Unokáimnak és más Gyerekeknek -
Csingiling csodát csinál
Gyuripapi gyakran intézett szónoklatokat, beszélt Csekritához, Mincihez, és persze, újabban Csikamikához, talán azért, mert néha napokig nem volt akihez szóljon. (Ne feledjétek Kicsikéim, ti még akkor nem voltatok a világon.)
Állatai mindig figyelmesen hallgatták, olykor úgy tűnt, hogy sajátos nyelvükön – cicául, egerül, hörcsögül – válaszoltak is neki, de Gyuripapi ezeket a válaszokat nem értette, pedig - hej! - de szerette volna érteni.
Hogy szavamat ne feledjem: Gyuripapi akkoriban egy zártkertes, kis házban éldegélt, olyan házban, amelyben öt nagyon vacak, aprócska lakás állt, de a kert igazán nagyszerű volt, Gyuripapi nagyon kedvelte.
Volt a kertben egy kis kút is, melyről locsolni lehetett az udvart, a füvet, a virágokat, és Gyuripapi öntözte is gondosan azokat nap mint nap, tavasztól őszig.
Történt egy napon, épp öntözés közben, hogy egy hatalmas lapulevél alól Gyuripapi halk – ó, de milyen halk! – prüsszentést hallott: mindjárt el is zárta a csapot, és benézett a lapulevél alá, és… no, találjátok ki, mit látott?
Sosem találnátok ki, hát inkább elmondom.
A lapulevél alatt lapult egy piros-sapkás, fehér pettyes gombaházikó, olyan gomba, amilyenre azt mondják a nagy tudású gombaszagértők, hogy bolondgomba. Meglehet, bizonyára értenek hozzá, és nem is főznék ilyen gombából levest, de nem csak azért, mert bolond, hanem azért is, mert igazán nem lenne szívem leszedni, annyira szép.
Az a gomba meg, amit Gyuripapa azon a nevezetes délutánon talált, különösen csinos volt: lent volt kis ajtaja, följebb két kicsiny ablaka (az egyik éppen nyitva állt), egyszóval igazi, mesebeli gombaházikó volt.
A nyitott ablakon pedig aprócska leány könyökölt ki: képzelhetitek, milyen aprócska, ha elfért a gombaházikóban.
És kiderült hamarosan, hogy ő prüszkölt, mert a locsolóvíz csiklandozta orrocskáját.
Gyuripapi udvariasan bemutatkozott az apró leánykának, aztán megtudakolta, nem okozott-e nagyobb bajt az öntözéssel, és tudakolta a leányka kilétét.
Az a kicsi leány-lény, bármilyen apró volt is, de nagyon kecses, bájos: hosszú, szőke haja szépen keretezte gyönyörű arcocskáját, alakja is csinos volt, és a hátán két szitakötő szárnyat viselt.
Csilingelő hangon fölkacagott, megrázta fejecskéjét, evvel jelezve, hogy a prüsszentésnél egyéb baj nem történt, aztán megmondta a nevét:
”Csingiling tündér vagyok. Varázslótündér.” – tette hozzá.
Száz szónak is egy a vége: Gyuripapi és Csingiling jó barátok lettek. Alkonyattájt, nyaranta, mikor enyhült a hőség, Gyuripapi odatelepedett a lapulevélhez, fölemelte azt, és Csingiling kijött gombaházikójából hűsölni kicsinyég, és ilyenkor sokat, hosszasan beszélgettek. Mindenféléről, de főleg csodákról és mesékről.
Egy nap, talán a harmadnapra a nevezetes keresztelő után, estefelé, mikor elcsitult a közeli templom utolsó harangkondulása, Csingiling kopogtatott Gyuripapi ajtaján.
Igazat szólva, ez csak Csingiling udvariasságát bizonyítja, mivel Csingiling hipp-hopp képes ám bárhol megjelenni, kopogtatnia nem is kell, sem ajtón bemennie valahová.
Mindegy, Csingiling kopogtatott, Gyuripapi ajtót nyitott, betessékelte a tündért a kis konyhába, ahol aztán Csingiling elmondta, hogy mi járatban van.
”Hallottam barátom – tegnap alkonyatkor, mikor locsoltál -, hogy azt sóhajtod: bárcsak értenéd, mit beszél Csikamika, Csekrita és Minci. Hallottam.”
Mivel pedig” – folytatta Csingiling -, „soha, semmit sem kértél tőlem, nem használtad ki, hogy varázstündér a barátod, úgy gondoltam, teljesítem kívánságod. Szeretnéd?”
”Semmit annyira nem szeretnék, mint érteni őket!” – felelte Gyuripapi, és Csingiling bólintott, aztán varázslatba kezdett.
”Viriacsingivarázslat, pirialingparádé, csingilingimálé, tudj állataiddal beszélni: csing!”
Akkor a tündér, jó éjszakát kívánva távozott, Gyuripapi pedig visszament a szobába, ahol Minci épp föl- és alá sétálgatott, Csekrita összegömbölyödve aludt, Csikamika pedig egy kicsi labdával játszott: Gyuripapi hitt is a varázslatban, meg nem is.
Csikamikára nézett, és…
„Kérlek Gyurigazdi, vidd el ezt az egeret mellőlem!” – hallotta - és értette is hirtelen - Gyuripapi Csikamika kényeskedő hangocskáját, és úgy megdöbbent, hogy hamar leült egy székre, pedig nem is volt fáradt. – „Utálom az egereket!” – tette még hozzá Csikamika.
”Márpedig” – szedte össze magát Gyuripapi, és szigorú próbált lenni -, „az egér marad, Csikamika! Családtag: ezt jó, ha a fejedbe vésed!”
Csikamika lemondóan elbiggyesztette kicsi száját, aztán előrenyomva két első mancsát, nagyot nyújtózott, ásított, de amúgy nem szólt semmit.
Úgy látszott, fejébe véste a szabályt, bár nyilvánvalóan nem értett egyet Gyuripapival Minci föl- és alásétálgatását illetően.
Ám a következő napokban láthatóan igyekezett megbékélni, sőt, megbarátkozni Mincivel és Csekritával.
Meg kell mondanom, ez remekül sikerült neki.
Várom a folytatást!! :-)
VálaszTörlés