Április ötödike van

101 évvel ezelőtt, 1912. április ötödikén született Örkény István, az az Istenáldotta Író, aki mindig, minden körülmények között ízlése és meggyőződése jegyében írt: helyzetérzékenysége és humora révén megújította, új távlatokba helyezte a magyar kisprózát, és egy korszak önkifejezésévé avatta a groteszk színműírást.
Ő az, aki - Kafka örököseként - a képtelent természetesként mutatta be, de nem hozzászoktatta, hanem szembesítette az elviselhetetlennel az olvasót. Örkény hősei váltig védekeznek egy cudar és összezavart világgal szemben: esetlenül, hibázva, elátkozottan igyekeznek helytállni. Örkény alakjai nem a történelem főszereplői, hanem a világ, a sors túlereje által folyvást vereségre ítélt, győzelmet nem ismerő, ám konokul ellenálló emberek. Örkény valószínűleg tényleg elhitte, hogy a dolgok egyszer s mindenkorra rendbehozhatók.
Keserűen csalódott, mert rájött, hogy a „világmegváltás" nem szünteti meg, hanem még növeli a szenvedést, amikor visszaél a nemes eszmékkel, amikor ésszerűtlenséget és terrort szül. Ezért is lehet, hogy attől kezdve Örkény számára az ideológia, az elvakultan hirdetett érték gyanússá (gyakran használt szavával: „humbuggá”) vált, és helyette maradt egyedül fontosnak a megsebzett, akadályozott, megnyomorított és megszomorított élet, ami minden áron élni akar.
Ezért viccelt,  ugratott, humorizált, szült derűt, de elgondolkodást is.

Nézzünk bizakodva a jövőbe!
Körülbelüli száztíz-száztizenöt év múlva, egy szép nyári napon, soron kívül megkondítják majd az ország összes harangjait. Sokan rá se hederítenek, pedig az a csengés-bongás nagy változások hírnöke lesz!
Addigra Visegrádon újjáépül az egykori királyi palota, sosem látott pompával, óriási termekkel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen - azt jelzi majd a harangkongás - néhány aggastyánnak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria.
Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait. "Dunainak" azért fogják hívni a köztársaságot, nehogy összekeverjék egy másikkal, az Alsórajnai Magyar Köztársasággal. Ez utóbbit akkor se magyarok lakják majd, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsórajnaiak, akik csak kabalából vették föl a magyar nevet.
Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a "magyar" szó - potom száztizenöt év alatt - igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal.
"Magyarni" franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: "Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam." És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: "Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most odamegyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és..." (Itt egy csúnya szó következik.)
Más példa: "Én magyarok, te magyarsz, ő magyarik" (mert ikes lesz az ige) hét civilizált nyelven (norvégül, görögül, bolgárul, baszk nyelven stb.) azt jelenti majd: "Ropogós kacsasültet eszem (eszel, eszik), idei uborkasalátával, miközben Yehudi Menuhin a »Csak egy kislány«-t húzza a fülembe."
Továbbá: "Anyuka, mehetek magyarni? - Magyarhatsz!" - lettül azt jelenti, hogy egy kisfiú elkéredzkedik moziba, s az édesanyja, némi habozás után, elengedi, pedig a filmet csak tizennyolc éven felüliek látogathatják.
De hagyjuk a külföldet! Itthon is sok mindent másként hívnak majd. Például a "vanília" helyett, mely idegen szó, a "háború" megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászdában tehát a fagylaltospult fölött ez lesz kiírva:
Eper
Puncs
Háború
Csokoládé
Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.

***   ***   ***
67. születésünnepén Isten éltesse Bródy Jánost, dalnokot és dalköltőt, kiről – remélem - széles e hazában mindenki tudja, hogy mit jelent neve, személyisége, azt is, hogy a magyar kultúrtörténet meghatározó alakja, hogy a magyar nyelvű popzene meghonosítója, hogy általa lett hivatalosan is elfogadott ez a műfaj, hogy a szigorú és féltékeny társművészek képviselői az ő művészetét elismerik és becsülik.