Csikamika történetei (4)

- mesék egy fekete-fehér cicáról;
Unokáimnak és más Gyerekeknek -

A nagy,  farsangi jelmezbál

Egy verőfénytelen, hideg januárvégi napon Gyuripapigazdi összehívta a Nagytanácsot, melyen ő elnökölt, és szavazati joggal voltak ott a többiek. Szavazati joguk nagyságuk sorrendjében alakult: így Csikamikának három, Csekritának kettő, Mincinek egy, Gyuripapinak - minthogy ő volt a legnagyobb - hét szavazata volt bármely kérdésben.
”Jövő héten farsangi bált rendezünk” – mondta Gyuripapi -, „jelmezeset, álarcosat. Készüljetek föl!”
”Hurrá! Farsang!... Izé… Mi az a farsang?” – kérdezte Csekrita.
”Ostoba!” – korholta Csikamika a tengerimalacot. – „Még ezt sem tudod?”
”Én se!” – szólt Minci.
”Gazdi, kérlek, mondd meg nekik!” – tett pontot Csikamika minderre.
”A farsang vízkereszt napján kezdődik, és húshagyó keddig tart. Nagy hejehuja van alatta, karneválok, meg jelmezbálok.” – magyarázta Gyuripapi.
”Na, ugye mondtam nektek? Keresztvíztől keddig, az a farsang.” – jegyezte meg Csekrita.
”Nem, nem mondtad! – nyávogott rá Csikamika Csekritára, aztán elmélázott: - „Húshagyó? Hogyhogy húshagyó?”
”Attól kezdve nem lehet húst enni húsvétig, amikor újra húst veszünk magunkhoz.”
A Gazdinak ez a közlése teljesen hidegen hagyta Mincit és Csekritát – ők nem ettek húst -, annál inkább földúlta Csikamika lelkiállapotát.
”Nem lehet húst enni? Meddig? Párizsit vagy viszkaszt se?”
”Hááát…” – mondta Gyuripapi. – „Hívő keresztényeknek nem lehet. Te keresztény vagy, Csikamika?”
”Nem, dehogy… Én talján cica vagyok!”
Gyuripapi nem magyarázta el Csikamikának, hogy hisz akkor különösen kereszténynek kéne lennie, hanem csak rámosolygott cicájára, és így szólt: „Azt hiszem, akkor rád nem vonatkozik a húshagyás parancsa. De a mulatságot megtartjuk, szóval döntsétek el, ki minek öltözik, milyen álarcot akar venni! Nem szólok bele.”
A Nagytanács feloszlott, legalább is Gyuripapi eloszlott a konyha felé, viszont a másik három tag lázas tervezgetésbe kezdett.
Nem sorolom, hányféle tervük volt, mi mindennek akartak öltözni, mert végül – szokás szerint – Csikamika ötlete bizonyult a legéletrevalóbbnak, annyira, hogy a másik kettő vita nélkül elfogadta.
Csikamika ugyanis egyszer csak felnyávogott, és azt mondta: „Figyeljetek! Nagyszerű ötletem van! Öltözzünk egymásnak!”
No, ezt még nem értették elsőre, Csikamika tehát elmagyarázta, hogyan képzeli: „Mondjuk, én leszek Csekrita, Csekrita legyen Minci, és Minci jelmezelje magát Csikamikának! Értitek már?”
Hogyne, ezt már értették, a Nagytanács maradéka is föloszlatta magát, és ki-ki lázas gondolkodásba, tervezésbe kezdett.
Csikamika avval kezdte a készülődést, hogy elcsente a törlőrongyot, melyet nemrégiben, takarítás közben látott a Gazdinál, és most eszébe jutott, hogy mennyire alkalmas az jelmeznek.
Ó, nagyon!
A portörlő vörös, fekete és fehér szőrmedarab volt, éppen olyan, mint Csekrita bundája.
Amikor Csikamika hátára terítette Gyuripapi portörlőjét, egy ideig igen büszkén gondolt magára, ám aztán eszébe jutott, hogy Csekritának egészen más, szélesebb az arca, mert  mindig kitömi kukuricamáléval mind a két pofáját, aztán úgy is maradt, szélesen.
Ezért Csikamika két-három mogyorót tömött jobbról-balról a pofijába, attól aztán ki is szélesedett az arcocskája, viszont rájött, hogy így aligha tud beszélni.
Mindenesetre megnézte magát a Gazdi tükrében, kint a konyhában (ami persze előszoba is volt), de nagyon nem nyerte el tetszését, amit látott. Mert egyáltalában nem hasonlított Csekritához.
”Persze, neki nincs farka.” – gondolta Csikamika, és átfutott agyán, hogy a Gazdi egyik ollójával le tudná vágni a farkát, feltéve, ha tudná, milyen hosszúra kellene vágnia, meg ha nem fájna szörnyen egy farokvágás.
Hát, inkább hagyta a farkát!

Eközben Minci azon buzgólkodott, hogy Csikamikává váljon. Először is kisétált az udvar végébe, ahol emlékezete szerint egy előző évi lakásfelújítás nyomán maradt valamennyi mészpor, abban jól meghempergődzött, míg hófehér nem lett szürke bundája, majd szénporral megpróbált fekete foltokat tenni a hátára, de – valljuk be! – nem sok sikerrel.

Tény, ami tény: amikor mind a hárman elkészültek, a tükör elé álltak, hogy megnézzék magukat, ám egyáltalán nem látszottak elégedettnek.
Annyira nem, hogy Csikamikának könnyes lett szép szeme, és azonnal elbujdosott szégyenében.
Egyenesen a kertbe bujdosott, ott is a lapulevélhez, aminek – hisz tudjuk – aljában lapult a gombaházikó, Csingiling varázstündér házacskája. Ott aztán - mit sem szégyellve -  Csikamika sírni kezdett.
Kisvártatva előbukkant Csingiling, és megkérdezte, miért bőg?
Csikamika elmondott mindent, aztán arra kérte Csingilinget, varázsolja őket egymássá
Csingiling azt felelte: „Na jó, de előbb meg kell ígérned valamit!”
”Bármit!” – mondta Csikamika.
”Ha legközelebb a kertbe jössz pisilni, légy szíves menj messzebb a lapulevéltől és a házikómtól, mert kezd szörnyű büdös lenni errefelé! Különben nincs varázslás!”
Amint Csikamika ezt megígérte, Csingiling bűvölésbe kezdett: „Más legyen te, te legyél mássá: csingilingi hipp-és hoppá!”
És akkor mindenki átváltozott.
Hipp- és hoppá!

Amikor Csikamika belépett a lakásba, Gyuripapi-gazdi épp azt mondta neki… Illetve Csekritának: „Csikamika! Ezerszer mondtam már, hogy ne rágd össze a terítő bojtjait!”
És még mielőtt Csekrita tiltakozhatott volna, rákiabált Csikamincire: „Hányszor mondjam, hogy töröld meg a lábadat, mielőtt bejössz a kertből! Hányszor mondtam?”
Azt már nem is tudom, miért veszekedett Gyuripapi a harmadikkal – akinek a nevét is összekevertem -, elég annyi, hogy a három kis állatka elsírta magát, mondván, hogy ő nem is ő: Csikamika meg kiszaladt a lapulevél alatt lapuló gombaházikóhoz, megkérte Csingilinget, varázsolja vissza őket, kit, mivé…
És Csingiling csak annyit mondott: „Na, jó! De menj messzebbre, ha pisilned kell!”
És mindenki azzá lett, akinek a teremtője teremtette: Gyuripapi meg szép farsangi jelmezeket és álarcokat készített kedvenceinek.
És így lett a farsangi bál…