Csikamika történetei (6)

- mesék egy fekete-fehér cicáról;
Unokáimnak és más Gyerekeknek -

Csikamika orvoshoz megy

Tavasz és ősz között, valahányszor szépen sütött a Nap, nem fútt a szél, és nem ígérkezett semmi eső, Gyuripapi-gazdi sétálni vitte állatait.
Ilyenkor Minci egy jól bélelt dobozban utazott, melyre ablakok voltak vágva, hogy láthassa az Utat; Csekrita egy szintén – lapulevelekkel – bélelt, nagy, átlátszó falú dunsztosüvegben lapult, Csikamika pedig büszkén kószált Gyuripapi előtt, mögött, lábai között.
Egy nap séta közben egy olyan árnyas, fás, bokros kis utcába fordultak be, ahol – ki tudja miért – korábban sosem jártak, pedig két saroknyira volt csak onnan, ahol laktak.
A második háznál Csikamika megtorpant, fölugrott a kerítésre, és onnan lesett befelé.
Gyönyörű ház volt, nagy kerttel, és az udvaron három cica is játszadozott, de Csikamikát nem is ez állította meg, hanem a kapun látható tábla, melyen felirat volt, és egy kutyus meg egy cica képe.
”Mi van a táblán, Gazdi?” – kérdezte izgatottan Csikamika Gyuripapitól.
”Állatszakorvos.” – olvasta el neki Gyuripapi, mert Csikamika bármilyen szépen beszélt is embernyelven, írni, olvasni nem tudott.
”És az mire jó?” – érdeklődött tovább Csikamika.
”Az orvos gyógyítja a betegeket.”
”Jaj Gazdi, nekem nagyon beteg a szaglásom, meg kéne gyógyítani! Menjünk be a szagorvoshoz!”
”Szakorvos az, buta kis cicám, nem szagorvos. Kát mondtam, nem gét!”
”És mit gyógyít egy szakorvos?”
”Mindent, minden betegséget. Ha például tüske megy a talpadba, a szakorvos húzza ki.”
”Tüske ment a talpamba!” – mondta gyorsan Csikamika, mert nagyon szeretett volna bemenni abba a szép és cicabarát házba.
”Igen” – mondta Gyuripapi -, „négy nappal ezelőtt, de ki is húztam…”
”Igen, de” – nyávogta Csikamika -, „a helye még fáj. És különben is, a szemem és a fülem is beteg.”
”Csikamika, nem megyünk fölöslegesen orvoshoz, nagyon sok pénzbe kerül!” – szólt szigorúbban Gyuripapi. – „Indulás tovább!”
Csikamika a szigorú hangra elhúzta száját, aztán farkát sértődötten fölfelé tartva tovább indult, és hogy közönyét mutassa, egy hosszú-hosszú dalt kezdett énekelni:
”Tíz kis cica ül fent szótlanul.
Tíz kis cica ül fent szótlanul.
Ha egy szem cica belőlük földre hull,
már csak kilenc cica ül fent szótlanul.”
Így, szépen visszafelé számolva elénekelt ötig, közben hazaértek, ott újra kezdte: „Fáj a hasam, Gazdi! Biztos beteg!”
És nem tudta kiverni fejéből azt a szép házat, az orvost, az udvaron játszó cicákat, annyira nem, hogy vagy két napi nyifogás után Gyuripapi megelégelte, és elvitte az állatorvoshoz.
Az ám, csakhogy előtte megbeszélte a doktor bácsival, hogy Csikamika nem beteg, tehát adjon neki valami ártalmatlan, de jó keserűt, amitől leszokik majd a fölösleges orvoshoz járásról.
Az állatdoktor bácsi úgy is tett: „gondosan” megvizsgálta Csikamikát, csóválta a fejét, aztán receptet írt.
Gyuripapi elvette a receptet, aztán elindult cicájával, hogy kiváltsák a gyógyszert. Útban a patika felé beugrottak a zöldségeshez, ahol cicaeledelt is árusítottak, és a Gazdi vett almát meg szőlőt magának, és finom eledelt Csikamikának.
Amikor a szőlőt vette, azt mondta az árusnak: „Szépet adjon, mert egészségesnek lesz!”
Aztán bementek a patikába, a Gazdi odaadta a patikus néninek a receptet, Csikamika pedig megjegyezte: „Szép orvosságot adjon, mert egészségesnek lesz!”
Kész szerencse, hogy csak Gyuripapi értette – Csingilingi tündér jóvoltából – a cicanyelvet, a patikus néni nem; ezért csak a Gazdi kacagta halálra magát.

Amikor aztán hazaértek, Gyuripapi leültette Csikamikát, fölbontotta az orvosságos üvegcsét, elővett egy kanalat, a kanálba töltötte az orvosságot, a kanálból meg Csikamika szájába.
Amint lenyelte Csikamika a gyógyszert vagy másfél méter magasra ugrott, majd szörnyű csatakiáltást hallatott, és körberohanta a szobát. Nekiment a bútoroknak, feldöntötte az edényeket, a vázákat, és általános felfordulást rendezett. Ezután két hátsó lábára állott, szemmel láthatóan rossz kedélyállapotban fel-alá kezdett járni, fejét hol lehajtotta, hol felemelte, és nyifogó hangja csillapíthatatlan fájdalomról tett tanúbizonyságot. Aztán megint körbenyargalt a házban, és útját mindenütt pusztulás és romlás követte.
Végül – nagy nehezen, legalább két bukfenc után, miközben száját a szőnyeghez dörzsölgette  - megnyugodott, odament Gyuripapihoz, és azt mondta:
”Úgy érzem, hatott a gyógyszer, máris meggyógyultam, jobban vagyok. Több gyógyszer nem kell!”