Abban az évben, április tizenhatodikán Zsukov hadosztályai erős tüzérségi tűzzel megkezdték Berlin ostromát.
Április tizenkilencedikére mindhárom német védelmi vonal összeomlott, a Vörös Hadsereg katonái készen álltak arra, hogy behatoljanak Berlinbe.
Hitler 1945. április 20-án töltötte be 56. esztendejét. Ekkora megfáradt, öreg, gyógyszerfüggő ember lett. A kancellária területén lévő bunkeréből akkor jött ki utoljára, amikor kitüntetéseket adott át a Hitlerjugend tagjainak.
A süllyedő hajóról menekültek a patkányok. A legmagasabb rangú német parancsnokok, Wilhelm Keitel tábornagy és Alfréd Jodl tábornok elhagyták a bunkert és a Wehrmacht új főhadiszállására távoztak. Dönitz tengernagy, a Kriegsmarine parancsnoka főhadiszállását a dán határ közelében lévő Flensburgban rendezte be. Göring birodalmi marsall, a Luftwaffe parancsnoka pedig Obersalzbergbe költözött. Mindannyian elhagyták Hitlert és a bekerített fővárost, még Himmler, az SS főparancsnoka is menekült.
A robbanásoktól meg-megremegő bunkerében megbújó Hitler őrült reményeket táplált, ám április 27-én szertefoszlottak utolsó ábrándjai is: ekkor fogadta az utolsó kinti vendégeket, köztük Hanna Reitsch pilótanőt, kinek komoly teljesítménye volt, hogy sikerült leszállnia a rögtönzött leszállópályává alakított Unter den Lindenen. Könyörgött a führernek, hogy szálljon fel vele együtt. Hitler nemet mondott és közölte végső döntését, miszerint Berlinben marad, és ott hal meg.
1945. április 29-én a harcok már csak ötszáz méterre folytak a Kancelláriától, éjszaka Hitler búcsúzkodott.
Másnap, április harmincadikán reggel még levezette az utolsó megbeszélést, majd két legközelebbi titkárával megebédelt.
15 órakor visszament a lakosztályába feleségével, Éva Braunnal, aki ciánt vett be, Hitler pedig, aki rettegett a gondolattól, hogy sikertelen öngyilkossága után kalitkába zárják, és Moszkva utcáin mutogatják, mint egy majmot, méregkapszulát vett be, és főbe lőtte magát. Mindkettejük testét leöntötték benzinnel és felgyújtották egy bombatölcsérben, a Kancellária kertjében.
Ugyanebben az időben a Zsukov frontjához tartozó 2. csapásmérő hadsereg 150. gyalogoshadosztályának katonái megrohamozták a Reichstagot.
Az irodalomtörténetben pedig 130 évvel ezelőtt, 1883-ban volt szép nap április utolsó napja.
Ezen a napon született Jaroslav Hašek , éspedig írónak született: és tizenhét évesen rá is jött, hogy írónak írásból legkönnyebb megélni, még ha legnehezebb is. Mindent írt, elbeszélést, novellát, tárcát, humoreszkeket, útleírásokat a maga szarkasztikus, szatirikus módján, mindent, ami könnyen, gyorsan megírható, sok és gyors koronát terem. Prága teli volt lapokkal, a szerkesztők fogadták az alkoholista, vagy ekkor még csak félalkoholista Hašek írásait, politikai pamfletjeit, ő pedig fölvette a pénzt, aztán loholt következő kocsmája felé.
Gyűjteményes kötetei egyre másra potyognak a kiadókból, és rövid írásaiban ugyanúgy benne az elbűvölő hašeki világlátás az összeomlás előtti Monarchiáról, mint a Švejk vaskos kötetében, amely természetesen fő műve, éspedig általam egyszerűen imádott fő műve.
1921. volt az az év, amikor egy sikeres üzleti tranzakció eredményeként házat vásárolt Lipnicében, és nekilátott a Švejknek.
Hat kötetesre tervezett regényét végül nem fejezte be. 1923. január 3-án meghalt tüdőtágulás és szívbénulás következtében.
Így aztán a Švejk torzó maradt, és én tízennégy éves korom óta – mikor először olvastam – egyre töptrengek, mi lett volna a vége.
Azt hiszem, már tudom, vagyok annyi idős, hogy tudjam.
Az ugye világos, hogy Hősünk bizonyosan megúszta volna a világháborút, Švejk tipikusan megúszásra predesztinált.
És természetesen visszatért volna imádott Prágájába, imádott kocsmáiba.
Hogy mikor és hol ért volna véget a regény szerintem?
Emlékeztek a nagy királyhidai balhéra? Amikor Švejknek diszkréten kellett volna átadnia egy levelet egy magyar úrhölgynek, de vesztére összafutott Vodičkával, a részeges és verekedő árkásszal, aztán persze akkora tömegverekedést kavartak, hogy mindketten a helyőrségi fogdára kerültek.
És amikor kiengedték őket….
„Mikor Švejk elbúcsúzott Vodičkától, mivel mindegyiket a maga alakulatához kísérték, így szólt az öreg árkászhoz: - Ha vége lesz ennek a háborúnak, gyere el hozzám látogatóba. Minden este hat órától fogva megtalálsz a "Kehely"-ben a Bojištĕn.
- Világos, hogy elmegyek - felelte Vodička -, lesz ott valami rumli?
- Ott mindennap előjön valami - ígérte Švejk -, de ha éppen túl nagy csend lenne, majd elintézzük valahogy.
Elváltak, s amikor már jó néhány lépésnyire voltak egymástól, Vodička, az öreg árkász, visszakiáltotta Švejknek: - De biztosan gondoskodjál valami mulatságról, mire megjövök.
Švejk pedig így válaszolt: - Jó, csak feltétlenül ott legyél, ha vége lesz ennek a háborúnak.
Mind messzebbre kerültek egymástól, s egy idő múlva a második barakksor sarkánál ismét felharsant Vodička hangja: - Švejk, Švejk, milyenfajta sört mérnek ott a "Kehely"-ben?
Švejk válasza úgy szólt, mint a távoli visszhang: - Velkopopoviceit.
- Azt hittem, hogy smíchovit - kiáltotta a távolból Vodička.
- Lányok is vannak ott - ordította Švejk.
- Hát akkor a háború után, este hat órakor - kiáltotta lentről. Vodička.
- Gyere inkább fél hétre, hogyha netalán elkésnék - felelte Švejk. És Vodička még egyszer odakiáltott, immár nagyon messziről:
- Hat órára nem tudsz ott lenni?
- Jól van, ott leszek hatra - hallotta Vodička a távolodó Švejk válaszát.”
Na, kérem! Itt a Švejk vége szerintem.
Naná!
Švejk és Vodička a háború után hatkor találkozik a Kehelyben, jól fölöntenek a garatra, és hatalmasat verekednek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése