Ezer bajomból kilencszáz-
kilencvenkilenc múlik.
A tavaszi napnak már
ereje van, és a szép fény
is későbben hullik, süpped,
zuhan be a sötétségbe,
éj fekete ébenébe.
Gondjaim már minden reggel -
mint a fürge méh -,
repkednek az új meleggel
valahová: Feléd?
Egy híját ösmérem
örömimnek még:
Niki szívét kérem.
De azt nem adja az Ég!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése