg a feneke lelkét a kampányidőszakban intézkedéseket hozott a hajlék nélkül élők, meg a maradék unikornisok, thresztrálok, durrfarkú szurcsókok, acsarkák, szkiapodok és a hüpatiák ellen, akik az idő tájt is szerettek tereken, egyéb közterületeken életvitelszerűen élni.
Ugyanekkor Tót Zaszennek is elege lett a Város légköréből, mocskából, a daszinkók és szindakók nemtörődömségéből, úrhatnámságából, elhatározta tehát, hogy maga is indul a polgármester-választáson. Tereken, játszóparkokban, kocsmákban meg a piac környékén gyűjtötte híveit: szerte a Povericsittában.
A Város Peremén – ahol egykor Veled jártam én, és ahol az egészen lehetetlen-létezésűek, meg az unikornisok, thresztrálok, durrfarkú szurcsókok, acsarkák, szkiapodok és a hüpatiák éltek, míg el nem tünedeztek a barnaszürkeszínű szarfalak mögött - a Temető és a Piac közötti Mezőn tartották meg a korteshadjáratot.
Daszinkó beszédjében volt panaszolkodás és sok dicsekvés.
Így beszélt: „Ahhoz képest, hogy a Városnak milyen körülmények között kell ma működnie, a városvezetés elmúlt négy évének eredményei nem lebecsülendőek. Számomra a legfontosabb eredmény a szolgáltató cégek visszaszerzése. Ezt a ciklus eddigi legnagyobb eredményének tartom. Fontosnak tartom azt is rögzíteni, hogy a Kormány számíthat a teljes politikai támogatásomra.”
Büszkén nézett körül, aztán ekként folytatta: „ A másik, legalább ugyanilyen fontos cselekedetem volt, hogy sikerült kiszorítani, sőt megbüntetni a város közszolgáltatásait jogtalanul használó, közterületeken élő, és a nyájas polgárság megbotránkozását kiváltó hajléktalanokat.
Ebben az új ciklusban – ha megválasztanak önök - a kisebb forrásigényű, befejezhető és a városlakók közérzetét jelentősen javító beruházásokat kell megvalósítanunk.”
„Hát én minderről semmit sem tudok, és nem is akarok beszélni: én csakis fontos kérdésekről vagyok hajlandó beszélni.” – kezdte beszédét replikázva Zaszen. – „Arról beszélek, hogy tisztességes munkáért tisztességes bér járjon, hogy mindenkinek legyen hol lehajtani a fejét, hogy tűnjön el a kutyaszar az utcákról: nagy dolgokról akarok beszélni: városunkról, történetéről, és arról, hogy merrefele tartsunk!”
Kicsit elandalította magát, aztán lágy szóval így folytatta: „Arról akarok beszélni, hogy mennyire szeretem én ezt a Várost, szülőföldemet, gyermek- és ifjúkorom színhelyét.
Nekem a hidak, a terek, a folyó meg az utcarengeteg fontos: tudom, hogy saját életük van. Ide hallgassanak! Hagynám én ezt az egész választást a fenébe, lépnék vissza a jelöléstől, de félre kell tennem saját ambícióimat! Nehéz itt élni, sokszor szinte fölfoghatlannak érzem e Város nagyságát, bonyolultságát, de aztán újra- meg újra épp ebből nyerek erőt! Tőle, a Várostól, mely él! Bátorítást ad nekem, tüze kiégeti azt a párát, mely oly sokszor homályosítja el arcát.”
Így beszélt Tót Zaszen, és persze az, hogy számlálhatatlanul nagy szavazattöbbséggel Daszinkó István lett újra a főpolgármester – helyettese meg az a pöcs Szindakó Máté -, semmiféle higalibát nem okozott: az igazat megvallva nem is nagyon lehetett másra számítani, ráadásul a higalibák is rég elköltöztek már a Falon túlra; Tót Zaszen számlálatlan és számlálhatatlan szavazatai a kanálisokban landoltak, és Povericsittá élete ment tovább szokott rendjében.
Illetve, nem!
Mert az új év új és szörnyű januárjának utolsó napjaiban Zaszen vezetésével elindultak a megalázottak és megszomorítottak, a megnyomorítottak, a mocsokfal mind a négy kapuján át meneteltek az unikornisok, thresztrálok, durrfarkú szurcsókok, acsarkák, szkiapodok és a hüpatiák nyomában át, át a falon egy ismeretlen világba.
Nem jött hír róluk többé, de a kiürült Povericsittá néhány bizonytalankodó lakosa, akik nem mertek a többiekkel tartani, azt a legendát mesélték és mesélik ma is, hogy a falon túl új Várost építettek az eltávozottak: egy új és igaz Várost…
Bárha lehetne egy új és igaz várost alapítani....
VálaszTörlésKöszönöm, hogy olvastad, Ica!
TörlésOlvastalak,Gyuri! Jól tettem!
VálaszTörlés