Csikamika történetei(1)

- mesék egy fekete-fehér cicáról;
Unokáimnak és más Gyerekeknek -

Bevezető
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, úgy hívták, hogy Gyuripapi.
Bizony, azt gondolhatnátok, hogy most is mese következik, amolyan közönséges mese, de tévedtek kicsikéim. Mert ez egy igazi mese lesz, és nem csak olyan emlékezés.
Szóval volt egyszer az a szegény Gyuripapi, hol volt, hol nem volt.
Nem, nem ám csak azért neveztem őt szegénynek, mert nem volt pénze: persze, hogy nem volt pénze szinte soha, de szegénynek igazából azért neveztem, mert annyi sok baj érte őt életében.
Meghalt a Papája meg a Mamája, elhagyta a Felesége, meg a kedves Kedvese is, és ha még ez nem lenne elég, tudnotok kell, hogy a Cicája, akivel együtt élt, az is meghalt egy csúf napon. Így aztán – mivel még Ti sem voltatok akkor Kicsikéim – ez a Gyuripapi egyedül, magányosan éldegélt.
Azért, hogy reggel mégis csak legyen kinek jó reggelt kívánni, este meg jóccakátot mondani, szerzett magának ez az ember egy hörcsögöt, meg egy szürke egérkét: gombszeműeket, kedveseket.
A hörcsögöt Csekritának hívta, az egérkének Minci volt a neve, már elfelejtettem, mi okból.
Történt egy nap, ebéd után volt, hogy Gyuripapi a fotelban üldögélt, olvasgatott, Csekrita ott feküdt az ölében, és olykor fütyült egyet-egyet, Minci pedig hol a karosszék karfáján sétált, hol leereszkedett a padlóra, aztán meg bebújt Gyuripapi nadrágjának szárába, amikor odakint kopogtatott valaki az ajtón.
Gyuripapi ajtót nyitott, kint a postásbácsi állt, kezében egy kis csomaggal, mely izgett-mozgott, és halkan nyávogott is.
Gyuripapi aláírta amit kellett, átvette a nyifogó csomagot, elköszönt a postástól, aztán megnézte a feladót: annyi kiderült, hogy a csomag a messzi Itáliából érkezett, de a feladó neve egyáltalán nem volt ismerős Gyuripapinak, noha voltak barátai, ismerősei abban a szép országban.
Letépdeste a papírt a csomagról: bent egy cicatartó kosárkát talált, még beljebb egy öklömnyi, nyafogó, fekete-fehér cicát, és egy kis lapot, amelyen olasz nyelven ez állt: „Hogy boldog légy!”
Aláírás, név nem szerepelt a papírlapocskán, tehát igazi csoda volt az egész, hogy cicát kapott Gyuripapi Taljánországból.
Kivette a cicát, letette a földre, aztán tejért ment a hűtőszekrényhez, mely igazából szekrény volt, mivel régen nem hűtött már, valahogy elromlott.

A keresztelő
A cica megérkezését követő napon Gyuripapi gondosan megterítette az asztalt, szép fehér terítővel, és három kicsi tálat és egy vázában virágot tett a terítőre.
Az egyik tálkába pár kocka sajtot helyezett, a másikba kukoricamálét, a harmadikba szintén sajtot és tejet is öntött mellé.
Amint elkészült mindezzel, hívta Csekritát, Mincit, fogta a fekete-fehér cicát, és mindhárom állatkát föltette az asztalra, mindegyiket a saját tányérja elé, aztán csendre-rendre intette őket. Azt mondta: „Következik a keresztelő, mert a cicának még nincs neve.”
Egyszer régen – hónapok is lapulhattak Idő apó zsebében azóta -, amikor Minci keresztelője volt, Gyuripapi egy versikét mormolt, mely versike így szólt:
Az egeremnek kéne
egy találó név.
A szeme picike,
a farka épp elég.
Néha úgy hívom
Borzasztó Pál,
mert a farka már
hosszabb magánál.
Máskor úgy hívom
Borzasztó Péter,
mert a farka már
több centiméter.
Néha úgy hívom,
Borzasztó Jenő,
mert a farka csak
nő,
csak nő,
és nő…
De azt hiszem
maradjon Elek,
mert ő az, kit
legjobban kedvelek.
És így lett az egérke neve Minci. Miért? Csak. Így volt, akár hiszitek, akár nem.
De hát – sóhajtott Gyuripapi –, ez most nem jó ide.
Próbálkozott, hogy az egérkeresztelő vershez hasonlót fabrikáljon, de semmi más nem jutott eszébe, csak ennyi:
A cicámnak kéne
egy találó név.
A háta fekete,
a mellénye fehér...
De bizony ennél tovább nem jutott.
Gondolkodni kezdett, és arra gondolt, hogy egészen egyszerű cicanevet kell adni, amiben sok ccc van: az előző cicáját Akélának nevezte, de a szomszéd Éva néni, ahányszor csak enni akart adni annak a cicának, csak úgy hívogatta: Mirci vagy Cirmi, olykor meg úgy: Cicamica, cic, cic!  És váltig magyarázta is Gyuripapinak, hogy a cicáknak ilyen nevet kell adni, mert olyasmit, hogy Akéla vagy Balu, a cicák nem értenek.
Most tehát arra gondolt Gyuripapi, hogy Mirci vagy Cirmi netán Cicamica néven fogja hívni a kis újonnan jöttet. De aztán a Cirmiről meg a Mirciről letett, mivel a kiscica – mint mondtam – nem cirmos volt, hanem fekete-fehér.
”Jól van, legyen hát a neve Cicamica, egyszerűen: abban van ccc.”
És már majdnem el is keresztelték a kiscicát, amikor Gyuripapi váratlanul mást gondolt, és mondott:
”Talján ez a pici cica,
nem lehet hát cicamica.
Mondjuk szépen Minci, Csekrita
olaszul. Így: csikamika!”
Koccintottak sajttal-tejjel, Gyuripapi vörösborral, és így megvolt a keresztelő, cicaszentelő, s vidám zenével körmenet: a kiscica nyerte a Csikamika nevet.
Én pedig, mesemondó, hamarosan sok szép történetet mondok Nektek erről a Csikamikáról, mert olyan dolgok estek meg vele, hogy csuda.